Osztályszínjátszó Fesztivál - Liliom



Idén kedden és szerdán lépett színpadra az 5.a osztály, hogy a korábbi évek sikerei után még utoljára megmutassák, mennyire mozognak otthonosan a színpadon, és tudnak hitelesen alakítani valami tőlük teljesen távol állót.

Elsőként szeretnék a rendezőnek (Valló Lujza) gratulálni. Nagyon szépen, igényesen lett összetéve a darab, ráadásul, bár ez színjátszón meglepő, maradtak a teljes korhűségnél, ami nagyon jó ötlet volt, ettől lett még különlegesebb az előadásuk. Ebben fontos szerepük volt a háttérmunkásoknak is. A díszleteseknek (Ádám Lili, Bakó Fanni, Brenyó Réka, Holpert Anna, Meszleny Dorka, Nemesánszky Anna és Szabó Fruzsi) nem volt könnyű dolguk, de ötletesek voltak, és már a nyitó kép nagyon szép volt az orgonafüzérrel a pad felett, ami jól alapozta meg az előadás hangulatát. De ne feledkezzünk meg a technikusokról sem (Székely Kolos és Fejes Balázs), hiszen nekik is volt dolguk a fényekkel és hangokkal.

A mű középpontjában eredetileg nem teljesen a szerelmi szál van, de az osztály mégis ezt hangsúlyozta ki, és ehhez méltóan játszott Brenyó Réka és Jassó Gergő is Julit és Liliomot. Minden mozdulatuk a helyén volt, és nem ijedtek meg attól, hogy egy párt kell eljátszaniuk, egy pillanatig nem érződött, hogy zavarban lennének. Ugyanez mondható el Muskátnéról, azaz Aszódy Dorkáról is. Határozott fellépésével tökéletesen és gyorsan el tudta érni, hogy megutáljuk, de egyben megértsük a karakterét.

A bájmosoly verseny győztesen Hugó (Schimert Tomi) lett, aki tökéletes életével és párkapcsolatával már lassan minket is őrületbe kergetett. Az ő Mariját alakító Szabó Fruzsi viszont nagyon megmosolyogtatóan adta a buta, de nagyon jó szándékú vidéki lányt.

Boldogságom csúcspontjai mégis azok a pillanatok voltak, amikor Hollunderné (Bakó Fanni) belépett az ajtón. Fanni volt az, aki bevállalta ezt a szerepet a jelmezével együtt, és morogva, motyogva császkált a színpadon, játszva a zsémbes öregasszonyt, mintha a való életben is ilyen lenne, ezzel megnevettetve a közönséget.

article_image_6318.jpg

Káli Ambrus felvételegaléria megtekintése

Ficsúr (Horváth Gege) szotyiköpködéseit még nem fejtettem meg. Tényleg köpött vagy csak úgy csinált? Akármi is a válasz, élethű volt, és nagyon jól alakította a laza, vagány srácot, aki bajba sodorja barátját, majd cserbenhagyja.

Külön ki kell emelni, hogy sokan több szerepben is színpadra kerültek. Schimert Tomi alakított még Linzmannt és Dr. Reichet, Horváth Gege Ficsúron kívül Kádár Istvánt, Posta Csongi Budait és Öreg rendőrt, Szalontai Marci Kapitányt és Fogalmazót, Tóth Farkas Gáspár Berkovicsot és rendőrt, és Székely Kolos rendőrt meg az esztergályost. Illetve persze ott volt még a Hollunder-fiú Molnár Balázs, orvosként Holczer Kata, és Nemesánszky Anna, mint Lujza.

Az egész osztálynak szívből gratulálok, hogy ilyen szépen sikerült befejezniük a pályafutásukat a toldys Osztályszínjátszó Fesztiválon.

article_image_6319.jpg

Káli Ambrus felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék