OSZF '21: Menedék



Az Északi-sarkkal ellentétben a darab elemzését nem kellett Micimackónak felfedeznie, ráadásul nincsenek benne ilyen hosszú szavak, mint Enciklopédia meg Rododendron.

A 2021-es Osztályszínjátszó Fesztivál nyitódarabja kétségkívül az idény egyik legjobban várt előadása volt – az 5. a osztály A. A. Milne Micimackójának saját feldolgozását vitte színpadra, ami talán az eddigi színjátszós élményeim legkreatívabb és egyben legszokatlanabb koncepciója volt.

A rendező, Szuda Lilla egyben a darab írója is volt, ötletei fantasztikus alapot szolgáltak a darabnak: a nyitójelenetben a 18 éves Gideont (Persányi Barnabás) láthatjuk készülni a közelgő érettségire. Láthatóan azonban nem szívesen foglalkozik a jövőjével, megrémíti az előtte álló kihívások gondolata. Sokkal szívesebben repül vissza a múltba, gondtalan gyermekkorába. A játék többnyire ezeket a régi élményeket, játékokat jeleníti meg, központban a kis Róbert Gidával (Alliquander Erzsi) és a plüssállataiból lett barátaival. A két Róbert Gida – az önfeledt, életvidám gyermek és a komolyodó kamasz – az előadás végén aztán együtt is megjelennek, hogy azt egy szívszorító dialógussal zárják a felnőtté válás nehézségeiről és kihívásairól, melyek mindannyiunk számára ismerősek és aktuálisak. Az egyébéként könnyed, vidám produkció ezzel az üzenettel egészen szívbe markoló hatást ért el. Mind egy cipőben járunk a főhőssel, kinek egyedül kell szembenéznie a hatalmas megmérettetéssel, a biztonságos, otthont adó gyermekkor elhagyásával egy új, komoly életért egy hatalmas, idegen világban. Mind ugyanúgy félünk – még ha tagadjuk is, – a változástól, a mindennapok egyre növekvő tétjétől.

Míg a két fent említett színész kiválóan bele tudta élni magát szerepébe, a többi szereplő közül nem mindenkinek sikerült ugyanezen a szinten – hatalmas kihívás egy mese (ráadásul állati) szereplőinek bőrébe bújni! Különösen Milne karaktereinek egyszerűnek látszó egyéniségét, vonásait nehéz a színpadon úgy visszaadni, hogy hűek maradjanak önmagukhoz, így például Micimackó ártatlan együgyűségének szinte lehetetlen megőrizni az eredeti varázsát (bár Füles ikonikus lehangoltságát, mélabúját említésre méltóan sikerült megjelenítenie Morvai Matyinak). Az időkorlát és a megvalósítás hátterében álló bonyodalmak (így a tavalyi fesztivál kimaradásával járó tapasztalathiány) mellett persze számítani lehetett rá, hogy a tökéletesség nehezen elérhető, de szerencsére toldysok vagyunk, nem pedig színházi társulat, így szerintem néhány apróság abszolút belefér és elfogadható.

Az előadásmód kissé kaotikus csapongása – akár szándékos volt, akár nem – szerintem, holott nem mindig tudtam követni, nagyon illett a témához, emlékek kavargó áradatát idézte fel bennem, azt a fajtát, amikor az embernek eszébe jut valami, amiről eszébe jut valami egészen más, és így tovább, míg a végére már azt se tudja, hol van… Személyes tapasztalataim alapján tanuláskor különösen gyakori ez a jelenség, ami éppen illik az adott szituációhoz.

Ami rendkívül sokat dobott az összképen, az a díszlet, valamint a különböző helyszínek dekorációi voltak. Gyönyörű, aprólékosan kidolgozott ajtón, az eszeveszetten rohanó időt jelző pszichedelikus faliórán látszott az igényesség és a precizitás, elengedhetetlen elemei voltak a színpadi hangulatnak.

Az 5. a ráadásul mindemellett még egy jótékonysági adománygyűjtéssel is előállt, melyben plüssöket gyűjtenek rászorulók számára – a megunt, kiselejtezett játékokat a 02-es teremben elhelyezett dobozban várják!

Mindent összevetve az 5. a idén egy élvezetes, aranyos, de mégis elgondolkodtató előadást mutatott be, kétségkívül az egész iskola szívét megnyerve maguknak. Gratulálok mindenkinek!

kapcsolódó archív cikkek

címkék