Kárpátaljai kirándulás III. rész: mélységek és magasságok



A tantestületi kirándulásról szóló sorozatunk harmadik részében a szeptember 24-i eseményekről számolunk be.

Utunk harmadik napján újfent korai reggeli után indultunk, előző napi idegenvezetőnk, Oreszt kíséretében. Először Beregszentmiklós, az ottani Telegdi-Rákóczi kastély megtekintése volt a célunk. A kastély tulajdonképpen ügyesen el van dugva egy szocializmus-korabeli lakóépület mögött. A kastélyt Bartos József festőművész bérli immár másfél évtizede, és tesz meg mindent az épület fennmaradásáért és felújításáért. Ő vezetett körbe minket, és ismertetett meg bennünket az épület történetével és annak érdekességeivel. A várkastélyt az elmúlt századokban birtokolta Bánk bán veje, Simon, a Perényi-család (Perényi tanárnő ezt érezhető elégedettséggel vette tudomásul), a Telegdiek, majd a Rákócziak is. Itt találkozott először Zrínyi Ilona Thököly Imrével. Ennek emlékét egy kis bronzszobor (melynek mása a munkácsi várban is megtalálható) is megörökíti a kastély mellett. Mivel jómagam nem tartozom sem a romantika, sem Thököly Imre rajongói közé, inkább találom érdekesnek azt, hogy 1711-ben II. Rákóczi Ferenc utolsó magyarországi éjszakáját a kastélyban töltötte.

Következő állomásunk a szolyvai emlékpark volt. A településen 1944 novemberében a megérkező szovjet csapatok hoztak létre gyűjtőtábort, amelyben sokan haltak meg a rettenetes körülmények hatására. A parkot, amely a tábor áldozatai mellett a „málenkij robot” és általában a sztálini terror elszenvedőinek állít emléket, a hajdani gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén, a szolyvai első világháborús emlékmű mellett hozták létre a kilencvenes években, a Szovjetunió megszűnése után. Az emlékparkban második világháborús katonaáldozatok is nyugszanak. 2004-ben helyezték el az áldozatok nevét megörökítő táblákat. Több, mint 12 ezer név olvasható rajtuk – és azóta újabb táblákon további nevek is…

A megemlékezés után indultunk a – nyilvánvalóan kihagyhatatlan – Vereckei-hágóhoz. Szerencsére a busz egészen a hágóig vitt minket. Maga az emlékmű nem a hágónál, hanem kissé odébb található, így kisebb séta után pillantottuk meg. Idegenvezetőnk megismertetett minket az emlékmű – a helyi nacionalisták által sokszor nehezített – építésének történetével. Az emlékmű által elszenvedett viszontagságok nyomai ma is láthatók (égés- és festéknyomok például). A táj, a kilátás gyönyörű (cikksorozatunk első részének címlapképe is itt készült), de mégsem ez volt a leginkább megkapó, és nem is az emlékmű, hanem maga a helyszín, a magyarságnak a Kárpát-medencében töltött most már több, mint 1100 évének egyik szimbóluma.

A buszhoz visszafelé sétálva tűnt fel egy omladozó épület. Mint kiderült, a szovjet időkben szállodát terveztek ide, de mikor elfogyott a pénz, felhagytak az építkezéssel. Az azóta eltelt harminc év pusztítása nyomán mára sajátos emlékévé vált a szocialista korszaknak. Ugyancsak érdekes volt a szovjet hősi emlékmű, részben azért, mivel Ukrajna függetlenné válásának is van itt egy – igen érdekes szövegű – emlékműve, és a kettő (az ukrán emléktábla feletti feszülettel kiegészítve) sajátos együttest alkot.

imgp1971-2016-11-02-19-34.JPG

Perger Zoltán felvételegaléria megtekintése

Utunk ezután az Árpád-vonal egyik parancsnoki bunkeréhez vezetett. A második világháború idején a Kárpátokban és előterében több védelmi vonal épült, ezek közül volt a harmadik a hegyek között épült Árpád-vonal. A bunkerek javát felrobbantották a szovjetek a háború után, hogy a helyi, a szovjethatalomnak még évekig ellenálló erők ne használhassák azokat, de a parancsnoki bunker belső részét hiába próbálták elpusztítani, csak lőállásait tudták megsemmisíteni. A vonal nincs igazán a magyar történeti köztudatban, jómagam még történelemtanárként sem tudtam róla tulajdonképpen semmit a létezésén kívül, ezért eleve felfokozott érdeklődéssel vártam a bunker bejárását. Odabent azután kiderült, hogy e „helyzeti előny” nélkül is rendkívül érdekes, lenyűgöző alkotás a meglepően nagyméretű, több részből álló, egykor kórházat is magában foglaló bunker. És akkor az egyik lőálláshoz (ahol kijutottunk a felszínre) a szűkös folyosókon és lépcsőkön át vezető „barlangászást” még nem is említettem. Mindenesetre el is határoztam, hogy alaposabban utánajárok a vonal történetének (könyv azóta beszerezve).

A bunker után már csak a munkácsi vár volt hátra a napi programból. Sietnünk kellett volna, mivel az idő már erősen délutánba hajlott, de idegenvezetőnk megnyugtatott, hogy a várban a nyitvatartási időt rugalmasan kezelik. Így a városhoz közeledve még egy rövid megállásra is maradt idő, mikor az út szélén árusokat pillantottunk meg. Többen leszálltak, majd rövid nézelődés és alkudozás után elégedetten tértek vissza a buszra: hatalmas befőttesüvegben árult szárított gombát vásároltak – a gomba gyűjtői remélhetőleg biztos kézzel válogatták ki az ehető fajtákat.

A hegytetőn épült várhoz rövid séta árán juthattunk fel. A várat többször is megerősítették (az olasz várépítészet kedvelői ismét előnyben), mégis olyan érzésem támadt mind mérete, mind meglepően jó állapota miatt, hogy Zrínyi Ilona 1685-1688 közötti legendás védekezése a várvédők elszántsága és hősiessége mellett amiatt is lehetett ilyen sokáig sikeres, mivel a császári csapatok nem tekintették elsődleges céljuknak a vár bevételét. Ez a kérdés ugyancsak további utánajárást igényel. A várnak a magyar történelemben (az ostrom mellett) játszott szerepét számos emléktábla is bizonyítja.

imgp1977-2016-11-02-19-34.JPG

Perger Zoltán felvételegaléria megtekintése

A vár megtekintése közben lassan besötétedett, így hazafelé vettük utunkat. Elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, Oreszttől, aki az elmúlt két napban magas szintű felkészültségről tett tanúbizonyságot. Már jócskán este volt, amikor hazaérkeztünk szállásunkra. Az aznap rendezett könnyűzenei fesztiválnak csak a végére értünk oda, a hotelben viszont éppen ekkor kezdtek belemelegedni az ünneplésbe egy lagzi résztvevői. Az ifjú párnak magunk is sok boldogságot kívántunk, majd lassan nyugovóra tértünk a fárasztó nap után.

A kárpátaljai kirándulásról szóló cikksorozatunk első része itt, a második része itt olvasható. Sorozatunkat a befejező negyedik rész zárja.

imgp1980-2016-11-02-19-34.JPG

Perger Zoltán felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó archív cikkek

címkék