"Itt pedig azt mondták, hogy csak legjobbak vannak..."



 Idén érkezett hozzánk Szabó Bálint, hogy matematikát és fizikát tanítson. Vele készítettünk interjút.

Miért a Toldyt választotta?

Hallottam, hogy egy jó iskola. Volt egy-két ismerősöm is, aki idejárt diákként, és az előző iskolámban tanároktól is hallottam róla, szóval több felől ajánlották nekem. Meséltek a szorgalmas diákokról, akik mindig készülnek az órákra, ami az eddigi két hétben többé-kevésbé meg is történt.

Melyik osztályokat tanítja?

Van egy matekcsoportom az elsősöknél, a másodikosoknál, a negyedikeseknél, és mindkét harmadik osztálynak fizikát tanítok. Eddig ez még csak részmunkaidő, de majd meglátjuk, mi lesz.

Nem nehéz ilyen sokféle osztályt tanítani egyszerre?

Szerintem ez még nem olyan sokféle osztály, pályafutásom során volt már olyan is, hogy a létező összes különböző évfolyamot tanítottam.

Hallottuk, hogy a tanár úr Angliában is tanított. Hogyhogy kiment?

Az egyetemen volt egy pályázat, amit sikerült elnyernem. Egy évet voltam kint, aztán hazajöttem. Gondolkodtam azon, hogy maradjak, de a szívem visszahúzott. Néha visszamegyek, de sajnos már egyre ritkábban.

Mennyire más a tanítás Angliában, mint itt?

Teljesen más. A legnagyobb különbség talán az, hogy ők tizenhat évesen „érettségiznek”. Utána pedig három választott tantárgyat tanulnak, brutális óraszámban. Ott voltak olyan matekóráim, ahol rengeteg olyan dolgot tanítottam, amit én csak egyetemen tanultam.

Viszont a három tárgyon kívül mást nem tanulnak, és – mondhatni - buták maradnak a többiből. Meg hát persze elég nehéz eldönteni tizenhat évesen, hogy mi akarsz lenni.  Én talán a magyar rendszert szeretem jobban.

Nem volt nehéz visszaállni a magyar nyelvre?

Az elmúlt 9 évben már itthon, Magyarországon tanítottam, igaz, angolul. Nagyon furcsa az angol után magyarul tanítani, de nem nehéz. Ha az ember felkészül, akkor nem nehéz. Volt egy mentortanárom még régen, aki, ha izgultam egy órám előtt, mindig azt kérdezte, hogy „Jól felkészültél?” És ha az rá a válasz, hogy igen, akkor csak menj be, és lesz, ami lesz.

A tanár úr miért lett tanár?

Szerintem talán azért, mert nagyon jó tanáraim voltak, mikor diák voltam, és tetszett, ahogy tanítottak. Emellett nagyon szeretek magyarázni, néha még rám is szólnak, hogy túl sokat magyarázok.

Miért éppen matematika és fizika szakos tanár lett?

Eredetileg, amíg diák voltam, sok ideig magyar-történelem szakos tanár akartam lenni, aztán végül a matek és a fizika mellett döntöttem, de nem bántam meg, életem egyik legjobb döntése volt. A fizikát nehéz megérteni, de igyekszem minél érthetőbben elmagyarázni.

Tanár úrnak szorgalmasak az osztályai?

Nagyon szorgalmasak. Látszik, hogy készülnek az órára otthon. A diákok itt is diákok, és máshol is. Mondjuk, az előző iskolában nagyon nagy létszámban tanítottam azokat, akik a legjobbak voltak, itt pedig azt mondták, hogy csak legjobbak vannak. Nem volt igazán nagy váltás.

Tanár úrnak van valami hobbija?

Ha lehet azt mondani, akkor a tollaslabda, mert régen versenyszerűen tollasoztam, most pedig edző vagyok. De most készülök a nagy visszatérésre versenyzőként. Az is elképzelhető, hogy jövőre itt is tudok majd tollast oktatni délutánonként.

Sok sikert kívánunk a Tanár úrnak, és köszönjük az interjút!

kapcsolódó archív cikkek

címkék