Elsős szavalóverseny 2015



Természetesen idén sem maradhatott el az elsős szavalóverseny gimnáziumunkban, így november 20-án ismét népes társaság vett részt az eseményen szavalóként, vagy éppen nézőként.

Ebben az évben különösen sokan kaptak kedvet a versmondáshoz, mindkét osztályból tízen-tízen.

A zsűrit Eck Júlia tanárnő, Pintér Borbála tanárnő és Grusz Gergely tanár úr alkották.

A drámaterem háromnegyed háromkor nyitotta kapuit, majd a gyors számhúzást követően elkezdődtek a szavalatok. Idén Petőfi és Szabó Lőrinc vitték a pálmát, az ő műveik között csemegézett a legtöbb elsős, de a műsort Mark Twain, Arany János, Romhányi József és számos más költő remekei is tarkították.

A színvonalas előadások után pár perc szünetet kért a zsűri, hogy megvitathassák a hallottakat, majd a tanácskozást követően Eck tanárnő kihirdette az eredményt:

Kéri Anna (Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz) és Gyulavári Sára (Petőfi Sándor: Szeget szeggel) között holtverseny alakult ki, ők lettek a harmadik helyezettek.

Második helyezést szintén ketten értek el, Nemes Lili (Mark Twain: Az a fránya német nyelv) és Pónya Anna (Szabó Lőrinc: Rádió), az idei év szavalóversenyét pedig Kajdi Lili nyerte meg Eörsi István: Az ördögfióka és a tündér c. szavalatával.

Gratulálunk minden elsősnek!

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék