Kiemelkedő siker a Curie Kémia Emlékversenyen



Novotny Balázs 3.b osztályos tanuló I. helyezést ért el a Curie Kémia Emlékversenyen! Gratulálunk!

Tíz éve veszek részt diákjaimmal a Curie versenyeken. A körzeti fordulókban mindig szép számmal szerepelnek, és több alkalommal jutottak már be az országos döntőbe is. A legjobb eredmény az idén született. Novotny Balázs 3. b osztályos tanuló I. helyezést ért el (97/100 pont). Egy vándorkupát is elnyert, melyre az Ő neve és a Toldy Ferenc Gimnáziumé is felkerül. Meghívást kapott továbbá tanárával együtt a 2012-ben Zentán rendezendő kémia szaktáborba.

Már 2010-ben is nagyon jól szerepelt: a körzeti fordulóban I. helyezés az országos döntőben pedig II. helyezést ért el (mindössze egy ponttal maradt le az első helyről).

Nagyon örülök, hogy az elmúlt évben GYES-ről visszatért kolléganő, Szarkowicz Judit is bekapcsolódott a tehetséggondozásba. Már 2010-ben és az idén is siker koronázta munkáját. Egyik tanítványa, Horváth Viktória 2.a mindkét évben döntős lett.

2010. országos döntő 6. helyezés (körzeti forduló: 2.hely)

2011. országos döntő 12. helyezés (körzeti forduló: 2.hely)

Mindkettőjüknek gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!

kapcsolódó archív cikkek

címkék