Toldys Röplabdabajnokság 2015



Idén rendhagyó módon a Toldys Röplabdabajnokságra nem szombaton, hanem egy napsütéses áprilisi péntek délután került sor. Talán ennek is volt köszönhető, hogy annyian neveztek.

Ebben az évben ugyanis 10 csapat vett részt a bajnokságban, akik két 5 csapatos csoportot alkottak. A küzdelem két, a szabályos röplabdapályánál kisebb pályán, párhuzamosan zajlott, a meccsek 20 pontig mentek.

A csoportokban minden csapat mérkőzött mindenkivel, ez csapatonként 4 meccset jelentett. Ezt követően az "A" csoport első helyezettje, a P.Magnets csapata játszott a "B" csoport második helyezettjével, a Szabadidős Ninják csapatával a döntőbe jutásért. Ez a meccs szintén 20 pontig ment, amit a P.Magnets csapata ért el előbb.

Mindeközben az "A" csoport második helyezettje, a Refúzió csapata mérkőzött a másik csoport első helyezettjével, a Broforce-szal. Ezt a meccset a Refúzió nyerte. A Broforce és a Szabadidős Ninják pedig osztott harmadik helyezéssel, összességében elégedetten ülhetett le nézni a döntőt.

A végső összecsapást tehát a Refúzió és a P.Magnets vívta. A döntő meccs már két, egyenként 25 pontos nyert szettig ment. Az első szettet viszonylag simán nyerte a P.Magnets, ám a második szettben pár pont erejéig a Refúzió vette át a vezetést. Ez a pár pont komoly aggodalmakra adott okot a háló túloldalán, de végül a P.Magnets fiai visszaszerezték magabiztosságukat, és a második szettet megnyerve az egész bajnokságnak ők lettek a győztesei. Ők kapták a vándorkupát, amit a T-Oldies minden bajnokságon visszatérő csapatának köszönhetünk. Ez az a trófea, amire az összes Toldys Röplabdabajnokság győztes csapatának neve felkerül.

Összességében a torna nagyon jó hangulatban telt, sokan kaptak lehetőséget, hogy pályára lépjenek. Remélem, mindenki jól érezte magát, jövőre is várjuk a lelkes csapatokat!

1. helyezett: P.Magnets

Csapattagok: Buczkó Patrick, Rajmüller Ádám, Takács Máté, Takács Bence, Winkler Marcell, Zajkás Benedek

2.helyezett: Refúzió

Csapattagok: Matlák Dóra, Réthy Dorottya, Kustos Eszter, Kovács Magor, Oszlányi Simon, Klaniczay János

3. helyezett: Broforce

Csapattagok: Bálint Viola, Kleineisel Márk, Verbényi Kálmán, Gróf Attila, Albert Dávid, Albert Dániel

Szabadidős Ninják

Csapatagok: Süle Kata, Balázs Gréti, Fejes Balázs, Szabó Levente, Oltyán Dániel, Dunai Ludovika

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék