Így látom a Teátrumot


Írta:

Mayer Fanni

Mayer Fanni 2013-ban végzett nálunk. Jelenleg az ELTE BGGYK hallgatója. Ezt a beszámolót 4-es korában írta.

A Toldy próbálja minél színesebbé tenni a szürke hétköznapokat, ezért szokott minden év márciusában egy hetes Toldys Diák Napokat (TDN) szervezni. Ezt az időszakot a diákok nagyon kedvelik, mivel nem lehet feleltetni és leckét adni, rövidített tanítási napok vannak, és délutánonként érdekes programok várják a fiatalokat. A programok között szerepel többek között szavalóverseny, nyelvi délután, diákzenekarok koncertje, természettudományi előadás, Toldy Akadémia és a Teátrum előadása.

A Teátrum igazi hagyomány a Toldyban, és ennek a hagyománynak köszönheti pár színész is a karrierjét. Remélem ez továbbra is így fog maradni, és még több művész kerül ki innen. Egy átlagos teátrumi foglalkozáson szerepjátékokat játszunk, és beszédtechnikát tanulunk. Itt mindenki megmutathatja, hogy mennyire tehetséges, miben jó, az apró hibákat Eck Juli tanárnő javítja ki segítőkészen. Aztán jön a kemény időszak, ugyanis december környékén elkezdődik a próbaidőszak, melynek során a TDN-re készülünk valami jó kis darabot „alkotni”. Ezt a pár hónapot mindenki szereti, még ha néha nagyon fáradtak is vagyunk miatta, és tudjuk, hogy az IQ-nk még a 4-et se éri el…

Az előadás pillanatai nagyon feszülten, de mégis kellemes izgalommal szoktak telni. Mindenki nagyon pánikol, de tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. A nézőtér megtelik, mindenki a színfalak mögött csendben várakozik. És kialszanak a fények, csak a színpadon égnek a lámpák, és mi jövünk…

Ha a darabot sikeresen előadjuk, és mindenki értünk tapsol, az az érzés fantasztikus! Tudjuk, hogy adtunk valamit az embereknek, amitől jól érzik magukat és vidámak lettek.

Az előadás után rendszerint megbeszéljük a történteket, és együtt örülünk a sikernek. De eljön minden évben az utolsó előadás napja, amikor valaki utoljára lép a Toldy színpadára. Miközben várunk a jelenetünkre látjuk a végzősökön, hogy egyre szomorúbbak, mert tudják, hogy következik az utolsó toldys fellépésük. Az előadás után mindenki vidáman, de mégis szomorúan megy be az öltözőbe. Következik a „ceremónia”, melynek során Eck tanárnő búcsúzik a „nagyoktól”. Ilyenkor mindenkinek könny csillog a szemében, mert rájövünk, hogy hónapokon át szinte minden délutánunkat együtt töltöttük, és most vége. Majd rádöbbenünk, hogy: Ez a hagyomány! Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint a „hegedűs a háztetőn!”

De tudjuk, hogy a hajdani toldysokat valami mindig visszavonzza a suliba, és hamarosan visszatérnek. Szeretettel várjuk őket vissza, mert egy toldys mindig toldys marad.

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék