Mozgás- és táncbemutató



Az idei diáknapokon újra igényes mozgás- és táncbemutatókat láthattunk. Most is terveztünk tánctanítást, és önvédelembe is kaphattunk betekintést.

Azt a hagyományt, hogy a TDN programjában sportos eseményekre is kerüljön sor, két évvel ezelőtt a mostani 4. b osztály lelkes és tehetséges tanulóival élesztettük újjá. Eláruljuk nektek, hogy sok-sok ével ezelőtt, igazi sportkavalkádot mutattunk be ilyenkor. Aki jó volt valamiben, büszkén mutatta be tudását. Biztatunk jövőre is mindenkit!

Az idei TDN mozgásbemutatóján egyéni és csoportos fellépőket láthattunk. Kovács Jázmin (2.b), karikagyakorlata nyitotta meg a műsort, és Farkas Dorka, (4.b) akrobatikus talajtorna gyakorlata zárta a bemutatót.

Ők ketten azt mutatták meg nekünk, hogy sok éves rendszeres, elkötelezett munka milyen magas színvonalú tudást eredményez. Nem a Toldyban tanulták mindezt, ezzel nem tudunk mi dicsekedni. De nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az iskolánkba járnak!

Amikor láttuk őket mozogni, szinte elállt a lélegzetünk. Dorka kisgyermek kora óta akrobatikát tanul, kiváló eredményekkel. Jázmin törékeny, bámulatosan ügyes mozgása elragadta közönséget. Vastapsot kaptak mindketten.

Jó, hogy ilyen sokan láttátok őket!

A csoportos táncbemutatók - divatos oktatásmódszertani szóval élve - projektmunkáknak tekinthetők. Az 1.a és 1.b osztály szinte teljes létszámmal vett részt ebben a munkában. Ha valaki ki is maradt a táncból, mégis része volt az osztály munkájának, mert a plakátokat – "Gyertek, nézzetek meg minket!" - ők készítették.

A 4.b osztály szalag gyakorlatát Jázmin előző évi csodálatos bemutatója ihlette.

"Milyen szép is volna egy csoportos szalaggyakorlat!"

Ott kezdődött, hogy támogatást kértünk a Toldy Ferenc Alapítványtól még az év elején, hogy szalagokat vehessünk. Aztán az lett belőle, amit láttatok!

A projektmunkának van egy óriási előnye: a gyerekek alkotnak benne, a tanár hátrébb lép a katedráról, de nem hagyja a tanulókat magára. Segít, irányt ad, támogat. Úgy tanít, hogy felébreszti a gyerekekben rejlő lehetőségeket. A gyerekek alkotnak, együttműködést tanulnak, megismerkednek erősségeikkel, és ráláthatnak arra, hogy hol van még tanulnivalójuk. Ez a munkamód az iskolában olyan pedagógiai előnyökkel jár, amit igazán azok tudnak értékelni, akik részt vesznek egy ilyen munkában. Önállóságot tanulunk, a felmerülő gondokkal megbirkózunk, közösséget építünk, megtanuljuk egymást tisztelni, és szeretjük egymást!

Mindenki teszi a legjobbat, amit tud, és még jól is érzik magukat az emberek!

Miközben a cél érdekében zajlott a sok munka – "Mutassuk meg magunkat a TDN programjában!" – rengeteg élmény ért minket, diákot és tanárt egyaránt.

Az önvédelem –Jiu-jitsu – órát Földvári Sába (3.a) osztályos tanuló tartotta. Hangulatos, spontán tanítási stílusa elragadta magával az ott lévőket. Mi, vagy tizenöten, toldysok, most már biztosan nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahol jobban kell magunka vigyázni! Jó volt megtapasztalni, hogy milyen kis dolog is elég ahhoz, hogy elkerüljük a bajt!

A tánctanításra inkább az 1.a osztályosok jöttek el. Eltáncolták újra a produkciójukat, és aztán egy játékos - „együttműködés a mozgásban” – óra során sok élményt szereztek arról, hogy milyen is egy embert követni, utánozni, megérezni. Milyen az, ha nem látunk és vezetnek minket...

A bemutatón 2+18+18+9+2 fellépő vett részt. Segítséget kaptunk a zenei szerkesztés oldaláról (Tinich Martin 6.a és Wittinger Bálint 4.b ).

A saját élményű foglalkozásokon másik 20 fő volt jelen, vegyesen az osztályokból.

Köszönjük, hogy megnéztétek a műsorunkat!

Perényi Csilla és Széky Anna

kapcsolódó archív cikkek

címkék