Svájci vendégeket fogadtunk



Idén is eseménydús hetet tölthettek el a svájci csereprogramban résztvevő 5.a osztályos diákok, akik szeptember 13-19. között látták vendégül a Winterthurból érkezett tanulókat.

Az első napon reggel 9-kor megismerkedtünk a reptérre érkezett cserediákokkal, és ezek után kezdődött a „családi délután”, melynek keretében a vendéglátó családok szerveztek valamilyen programot. A különféleképpen eltöltött nap után az egész osztály este találkozott, hogy a svájci tanulók megismerkedhessenek mindenki mással, és a saját osztálytársaikkal is megbeszélhessék, eddig hogyan tetszett nekik Magyarország.

Másnap, hétfőn, reggel 8:00-ra érkeztünk az iskolába, ahol iskolai idegenvezetés és tájékoztatás után városnézés következett a cserediákok számára. Erről a programról visszaérve az iskola menzáján ebédeltek, és innen közösen indultak a toldysokkal az Állatkertbe- vagy ha ehhez nem volt kedvük, akkor máshova.

Kedden kicsit későbbre kellett beérni az iskolába, innen a svájciak a Parlamentbe és a Szent István Bazilikához mentek el. Tanítás után újra találkoztunk, és együtt ebédeltünk. A nap további részét szabad program töltötte ki, melynek során egy „magyarok a svájciak ellen” focimérkőzésre is sor került az iskola udvarán - melyet természetesen a mi nyertünk -, este pedig az osztály újra összejött a rakparton, ahol a vendégek megcsodálhatták, milyen szép Budapest kivilágítva.

A következő napi program a Zsinagóga bejárásával kezdődött. Ezek után a tanulók meglátogatták a Terror Házát, majd miután ott is végeztek, indulhattak az aznap esti szabad programra, ami a legtöbbek részéről lustálkodásból állt, hogy kipihenhessék magukat a másnapi egész napos kirándulásra.

Csütörtök reggel a Mária téren gyülekeztünk, ahonnan busszal indultunk Visegrádra. Ott megnéztük a palotát, és kipróbáltuk a bobozást is. A délután hátralevő részében Szentendrére látogattunk el, ahol bejártuk az óvárost, megálltunk ajándékokat venni, fagyiztunk, és lángost ettünk. A séta után lementünk a Duna-partra, ahol kipihentük magunkat, és zenét hallgattunk, sőt, a legmerészebbek még fürödtek is a Dunában (ők főleg svájciak voltak). Mire hazaértünk, mindenki lelkesen készülődni kezdett, hogy odaérjünk az esti Brains koncertre a Budapest Parkba. Mindenki nagyon jól érezte magát, egyesek alig akartak hazamenni, de mivel pénteken is várta őket egy búcsúbuli, sikerült meggyőzni őket, hogy időben elinduljunk.

Pénteken töltöttük együtt az utolsó teljes napot. Délelőtt a cserediákok megnézték a budai várat, ezen belül a Sziklakórházat, a Halászbástyát és a Mátyás templomot. Miután visszaértünk az iskolába, az osztály többi részével együtt indultunk el a Pajtás étterembe, amelynek retró hangulata mindenkire meglepetésként hatott. A közös ebéd után ismét szabad program következett, melynek végén este találkoztunk, és együtt indultunk egyik osztálytársunk családjának házába, az utolsó esti búcsúzó partira. Itt ismét remekül szórakozott mindenki, és bebizonyosodott, hogy egy hét alatt milyen gyorsan összekovácsolódott a társaság.

Szombaton délre vittük ki a diákokat a reptérre. Szomorú búcsút vettünk egymástól, de nem örökre, hiszen áprilisban mi is ellátogatunk majd hozzájuk.

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék