SZARKOWICZ JUDIT

 

fizika

kémia

Osztályfőnök-helyettes:

Tanított osztályok:

Elérhetőség:

  • az elektronikus naplón keresztül

Fogadóórája (kizárólag előzetes egyeztetés alapján):

  • kedd 1. óra

1995-ben végeztem az ELTÉ-n, kémia-fizika-angol szaktanári szakon.

1995-ben kezdtem a Toldyban tanítani, majd 1997-ben született meg az első gyermekem. Őt még három testvér követte, így 12 évet töltöttem otthon a gyermekeimmel.

2009-ben tértem vissza a Toldyba, ahol egyelőre félállásban dolgozom, mindkét szaktárgyamat tanítom.

A mai világban nagy szükség van a megfelelő természettudományos alapképzéssel rendelkező mérnökökre, kutatókra. Épp ezért fontos számomra, hogy a diákok értsék és megszeressék ezeket a nem könnyű tantárgyakat. Szívesen foglalkozom tehetséges diákokkal, de a lemaradóknak is lehetőséget biztosítok a korrepetálásra, amennyiben ezt igénylik.

Kapcsolódó cikkek:

Két kiemelkedő kémiaeredmény

Remek versenyeredmények kémiából

Kémiai kísérleti délután

Novotny Balázs (5.b) a Curie Kémia Emlékverseny döntőjébe jutott

A kémiaversenyeken elért eredmények