HOBOTNÉ MOLNÁR ERIKA

 

biológia

földrajz

az osztályfőnöki munkaközösség vezetője, az I.K.SZ. honlap szerkesztője

Osztályfőnök:

Tanított osztályok:

Elérhetőség:

  • az elektronikus naplón keresztül

Fogadóórája (kizárólag előzetes egyeztetés alapján):

  • szerda 4. óra

1987 májusában végeztem az ELTE TTK biológia-földrajz szakán. A Toldy Ferenc Gimnáziumban ugyanezen év szeptembere óta tanítok. Iskolánk előző legendás igazgatója, Pataki Gyula vett fel a tantestületbe, akinek azóta is hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért és támogatásért.

Néhány év kivételével mindkét tárgyamat folyamatosan tanítom, ami lehetővé teszi, hogy lépést tartsak a követelmények változásával. A legnagyobb kihívást természetesen a biológia fakultáció jelenti. Kollégáimmal együttműködve, egymást segítve igyekszünk az emelt szintű érettségire felkészítés iskolánkra jellemző magas színvonalát megtartani.

1999-től 2005-ig osztályfőnöke lehettem egy igen kiváló, szeretetreméltó osztálynak. Próbálom tartani velük a kapcsolatot, mert nagyon hiányoznak nekem.

2007-től két éven át voltam a gimnázium igazgatóhelyettese. Az akkor végzett munka izgalmas és tanulságos volt, de nem pótolta a gyerekekkel tartott szorosabb kapcsolatot.

A 2009-2010 tanévtől tehát újra osztályfőnökséget vállaltam. Jelenlegi osztályom az 1.a szorgalmas, nyíltszívű, emberséges társaság. Örülök, hogy velük lehetek.

Gimnazista korom óta énekelek valamilyen kórusban. Jelenleg a Szent István Oratóriumkórus tagja vagyok. Egy jól sikerült próba, egy sikeres koncert hosszú időre fel tud tölteni energiával, ez jelenti számomra a kikapcsolódást.

Kapcsolódó cikkek:

Közösségimunka-lehetőség a gyermeknapon

Közösségimunka-lehetőség - flashmob!

Közösségimunka-lehetőség a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál

Közösségimunka-lehetőség a Magyar Hospice Alapítványnál

Közösségimunka-lehetőség a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál

Közösségimunka-lehetőség a Magyar Nemzeti Múzeumban

Közösségimunka-lehetőség a Deák17 Galériában

Közösségimunka-lehetőség a BAGázs Közhasznú Egyesületnél

Közösségimunka-lehetőség a Máltai Szeretetszolgálatnál

IKSZ Börze október 7-én

Csatlakozz a BAGázs csapatához!

Családjainkért Alapítvány

Elsősegélyverseny

Köszönetnyilvánítás

Búcsú a biológia előadó katedrájától

A Máltai Szeretetszolgálat és iskolánk együttműködése

A 2008-2009 tanév OKTV végeredményei

Erdei iskola 2014

Újra a Toldyban: Hobotné Molnár Erika

Kapcsolódó hirdetmények: