„Egymást szeretettel számon tartó emberek közössége”



A Toldyban 1962-ben érettségizett Nyakas Szilárd - osztálya érettségijének 55. évfordulója kapcsán készült - írása első része.

Amikor Takács Zoltán igazgatóhelyettes belépett az ajtón, éppen túlvoltunk az emlékpohár boron, üdítőn, amelyet elhunyt osztálytársainkra ürítettünk. Eleddig tizenháromra. Takács tanár úr atléta múltját idéző lendülettel, ismerősként parolázott velünk. Tehette, mert így május tájt több alkalommal is volt szerencsénk hozzá. Korábban a Toldy gimnázium csupán az érettségi találkozóink gyülekezési pontjául szolgált. Az utóbbi években már otthonául is. Helyszín a szülői fogadó, ahol Takács tanár úr minden alkalommal tiszteletét teszi. Soha üres kézzel nem jön. Mindig van számunkra mondanivalója. Most a Toldy rangemelkedéséről szólt. A 2015-16-os tanévre gimnáziumunk az országos rangsorban a 3. helyre avanzsálta magát a tanulmányi versenyek és más mérhető teljesítmények eredményei alapján. Mindez a gimnázium hagyományainak, szellemiségének is köszönhető, melynek erősítése – emelte ki Takács Zoltán felénk tett gesztusként – az olyanoknak is köszönhető, mint ez a most 55. alkalommal gyülekező baráti társaság. 

Öntudat és irónia

Szó-ami-szó, megjegyzése jólesett. Mi, a Toldy költöző madarai, az 1962-ben érettségizett egykori IV. B osztály tagjai, költöző madarakként keressük fel minden tavasszal régi fészkünket. Május tájt gyülekezünk. Mondandónk, mint a tenger. Család, egészség - visszatérő témák. Az elfoglaltság szintén, mert hál’ Istennek a legtöbbünket 73. életévük sem akadályoz meg – ha visszafogottabban is - feladataink elvégzésében, hivatásunk gyakorlásában.

Ilyenkor az emlékidézés se maradhat el. Ez alkalommal szomorú aktualitását becsült osztálytársunk, „Szittyó”, alias Szentgyörgyi András 2015-ös elhunyta szolgáltatta. Közülünk néhányan rövid írásban idézték meg alakját.

A gimnáziumban legelőször az derült ki róla, hogy erős fiú. Amiben mi, többiek csak reménykedtünk, ő már 15-16-évesen tekintélyes izomfonatokkal rendelkezett. Rácsodálkoztunk, hiszen szemünkben ő volt a Toldy Toldija… a Miklós – természetesen. A majd félévszázada Ausztriába szakadt osztálytársunk, Érzchegyi István erre így emlékezett:

„Az egyik szünetben látom, hogy az osztályból többen Szittyó köré gyűlnek. Szkanderezés, ki tudja lenyomni a karját. Én is beálltam a sor végére

- írja Pista – de nekem, teniszezőként sem volt semmi esélyem András ellen, aki diadalát szinte bocsánatkérően fogadta.”

András szelleméről is szót ejt Érczhegyi Pista: 

„Szittyó az órákon – éppen mögöttem ült - mint egy hasbeszélő, sokszor félhangosan tett egy-egy megjegyzést, természetesen szemrebbenés nélkül, amin én nagyon szórakoztam, sokszor alig tudtam a nevetést elfojtani.”

Akik még meghallották, azok is élvezhették András iróniáját.

„Az Irónia az evolúciós öntudat csúcsa.”- szól egy kortárs gondolkodó meghatározása. Szókratész szerint elengedhetetlen az igazság kiderítéséhez. 

Igazság?! Nos, már a teenager Szentgyörgyi Andrásra sem volt jellemző, hogy mindent készpénznek vegyen, hogy ne firtatná a dolgok mögöttesét.

Az eseményekre való rálátásban ő lehetett köztünk a legérettebb. Osztálytársunk, Gömöry András emlékezik: 

„Másodikos gimnazisták lehettünk, amikor négy évvel a forradalom leverése után gőzerővel folyt a fiatalság átnevelése a KISZ keretein belül. Néhányan őszinte meggyőződésből, legtöbben azonban megalkuvó kényszerűségből jelentkeztünk tagfelvételre, hiszen világosan látszott, hogy csak a KISZ-tagoknak van esélyük a továbbtanulásra. A korábban már beavatott KISZ-tagok gyűlése előtt kellett egyenként nyilatkoznunk, hogy miért akarunk belépni a KISZ-be. Jelen volt a KISZ-vezető tanár és az iskola párttitkára is. A kérdésre legtöbben az elvárt, sablonos választ adtuk. Egyetlen olyan mondat hangzott el, amely őszinteségével kilógott a sorból és általános megdöbbenést keltett. Így szólt: "Azért, mert különben nem vesznek fel az egyetemre."

Az abszurd valósága

Gyimóthy Kálmán emlékei szerint negyedévesek voltunk, amikor egy latin órán ismét beszólás hangzott el. Gergely tanár úr az Ő felvidéki hanghordozásával tette föl az első padban ülőnek a kérdést:

- No té Áczél fiam, hállottad-e ezt az ordenáré megjegyzést?

A válasz:

- Igen, hátulról.

- És té? – fordult a mögötte ülőhöz!

- Én is onnan. – jött a válasz, és ez így ment az egymás mögött ülők sorában.

Az utolsó padhoz érve, amely mögött már csak az osztályterem fala és ablakai voltak, a következő költői kérdés hangzott el:

- Hát Té, Széntgyörgyi fiám…? Té vájjon honnan hállottád?!

András a tőle megszokott rezdületlen arccal, határozottan válaszolt:

- Én is hátulról.

Előbb az osztály néma csendje, majd egyre hangosabb kuncogása.

- No ákkor ázonnal ádd ide az ellenőrző könyvédet!

Nem tudjuk, milyen intőt adott Gergely tanár úr. Amit akkor és ott megéreztünk, az a válaszból előtörő dac és abszurditás volt. A dac ifjúságunk közös sajátjaként élt bennünk. Az abszurditás filozofikus felvállalása már személyesen Szentgyörgyi Andrásé volt. A képtelenségé, a megmagyarázhatatlané. A Nobel-díjas Albert Camus szerint a valóságé, mert az már csak ilyen. Abszurd.

Ionesco ekkorra már megírta a Kopasz énekesnő c. abszurd drámáját. Slavomir Mrožek a hatvanas évek elején éppen a Tangó-t írja, Örkény István most veti papírra az első Egyperceseit, és Szentgyörgyi András abszurd jelenetet ad elő a Toldy gimnázium egyik tantermében, melynek szerzője és szereplője is egyben.

Nem véletlenül! Osztálytársunk előtt a korabeli valóság különös erővel tárta fel abszurditását. Édesapja, a korábbi miniszteriális ember – mai kifejezéssel – kényszervállalkozó. Kisiparosként otthon asztali agyaglámpákat gyárt, s hátizsákjában ezekkel házal faluról falura. Andrásnak mind a gyártásban, mind a falujárásban segítenie kell. Handlénak nem az igazi. Az eladásban bátyja, Pista a menő. András tanul, sportol (vízilabdázik), s családfenntartó munkát végez, pénzt keres – és mindenütt helyt kellett állnia. Helyt áll. Ám a pénzkeresés, a falujárás közben micsoda rálátásra tett szert: egyfelől ott a hatvanas évek elejének a mezőgazdaság kollektivizálásának diadalait tematizáló sajtó, irodalom és film, másfelől a megnyomorított falvak világa!

Alattunk, a gimnáziumban is forr az abszurditás lávája, bár akkor erről még nem tudhattunk. Csak András érezhetett rá.

Antall József kötelékei

Egyrészt M. tanárunk és Antall József sorskötelékéről van szó. A későbbi miniszterelnök, a Toldy 27 éves, divatosan öltözködő, akkori fogalmak szerint „jampis”, nyersgumitalpú cipőt hordó tanára. A velünk párhuzamos osztály főnöke M., gimnáziumunk kiváló pedagógusa, akiért diákjai rajonganak. Ő Antall József legbizalmasabb kollégája. Közös családi programokat is szerveznek. M. premontrei diákként kezdte, majd 1949 és 53 között az akkori Leningrádban tanult pszichológiát. 1956. október 23-a után az Egri Főiskola oktatója ként vesz részt a helyi forradalmi események szervezésében. 1956 végén letartóztatják, vallatói félig agyonverik, majd beszervezik.

2002-ben bekövetkezett halála előtt M. húszoldalas levelében többek között így vet számot a Toldy-s időkkel: 

„Teljes tudathasadásban, állandó lelki gyötrelemben éltem át tanári pályám leggazdagabb éveit. Még folynak a perek, kivégzések, amikor első fiúosztályommal szinte szimbiózisban élek. Közülük soha egyet sem árultam el… Nem vagyok felelős senki letartóztatásáért, éltéért – de bizonyos fajta együttműködésért igen.” Ez az „együttműködés”, M. rendszeres titkosszolgálati jelentései vezettek Antall József 1959-es eltávolításához a Toldyból és a tanári pályáról.

Így fortyog 1959-60-ban az abszurditás lávája talpunk alatt. Erre érzett rá, mi több, ez tudatosult Andrásban. A tudatosság annál is valószínűbb, mert családját személyes kötelék, bizalmas jó viszony fűzte id. Antall Józsefék családjához, amelynek fiatal tagját a Toldy folyosóin láthatta viszont 1958 őszén és 59 tavaszán. Az akkor 27. évében járó ifjú tanártól, személyes ismerősétől annak ’56-os szereplését követő meghurcolásáról is értesülhetett - sub rosa: „Meg nem vertek. Fenyegettek. Huszonnégy órán át falhoz állítottak. Este, amikor abbahagyták a kihallgatást, azzal búcsúztak: gondolkozzam rajta reggelig” – emlékezik vissza egy vele 1993 nyarán készült interjúsorozatban az 56-ot követő hónapokra Antall József. Bár le nem tartóztatták, 1957 elején többször volt része ilyen napokig tartó kihallgatásban. Az ügyét vizsgálók két irányban érdeklődtek.

Az egyik az 56 októberében újjászervezett Független Kisgazda Párt fegyveres őrségének megszervezése. A másik az un „Menon-vonal”… A fiatal Antall Józsefet végül nem tartóztatták le, ám ezt követően még számtalanszor vegzálták. A Toldy Gimnázium ablakából 1958-ban még mi, akkori elsős diákok is napról napra ráláthattunk az utca túl oldalán az Antall tanár úrra „békésen” várakozó gépkocsira s titkosrendőr személyzetére. Még az évben erre az abszurd valóságra vetett vészterhes árnyékot Nagy Imre és társai kivégzésének a híre.

*

Az írás címe Mádl Ferenc volt köztársasági elnök évbúcsúztató-új év köszöntő beszédéből való. Nem mellesleg, Szentgyörgyi barátunk Mádl Ferenc kabinetirodájának vezetője volt. E posztra az Antall kormány kabinetirodájának sikeres megszervezése kvalifikálta. Mádl Ferenc a magyar nemzetet remélte ilyennek, egymást szeretettel számon tartó emberek közösségének.

Lehet, hogy mi, az 1962-ben érettségizett IV. B osztály tagjai e reményt be is teljesítettük…?!

kapcsolódó archív cikkek

címkék