Kárpátaljai kirándulás IV. rész: hazaúton



A kárpátaljai tantestületi kirándulásról szóló beszámoló negyedik, befejező része a szeptember 25-i eseményekről szól.

Utolsó napunk programja rövidebbnek ígérkezett. Legalábbis a kulturális része, készülve az elmaradhatatlan szuvenír-vásárlásra, valamint a határátkelésre is. Mindössze egy gyors beregszászi városnézés fért bele a határ ukrajnai oldalán. A városban vasárnap lévén kirakodóvásárt tartottak, a tanári kar egy része itt kezdte az ismerkedést, ami többek számára emlékezetesre sikerült. Az egyik standon ugyanis airsoft AK-47-es replikával lehetett célba lőni, és a lehetőségnek nem mindenki tudott ellenállni – talán nosztalgikus hangulatba kerültek a katonaviseltek.

Mások a látnivalókra (a Bethlen Gábor által építtetett Bethlen–Rákóczi-kastély, a katolikus és a református templom, az Arany Páva étterem, a Kárpátaljai Magyar Főiskola és a volt megyeháza épülete stb.) fordítottak inkább figyelmet. Két látnivaló volt igazán különleges élmény, főleg történelemtanári szemmel. Az egyik a Kossuth tér melletti kis parkban található – nemrég felújított – emlékmű, amelynek sem oszlopán, sem talapzatán nem befolyásolja felirat a nézőt az értelmezésben. A másik a volt megyeháza oldalán a Tanácsköztársaság helyi direktóriumának emlékét megörökítő tábla – alighanem az utolsók egyike lehet a maga nemében a Kárpát-medencében (ami egyáltalán nem baj. Sőt.).

Beregszász csaknem ezer éves története során sokat szenvedett. A tatárjárás idején, majd a török korban többször is pusztították, kifosztották, és lehetne említést tenni sajnos a későbbi korok eseményeiről is. Ugyanakkor történelmünk számos nagy alakja fordult meg a városban. Ezt szobrok, emléktáblák is megörökítik. A város érezhetően büszke magyar múltjára és jelenére, és többé-kevésbé őrzi a Monarchia korában kialakult arculatát.

A városnézést és egy gyors bevásárlást követően indultunk a határ felé. A határátkelés gyorsasága miatt aggódóknak nem kellett csalódniuk, bár a belépéshez hasonló kalandban nem volt részünk- Valószínűleg egyszerűen kapacitáshiány miatt kellett mintegy két órát várnunk, mire kiengedtek az országból. Viszont a katonai szolgálaton átesettek egy részében ismét feltámadó nosztalgia jóvoltából legalább nem unatkoztunk, ugyanis két kolléga előadásában meghallgathattunk egy katonanótát.  Már csak a schengeni határon való belépés volt hátra, itt további háromegyed órát vártunk, mire átvizsgálták a buszt, és újból Magyarország földjére léphettünk.

imgp2115-2016-12-06-21-13.JPG

Perger Zoltán felvételegaléria megtekintése

A hosszú várakozás miatt már csak egy programra volt időnk: a csarodai református templomot tekintettük meg, majd indultunk haza. Mire visszaértünk a fővárosba, már jócskán sötétedett.

Rengeteg benyomást, élményt szereztünk a négy nap során. Gyönyörű tájak, csodálatos látnivalók, a magyar történelem számos nagyszerű vagy szomorú eseményének helyszínei, az őszinte, önzetlen vendégszeretet – ezeket hoztuk magunkkal, továbbá gondolatokat arról, hogy mennyire meghatározza az emberek sorsát a történelem. Miközben sokszor szinte Magyarországon éreztük magunkat, a viszonyok nagyban különböznek az itthonitól. Nemcsak a feliratok nyelvében és a hagymakupolás templomokban, hiszen ez a vidék már évszázadok óta több, együtt élő, és egymással megférő nép hazája. Inkább a szovjet rendszer mindenütt jelen lévő emlékeiben és a magyarországihoz viszonyítva jóval alacsonyabb életszínvonalban érezhető mindez – alig pár kilométerre tőlünk. És igazán felemelő, hogy az ott élő magyarok közül sokan minden nehézség (amit a sors ok nélkül mért rájuk) ellenére is hisznek abban, hogy érdemes küzdeni, igyekezni az életet jobbá tenni. Olyan világot teremtve ezzel, amely meg- és elismerésre méltó. Reméljük, hogy egyre többen látogatnak el Kárpátaljára, és azt is, hogy lesz még alkalmunk találkozni itt megismert barátainkkal.

A sorozat további részei elolvashatók az alábbi linkeken:

imgp2116-2016-12-06-21-13.JPG

Perger Zoltán felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó archív cikkek

címkék