Négy nagy szám - Battery Band



Azt hiszem, egy fiatalokból álló zenekarról írva a lehető legnagyobb közhely arról értekezni, hogy „ahhoz képest, hogy még csak x évesek”.

Ezzel ugyanis annak élét szokták tompítani, hogy a teljesítmény nem kimondottan profi színvonalú. Ezután pedig még leereszkedően meg szokták veregetni a zenekar kollektív vállát, és azt mondják nekik: „csak így tovább”, meg hogy „ők a jövő reménységei”.

A Battery Bandről nem vagyok hajlandó ilyeneket írni, mert nem szolgálnak rá.

A négyötöd részben toldys zenekart régebb óta hallgatgatom különféle kutyás és kevésbé kutyás helyszíneken, amelyek között volt már egy másik gimnázium lépcsőháza, és volt már A38 is. Eddig kivétel nélkül mindegyiken remekül éreztem magam, és a produkciót jobbnak találtam szinte minden eddigi toldys zenekarénál, de – ami ennél sokkal fontosabb – sok olyannál is jobbnak, akik a zenéjükből élnek (egy konkrét nyíregyházi zenekar is bevillan, amelynek gitárosa rajzfilmnevet visel, és aki kb. húsz éve nem tudja tempóban eljátszani a saját nem túl bonyolult dalait). Amikor kortársaikkal játszottak közös koncerteken, csak az ő fellépésük alatt tudtam kihúzni a fülemből az ujjamat – amikor meg náluk idősebbekkel zenéltek, akkor éreztem azt, hogy a Battery Band a helyén van.

Az úgynevezett hazai rocksajtóban ilyenkor azzal folytatnák: „és most végre otthon is átélhető az élmény”.

A Battery Bandnek most elkészült egy négy számból álló EP-je. Ezáltal végre a kutyásabb helyszínek kásás hangképe és a kevésbé kutyás helyszínek sokszor halláskárosult hangmérnökeinek értékelhetetlen munkája helyett a tiszta öröm adatik meg a nem gombtekergetéssel létrehozott muzsika híveinek. Örvend a szív, hogy - hallgatva az idők szavára - ingyenesen letölthetővé tették.

Az anyag mindegyik zenéje jó ízléssel egyensúlyoz a slágeres és az ötletes határmezsgyéjén, jól van megírva, és jól is szól. Külön kiemelném a hazai átlagnál technikásabb basszusszólamokat, és a többször meglepő, de sosem antikatartikus dalszerkezeteket. Az ének szépen jön, és nagyon tetszik, amikor többszólamú.

A szövegek (egy kivétellel) angolok, és inkább funkcionálisak, mint úttörő jellegűek. Mérsékelten közhelyesek, és egyszer sem zavaróak. A kedvencem, a You Have to Choose Me című opusz szövege kifejezetten felvidít, ha morcos vagyok, és abban van néhány kifejezetten szellemes sor is.

A lemez persze nem hiba nélkül való, gondolok itt az angol kiejtés egy-két neccesebb esetére (no de hallottuk mi már D. Nagy Lajost azt énekelni, hogy „ic bin a long long lonli tájm end ájm szo loszt vidát jú”), illetve gondolok még az egy szem magyar szövegre, amit magyartanárként nem tudok hová tenni (no de hallottuk mi már Pataki Attilát azt énekelni, hogy „éjjel érkezem száraz, kiégett aggyal”). Az idő vagy a pénz hiánya miatt bent maradt néhány hangszeres és vokális baki is, ami – ha akarom – inkább csak fésületlenség, és az emberek által játszott zene híveinek nem fáj.

Egy fogalmazási készséggel nem rendelkező blogger, akinek a kelleténél jobban tetszik az „intonációs gond” fogalma, ezt írta róluk: „majd befutott csapatként adnak valami brutál nagy koncertet valahol” – úgy legyen. Meg még ezt is írta: „És ne felejtsük el, hogy 15-16 évesekről van szó!” – szerintem pont ezt felejtsük el. Péterffy Lili remek énekes, Füstös Bálint, Fehér Áron, Törőcsik Kristóf és Czeglédi Tamás remek zenész.

Hallgasd meg a négy dalt itt.

címkék