Egy tehetséges toldys család



A Marosi család toldys tagjai iskolánk legtehetségesebbjei közé tartoztak. Íme gondolataik a tehetségről.

„Mid van, amit nem kaptál?”

A Toldy az 1969-71 időszakban nem tartozott az elitgimnáziumok közé. A ’45-ös és ’56-os sebeket még hordozva, szegényes padokkal és leírhatatlan WC-kkel egészen másként festett, mint most. Nem vettük észre, hogy más gimnáziumoktól megkülönböztette akkori igazgatónk (Pataki Gyula) okos védő gondoskodása, amely távol tartotta a politikai befolyást és engedte működni a dohányfüstös klubot, ahol saját zenekar játszhatott. Lehetővé tette, hogy a tanárok valódi értékeiket mutathassák meg, példát sugározva felénk.

Észrevétlenül íródott belénk pl. Vígh tanár úr humora, Féja tanár úr precizitása, Bácskai tanárnő szeretete (minden hálátlanságunk ellenére) és Pesti tanárnő alapossága. Tartást tudtak mutatni – néha egy pofonnal is nyomatékosítva – az olyan éretlen, nem túl szorgalmas tanulóknak is, mint amilyen akkor voltam. Mindezt a napokban tartott 40 éves osztálytalálkozónkon már sokkal világosabban láttuk, mint akkor.

Biológia-kémia tagozatos osztályunkból mindenki vitt valami értéket magával, de a kémiával egy életre csak én jegyeztem el magam. Később megpróbáltam ugyanolyan észrevétlenül ráirányítani gyermekeim figyelmét a természettudomány szépségeire, mint ahogy a Toldyban elvetett magok csíráztak ki bennem az évek múltával a BME Vegyészkarán. A Toldyban kapott értékek közül ma a humán- és reálismeretek szeretetének egyensúlyát tartom legfontosabbnak. Azok közül pedig, amik akkor hiányoztak nekünk, a hatékony nyelvtanítást és a TDN-t értékelem különösképpen. Az ezekben szerzett gyakorlat jól kamatoztatható az egyetemen és az életben egyaránt.

Marosi György

„Tág teret nyitottál lépteimnek”

Számomra hihetetlennek tűnik, de lassan tizenkét év telt el azóta, hogy 2001 szeptemberében beléptem a 2.a osztálytermének ajtaján, hogy az új osztályommal az évnyitóra menjek. Emlékszem, nem kis félelemmel gondoltam arra, hogyan fogok beilleszkedni a már egy éve összeszokott társaságba és egyben eleget tenni a Toldy hírhedten szigorú tanulmányi követelményeinek.

Hamar kiderült azonban, hogy mindkét félelmem alaptalan volt: az osztályom nagy kedvességgel befogadott, rengeteg sokszínű és értékes embert ismertem meg közöttük, és jó barátokra is leltem. Az iskola pedig amellett, hogy valóban sokat követelt a diákoktól a felkészültségük terén, sokkal többet adott, mint hogy pusztán belénk préselte a szükséges tudásanyagot. A toldys évek megtanítottak értelmesen, érdeklődve tanulni, utánanézni a dolgoknak, és nem várt mértékben kiszélesítették a látókörömet. A mindig tartalmas (sőt: sokszor igen érdekes) órák mellett nagyszerű élményt nyújtottak a különféle délutáni programok. Ilyen volt például az Osztályszínjátszó Fesztivál, amelyen három egymást követő évben is volt szerencsém az osztályom színdarabjában játszani, és amelyre azóta is szívesen visszajárok nézőként. Szintén jó emlékeim vannak a Toldys Diáknapokról (TDN), amely programjai közül a kísérleti délután volt a kedvencem, de a Toldy Teátrum előadásait, és a meghívott előadók előadásait is lelkesen látogattam.

Toldys éveim során sok tanár volt rám nagy hatással, és nem csak a későbbi szakmámhoz kapcsolódó tárgyak oktatói. Különösen hálás vagyok az iskolának, hogy bár hamar kiderült alapvetően természettudományos érdeklődésem, tanáraim mégsem mondtak le arról, hogy a humán területek, mint például a történelem vagy az irodalom értő szeretetére oktassanak. Ezt azért is tartom fontosnak, mert később, amikor az ember az egyetemen a saját szakterületére (esetemben egy természettudományos tárgyra) specializálódik, már sokkal kevesebb módja van az ilyen irányú ismeretek szerzésére. A teljesség igénye nélkül említeném Bácskai Katalin tanárnőt, akitől első toldys évemben még hallhattam kedvenc témájáról, az ókori Rómáról. Felemelő érzés volt, hogy olyasvalakitől tanulhatok, aki még édesapámat oktatta ugyanezek között a falak között… Később nagyra becsültem a Féja Endréné tanárnő által precízen és hatékonyan átadott hatalmas ismeretanyagot és Németh György tanár úr gyakran formabontó, gondolatébresztő óráit is ugyanebből a tárgyból. Az irodalom szeretetét Pintér Borbála tanárnő, később Helmich Zoltán tanár úr mélyítették el bennem, és kellemes emlékekkel tekintek vissza Perényi Csilla tanárnő gyógytestnevelés foglalkozásaira is, ahol a gerincet segítő tornagyakorlatok mellett világkép- és személyiségformáló beszélgetések és meditációk segítették, hogy más értelemben is „gerinces” emberekké váljunk. Nagyon hálás vagyok nyelvtanáraimnak, főleg osztályfőnökömnek, Tóth Sarolta tanárnőnek és Hobot Krisztina tanárnőnek, elsősorban azért a bátorságért, hogy ma nem félek megszólalni idegen nyelven – még ha tudásomat esetleg hiányosnak is érzem –: ennek már számtalan hasznát láttam az életben és konkrétan a szakmában is, például konferenciákon, tanulmányutakon. És végül, de nem utolsósorban a pályámra meghatározó hatást egészen biztosan a természettudományos tárgyak oktatói, így Papp Judit tanárnő (akinek édesanyja szintén tanította édesapámat) a matematika és Harsányi Tibor tanár úr, valamint Hobotné Molnár Erika tanárnő a biológia megszerettetésében végzett sikeres munkája gyakorolt, akik a tanítási órákon kívül is készségesen segítették a felkészülésemet a versenyekre, de bármikor máskor is, amikor akár az anyag legjelentéktelenebb részeivel kapcsolatban kérdéseimmel zaklattam őket.

Mindenekelőtt azonban Raákné Kiss Erzsébet tanárnő lelkes tehetséggondozó munkájának köszönhetem azt, ahova később eljutottam. Ő már első toldys évemben – észrevéve a kémia iránti érdeklődésemet – felkarolt és a kémia szertárban időt nem kímélve készített fel versenyekre. Ha kellett, gyakorolta velem a kémiai számításokat, ha kellett, kísérleteztünk, később még a TDN kísérleti délután megszervezésébe is bevont: elmélyítette a tárgy szeretetét. Ilyen volt az a Toldy, amit az ott töltött öt év során megismertem: nem lemondva arról, hogy a diákoknak széles látókört biztosítson, mindenkiben megkereste és segítette kibontakoztatni azt, amiben igazán jó lehet. Mindig hálás leszek az itteni tapasztalatokért, amelyek azzá formáltak, aki most vagyok.

Marosi Attila

„Legyetek tehát okosak, mint a kígyók”

Azt hiszem, életem leginkább meghatározó időszaka volt az a 6 év, amit a Toldy robusztus falai között töltöttem el. Miközben egyik év repült el a másik után, én igazán sosem fogtam fel annak a jelentőségét, hogy egyszer ezek az évek elmúlnak, és csak emlékként fogok tekinteni az iskolára. Nem mindegy azonban, hogy egy emlék milyen felhanggal jelenik meg az ember gondolataiban, és ez az, ami igazán megmutatja az adott dolog értékét.

Hiába léptem ki a kapun most már öt éve, a Toldy továbbra is jelen van az életemben, mint egy olyan sziklaszilárd támasz, ami az élet sok területén segítségemre van: azok az impressziók és élmények, amelyek itt értek, alapvető hatást gyakoroltak a személyiségemre. Mikor az első éveimet töltöttem itt, még csak halvány irányvonalként élt bennem, hogy az élet mely területén szeretnék helytállni a felnőtt életben, ami akkor még nagyon távolinak tűnt. Majd amikor a biológiaórákon az élővilág újabb és újabb csodáira figyeltem fel, éreztem, hogy ez az a terület, aminek nagyobb mélységeire is kíváncsi vagyok; és ez az, aminek a pontosabb megértéséhez egyszer én is szeretnék hozzátenni. A Toldy Akadémián a gabonasiklókról tartottam előadást, az erre való felkészülés tovább erősítette bennem ezt az érzést.

Később, az állatorvosi egyetemen eltöltött évek alatt számtalanszor megbizonyosodtam arról, mennyire szerencsés vagyok, hogy itt tanulhattam meg az alapokat, és hogy ez a tudás milyen sokat számít a tudományos életben.

Marosi András

„Gondolj az útra…”

Amikor jó pár évvel ezelőtt felvettek a Toldyba testvéreim után, pontosan nem tudtam, hogy mire számíthatok, de annyit tudtam, hogy a Toldy valamiért „jó”. Aztán egy idő után én is elkezdtem azt érezni, hogy ez valamiért jó, valamivel többet kapok, mintha egy másik gimnáziumba járnék. Úgy az emberi kapcsolatok, mint a tanulmányok tekintetében.

Azt hiszem, ebben a látókör szélesítése a legfontosabb tényező. A legtöbb órában el volt rejtve néhány apróság, ami nem tartozott szervesen a tananyaghoz, csak mellékesen említették meg, de legtöbbünknek megmaradt a fejében. Ezek az apróságok valójában kulcsfontosságúak. Addig-addig motoszkál az ember fejében, hogy mi lehet az a fogalom, idegen szó, jelenség, vers, stb., amíg meg nem adja magát a kíváncsiságának és utánanéz. Idővel kialakul egy igény, hogy a kíváncsiságunkat jóllakassuk. A tanulás terén szerintem ettől „több” a Toldy. Ez vezetett el a Kutató Diákok Mozgalmába és ez vezetett el az orvosi egyetemre is. Sokszor nem könnyű elfoglaltságaink közepette eleget tenni a tudásvágynak, de megéri.

Jó érzés hálásnak lenni a Toldynak, amiért nem újdonság anatómiából, hogy mi az a Peyer-féle plaque, Kupffer sejt, vagy Wolff-cső. Ezeken az „apróságokon” sok múlik.

Marosi Gabriella