Népek napja 2014


Írta:


Szerzőink az idei Népek Napja minden eseményén ott voltak, olvassák szeretettel az összefoglalójukat.

Monaco

A 2.a osztály a Népek Napja keretében idén Monacóba „repítette el” az érdeklődőket. Egy általános előadással kezdődött a program, melyhez egy 8 kérdésből álló kvíz is tartozott. Az összes kérdésre helyesen válaszolóknak egy-egy Sport szelet lett a jutalmuk. Monaco történelmének rövid ismertetésének kiegészíteséként a falon egy képekkel illusztrált időszalag is látható volt. Ezek után a Forma 1 és a kaszinók világa lett a téma, úgy előadva, hogy azokat is érdekelhették, akiket amúgy nem hoz lázba ez a két dolog. A kaszinózáshoz kapcsolódóan még a Black Jack (más néven Huszonegy) szabályait is elmagyarázták, illetve bemutatták az előadók. Zárásként csokikrémet és quiche-t (feltétekkel összesütött lepény) lehetett enni, valamint különböző jégbe hűtött italokat inni.

Ajtony Anna és Lestyán Réka (3.b)

Magyarország

A 2.b osztály Magyarországot mutatta be a Népek Napja keretében. Mivel valószínűleg mindenki jobban ismeri hazánkat más országoknál, ezért az előadás egy kevésbé ismert témára koncentrált: a magyar találmányokra. Elsőként egy Budapesten játszódó videót láthattunk ezekről, majd néhányat (például a Rubik-kockát vagy a dinamót) feltalálóikkal együtt részletesebben is megismerhettünk. A vetítés egy saját készítésű videóval zárult, melyben az osztály néhány tagja a kedvenc fővárosi helyét mutatta meg a közönségnek. Ezután egy kvíz következett, melyre mindenkinek 3 perce volt. A hibátlan kitöltésért jutalom járt, de csak akkor, ha elénekelnek egy magyar népdalt. Bár hibátlan megfejtéseik főleg fiúknak voltak, végül csak lányok ettek a Dobos-tortából, ami a díj volt, mert énekelni senki sem akart a fiúk közül. A „büférészleg” itt sem maradhatott el, olyan magyar specialitások voltak, mint a Túró Rudi, a zsíros kenyér, a Traubi és a sajtos-tejfölös lángos.

Ajtony Anna és Lestyán Réka (3.b)

Svédország

A 3.a osztály idén a TDN alkalmából a Népek Napján Svédországot mutatta be. Először egy általános jellemzést hallhattunk érdekességekkel (például hogy a rénszarvast háziállatként is tartják) egybekötve. Ezután egy történelmi ismertetőben esett szó a vikingekről, illetve az istenekről, akikről az angol napok kapták nevük. Az előadáson a Nobel-díj névadójának életébe és furcsa szokásaiba nyerhettünk bepillantást.

Az osztályból ketten mesefiguráknak öltöztek, Nils Holgerssonnak, és Harisnyás Pippinek, majd néhány mondatban bemutatkoztak a nézőknek. Az osztályba járó fiúk közül páran a két legismertebb svéd autómárka, a Volvo és a Saab történetét adták elő, egy képekkel teli prezentációval illusztrálva.

Az előadás során szót ejtettek az IKEA-ról is, majd a program végén különböző innen származó ételeket, süteményeket és szörpöket kóstolhattunk meg.

Dósa Anna és Semsey Alexandra (3.b)

Két Korea

Péntek délelőtt Népek Napja volt a TDN programja, amin a 3. b osztály is részt vett, méghozzá Észak – és Dél-Koreával. Először is Ajtony Panni és Csintalan Sára tartottak előadást az országok általános jellemzőiről, majd a manapság egyre híresebb K-popról láthattunk egy videót, ami azt mutatta be videoklipeken keresztül, hogy a rajongók miért is szeretik annyira ezt a műfajt. Ezután Rév Dani következett, aki az Európában is híres koreai focistáról, Park Ji-Sung-ról tartott előadást, míg a többiek rákchipset és egyéb finomságokat osztogattak. Végezetül pedig Noszvai Anna mutatta be Dombi Franciskán, hogy hogyan is néz ki a koreai nők tipikus sminkje. Azok, akik még ez után is maradtak, hátramehettek az Észak-Koreát szimbolizáló padokkal, illetve székekkel elbarikádozott teremrészbe, és vissza is „szökhettek” a barikád alatt Dél-Koreába.

Wéber Kornélia (5.a)

Liechtenstein

Az idei népek napján a kisebb országok sem kerültek háttérbe. Európa negyedik legkisebb országát, Liechtenstein-t a 4.b-sek mutatták be.

Az osztály úgy rendezte be a termet, mintha egy hagyományos helybéli étteremben lennénk: összetolt asztalok, rajtuk pedig piros-fehér kockás szalvéták. Egy képekkel színesített prezentáció által megismerhettük az ország történelmét, látnivalóit, és nem utolsó sorban a liechtensteini herceg rendkívül hosszú nevét is.

A szervezők az előadás végén saját készítésű süteményekkel, például pogácsával és bundás almával kínálták a résztvevőket.

Dósa Anna és Semsey Alexandra (3.b)

kapcsolódó archív cikkek

címkék