Szalagavató bál 2015



November 28-án, szombaton került sor a várva várt szalagavatóra, melyet hosszú készülődés előzött meg.

De a tornateremből két nap alatt báltermet varázsolni sem kis munka!

Mindenki izgatottan topogott a szfinxes kilincs előtt, és várta a nyitás pillanatát. Ez 17:15-kor el is érkezett. A hozzátartozók hamar elfoglalták a helyüket, és érdeklődve nézték a fiatalok készülődését.

18:00 órára mindenki megérkezett, és az igazgató úr megnyitó beszéde után szalagtűzés is megkezdődött. Először a 6.a-sok, majd a b-sek vonultak be osztályfőnökeik és osztályfőnök-helyetteseik kíséretében, akik feltűzték a sötétkék szalagokat, amelyeken a gimnázium neve és a végzősök első és utolsó tanévének a dátuma látható.

Egy kis szünet után a palotás következett, a 6.a és 6.b előadásában. A végzősök szép magyar viseletben léptek színpadra.

image_002-2015-12-20-18-30.jpg

galéria megtekintése

Miután a tánc véget ért, a 6.b-s lányok előadásában az indiai Rimdzsim következett.

Ezután a 6.a előadásában megtekinthettük a western stílusú „Volt egyszer egy vadnyugat”-ot, amelyben indiánok és cowboyok is szerepeltek, de még Deliné Szita Anna tanárnő is kivette a részét.

Ezek után egy vidám rockyt, a „Five Dollar Milkshake”-et tekinthettük meg, amelyet a 6.b-sek adtak elő.

image_003-2015-12-20-18-30.jpg

galéria megtekintése

Majd megtekinthették a végzősök és a vendégek a két osztályról készült fényképeket, egészen 2010-ig visszamenőleg.

Sor került a már hagyományosnak mondható tanári produkcióra is: idén rapszámot írtak és adtak elő, amelynek témája az iskolai élet volt.

Végül, zárásképp a keringők kerültek sorra, először az a-soké, majd a b-seké. A lányok már-már esküvői díszben, a fiúk frakkban álltak a keringők után hozzátartozóik elé, hogy kihozzák belőlük a táncos énjüket.

image_004-2015-12-20-18-30.jpg

galéria megtekintése

Miután megtáncoltatták a szülőket, a többiek is sorra kerültek, és boldogan táncoltak a parketten. 21:00 felé megritkultak az emberek, és aki ott volt, az is elfáradt már...

Mindenki számára felejthetetlen élmény volt ez a nap.

image_005-2015-12-20-18-30.jpg

galéria megtekintése

kapcsolódó archív cikkek

címkék