Megemlékezés Diri bácsiról



Negyedszázada hunyt el iskolánk legendás igazgatója, Pataki Gyula. Egykori kollégái november 23-án gyűltek össze, hogy felidézzék emlékét.

Az iskola kapujában találkozunk. Lassan, nehézkesen haladunk felfelé a lépcsőn, miközben unokáiról mesél boldogan.

- Persze, ahogy látod vannak gondok is – mondja. Segítek, belém karol, s együtt tesszük meg a tanári fogadó felé tartó utat.

- Évek óta nem jöttem be a Toldyba, de Diri bácsiért megteszem. Megérdemli.

Diri bácsi, azaz Pataki Gyula, a Toldy egykori igazgatója, aki 30 évig irányította a gimnáziumot, 25 éve nincs velünk. Ma összegyűlnek egykori kollégái, életre kel a tablókról ismert megannyi arc, Diri bácsira emlékezünk. Akik még ismerték, és azok is, akik nem. Legendás alakja mindenki előtt ismert.

Körben ülünk, felidézzük milyen volt. Egykori diákok, kollégák visszaemlékezéseit olvassuk megsárgult évkönyvekből. Temetési beszédéből hallunk részleteket, majd az ott elhangzott dalok csendülnek fel a hangszórókból. Dalok - szóljanak mindazokért, akik már nincsenek közöttünk. Egykori filmfelvétel őrzi beszédét, hangját; egy diákinterjú részlete.

Megkoszorúzzuk emléktábláját, virágokat teszünk fényképe elé, mécseseket gyújtunk. Emlékezünk. Majd csoportképet készítünk: az emlékezők 2016 novemberében, 25 évvel azután, hogy Diri bácsi elment.

A megemlékezésen elhangzó szövegek:

1. Weöres Sándor: A Toldy gimnázium évkönyvébe (1978)

Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s a sokszoros találkozásokat
s az egyetlen egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por említésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos
s emlékek elmondásában szegény,
a könyvből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.

2. „Pataki Gyula harminc évig állt a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium élén. Pányokon született, nagyon szegény, sokgyermekes parasztcsaládban. Főiskolán folytatta tanulmányait, magyar-testnevelés szakos tanári oklevelet nyert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán történelemtanári diplomát szerzett.

1961. október elsejétől igazgatója a várhegyi iskolának. A halála előtti napon még láthattuk, dolgozott.

Az ifjúságot, a gyerekeket szerette – föltétel nélkül. Szeretetet adott; ő maga szeretetre vágyott. A kedvesség, a mértéktartás voltak a „fegyverei”. Minden túlzás, kitárulkozás, önérvényesítés és harsányság idegen volt tőle. Nehezen hitt el rosszat bárkiről, a megszólásokat félrehajtott fejű kétkedéssel hallgatta. Szót értett mindenkivel, barátságot kínáló és kereső kéznyújtással. Embersége, közvetlensége évtizedeken át meghatározója volt a Toldy Gimnázium légkörének. Szív volt, a mi szívünkhöz közel álló.

Hatvankét évet élt. Nyugdíjba készült, és ebbe más is belehalt már.”

(Búcsú Pataki Gyula igazgató úrtól – megjelent a Köznevelés 1991. december 6-i számában)

3. „Mondjad, gyerekem!” A szemedbe néz, huncutul hunyorog és várja, hogy „mondjad”.

És te mondod. Soha nem érzed, hogy butaságot beszélnél, hogy terheled vele. Soha nem érezteti veled, hogy más dolga van, hogy nincs ideje. Soha nem mondja, hogy nem.

Soha nem mond nemet. Pontosabban: soha nem mond vagy tesz olyat,  ami visszavonhatatlan lenne, amitől elmegy a kedved a tanulástól, iskolától, élettől. Soha nem igazgató úr, hatalom birtokosa, megfellebezhetetlen főhatóság.

„Mondjad, gyerekem!” – mondja, és nem sértődsz meg, hogy serkenő bajszod, világot rengető terveid, minden másénál helytállóbbnak tartott véleményed, örökérvényű tapasztalataid ellenére gyerekének nevez. Mondod.  Ő hunyorog egy kicsit, mosolyog és figyel.

Figyel harminc esztendőn át. Gyerekei botrányokat csinálnak, felforgatják a Várhegy oldalát, kényes kérdéseket feszegetnek, új hagyományokat teremtenek, aztán leérettségiznek, továbbtanulnak, családot alapítanak, s olykor felmerül előttük két csillogva hunyorgó szem: „Mondjad, gyerekem!”

(részlet Papp György, a gimnázium 1976-ban érettségizett diákjának a temetésen elhangzott beszédéből)

4. Ki voltál nekünk?

- magadat osztó önzetlenség
- a mindenkori reánk figyelés
- az észrevétlen jelenlét
- vitáinkban a bölcsesség
- gondjainkban a valódi segítség
- nyugtalanságainkban a csillapító nyugalom
- meggondolatlanságainkban a megfontoltság
- könyörtelenségeinkben a könyörületesség
- engedetlenségeinkben a szerető dorgálás
- a mindig mindent megbocsátás.

Amíg a Toldy áll, Te élsz.

(részlet Takács Zoltán temetésen elhangzott beszédéből)

5. Diri Bácsi egyénisége meghatározta iskolánk hangulatát. Nehéz elhinni, hogy többet nem áll be közénk focizni, hogy reggelenként nem visz többet diákokat az iskolába saját kocsiján, s hogy a szünetben nem karol bele senkibe. Szeretete, derűje és nyugalma hatott mindenkire, diákra, tanárra, bárkire, aki fölkereste.

(Parti János 4. a osztályos tanuló temetésen elhangzott beszédének részlete)

6a. Diri bácsi alakja talán azért lett legendás, mert nem volt benne semmi mesterkéltség. Olyan természetesen tartozott ehhez az iskolához, mint a bejárat, a kapu az oroszlánfejes kilinccsel, vagy mint a harang az első emeleti fordulóban. Jelenléte biztonságot adott a gyerekeknek és a tanároknak egyaránt. Egyik nagy titka az volt, hogy mindig „jelen tudott lenni”, vagyis, ami a mai világban nagy szó: azonos volt önmagával. (…)

Diri bácsi másik nagy titka az volt, hogy felnőttként mindig egy kicsit gyerek, tanárként mindig egy kicsit diák is tudott maradni.

(Kállay G. Kata írásának részletei az 1996/97-es évkönyvből)

6b. Pataki Gyula három évtizedig tartó igazgatásához fűződik a békekorszak megteremtése a Toldyban. Kollégák és diákok, mindenki csak „Diri bácsinak” szólította, (…) kopogtatás nélkül lehetett bemenni hozzá az irodába, (…) nem törődött a tekintéllyel. Alapvetően együttműködő és nem versengő alkat volt. Halálakor az egyik volt diák így jellemezte az ő igazgatása idején a gimnáziumot: „egy darab szabadság, egy darab méltóság, egy darab szeretet.” Élete végéig megmaradt kommunistának, sőt munkásőr is volt – Freisinger Ernő szerint önfeláldozásból, hogy ne kelljen erre mást kényszerítenie. Írásaiban – a sok ideológiai közhely mögött – mindig megjelentek az egyes gyerekek, egyes esetek, a létező közösségek szempontjai. Megnyilvánulásaiban fő helyen a diák, illetve a tanár-diák kapcsolat állt.

Pataki Gyula emlékére az iskola tanárai díjat alapítottak 1993-ban, 2004-ben pedig emléktáblát helyeztek el az I. emeleti folyosón.

(részletek Buzinkay Géza Iskola a lovagvárban című művéből)

7. Pataki Gyula szavai az 1961-62-es évkönyvből:

Ha megkérdezzük tanulóinkat arról, szeretik-e iskolájukat, szívesen járnak-e a Toldyba, száz közül kilencven bizonyára így válaszolna: „Nagyon szeretem, nem cserélném fel más iskolával.” Ha arról érdeklődnénk, miért szeretik iskolájukat, - mint ahogy sok gyereknek én is feltettem e kérdést – így felelnének, illetve feleltek: „Mert az iskola légköre jó. Mit is értek ez alatt? Azt, hogy a tanár uraktól nem kell félnünk. Szinte barátian beszélnek velünk. Problémáinkat igyekeznek megoldani.” Szóval nincs meg az a három lépés távolság – ezt már én fogalmazom meg így. Azt hiszem, tanulóink ilyen értékelésének örülhetünk. Tehát diákjaink szeretik iskolájukat.

8. Pataki Gyula írásának részletei az 1964-65-ös évkönyvből:

Az évkönyv rendeltetése, hogy rögzítse az adott iskolai évben történteket.  Talán azért is sürgetik diákjaink megjelentetését, mert sejtik,  - amit mi idősebbek már tudunk - , hogy néhány év múltán (hát még évtizedek múltán) mennyire az emlékezés forrásává lesz az Évkönyv. A nevek mögött megjelennek az arcok, az arcokhoz kötődnek a diákkor megannyi emlékezetes eseményei. Egy kicsit krónika is az Évkönyv. Megörökíti az iskolai évet, a diákélet sok-sok kedves eseményét. Nekem is ez a célom e néhány soros írással, hogy beszámoljak arról, milyen nevelési célkitűzések szerint dolgoztunk ebben az évben.

Nevelési felfogásunk sok tekintetben azonos. Kiemelem mindenekelőtt a tanulókkal való bánásmód stílusát.(…) A tiszteleten alapuló, természetes emberi kapcsolat az, mely diákot tanárhoz fűz. A drillt száműztük gyakorlatunkból, diákjaink nem is ismerik, s mi nevelők sem hiányoljuk. Meggyőződésünk, hogy a fentebb jelzett tulajdonságokkal rendelkező fiatalságot nem lehet parancsolgatással fegyelemre nevelni. Önként vállalt fegyelemnek kell befolyásolnia tanulóinkat tetteikben, viselkedésükben. (…)

9. Pataki Gyula gondolatai az 1966-67-es évkönyvből:

A nevelésről nem csupán szakemberek beszélnek. Mondhatnám a társadalom minden felnőtt tagja, hiszen a neveléshez így vagy úgy valamilyen formában mindenkinek van köze. E beszélgetések befejező mondata rendszerint egy halk sóhaj után ez; bizony nem könnyű nevelni. Mégis a legtöbb – hivatását szerető – nevelő az előbbi mondatot így fejezi be: de szép. Szép akkor is, ha az elképzelt eredményt esetenként zökkenőkkel, csalódásokkal, kudarcokkal megterhelt úton is érjük el. Természetesen minden tantestületi közösség keresi az ifjúság nevelésében legeredményesebbnek tűnő pedagógiai módszert. (…) „Az olyan tanításban élet nincs, mely nélkülözi a tanulókkal való belső kapcsolatot.” Ez a felismerés befolyásolja tantestületünk tagjainak munkáját. (…) Törekvésünk a bizalmon alapuló nevelői atmoszféra megteremtése. Ennek jelentőségét bizonyítanom nem kell. (…) Hinni kell az emberben, abban, hogy a hibát jóvá lehet tenni a szükséges segítség megadásával.

10. Pataki Gyula szavai az 1978-79-es évkönyvből:

Iskolánkat, a 125 éves Toldy Ferenc Gimnáziumot, pontosabban ennek az emlékezet recehártyájára rögzített képét úgyszólván mindenki ismeri. „Iskola a Vár aljában…” – így él sok felnőtt és fiatal, fővárosi és vidéki emléktárában ez a gimnázium, ami sok évtizede hozzátartozik nem csupán Buda, hanem Budapest építészeti képéhez.

Számunkra ez a neogótikus épület sokkal többet jelent, mint műemléket. Mai diákok és a valamikori toldysták a megmondhatói, mit jelképez ennek az intézménynek a szelleme, amelyben oly sok küzdelem folyt (…) a humanista értelmezésű pedagógiai eszmény kialakítása érdekében. (…)

Toldy Ferenc kortársai feljegyezték bölcs mondását, amit már egyetemi tanár korában fogalmazott meg: „Amikor gyermeket nevelünk, öregkorára gondoljunk.”

11. Pataki Gyula gondolatai az 1989-90-es évkönyvből, Előszó ürügyén:

A borítólapon kifejezőbb lenne ez a cím: Évek Könyve. Szegénységünk okán ugyanis átlagosan ötévenként tudunk - immár hatodszor – az utókornak jelzést adni szeretett iskolánkról.

Éveket sűrítünk tehát egy-egy Évkönyvbe. E sűrítés szükség szerint szelektálásra kényszerít.

Keveset beszélhet például a tantestület munkájáról. Talán az elért eredmények, az egyetemi felvételek ötven-hatvan százalékos mutatószámai minősítik legkifejezőbben kollégáim lelkiismeretes munkáját.

A jelenlegi toldysokra is jellemző az életigenlés, szorgalom, a társakhoz és iskolájukhoz való ragaszkodás. Az iskolánkhoz kötődés jellemzi tanártársaimat is. Aki itt kezdi tanári pályáját – ha valamelyik egyetem vagy főiskola tanszéke el nem hívja – itt fejezi be. Bizonyára a gyönyörű neogót épület megtartó ereje miatt is.

Boltíves folyosóit „az élet zengi be”, s ha nincs tanítás, beszédes a csönd. Őrzi, visszhangozza azok lépteit, akik manapság itt tanulnak, tanítanak és dolgoznak, azokét a diákokét, akiket elbocsájtott, s akik vissza-visszajárnak, őrzi azokét – diákét és tanárét - , akik már soha nem érintik a bejárati kapu oroszlánfejes kilincsét többé. Az olvasó, aki kezébe vette régebbi évkönyveinket, megismerhette, hány tanítvány híre-neve öregbítette már iskolánkat, kik tettek szert országos-, sőt világhírnévre. Nem kevésbé kedves azonban számunkra az a volt toldys, akiből nem lett nagy tudós, művész, vagy jeles államférfi.

Csak éppen tisztes állampolgár.

Évkönyvünk legyen emlékeztető mindazoknak, akik a Toldyhoz tartoznak.

Pataki Gyula, igazgató

12. Weöres Sándor: Öröklét

A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Múlónak látszik és örök

Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.

win_20161123_15_25_45_pro-2016-11-29-21-26.jpg

Makra Tamás felvételenagyítás megtekintése

kapcsolódó cikkek

címkék