Nézz körül, és "feel the 'dyFerenc!"



Szemes Botond 2012-ben végzett nálunk, azóta az ELTE BTK hallgatója. Az alábbi esszét 5-es korában írta.

„Budai elit”, magas felvételi pontok, 90 százalékos emelt-töri, emelt-biosz – nem ettől lesz jó egy iskola. Legalábbis nem ettől lesz igazán jó. Amitől a Toldy Toldy lesz, és nem egy előkelő helyen lévő gimnázium, az valami más; és erre a „valami másra” kerestem a választ, hogy mitől több toldysnak lenni, mint nem-toldysnak, hogy mit is jelent egyáltalán toldysnak lenni.

Ottlik szerint a szavak nem alkalmasak az igazi érzések leírására, és minél pontatlanabb egy érzés, annál inkább létezik, és minél inkább megfogalmazható, annál kevésbé jelenti azt, amit. Ezzel a problémával találkoztam én is, mikor elkezdtem formába önteni a toldys-életérzést, amit mindenki érez, sejt, de nem mond ki (hál’ Istennek – mondaná Ottlik).

Komoly kutatómunkát végeztem. De tényleg. E-mail-eket és facebook-üzeneteket küldtem régi toldysoknak, akik már csak a legendákban, a történetekben és a tablókon vannak jelen; hogy nekik mit jelentett – így visszagondolva – a Toldy. Kértem, írjanak egy mondatot (gondoltam, az nem sok, az még a vizsgaidőszakba is belefér). Senki nem egy mondatot írt („…az igazat megvallva nem lehet egy mondattal leírni szerintem…”), mindenki hosszasan kifejtette – megpróbálta kifejteni –, hogy mi volt az a sajátos életérzés, miliő, mikrokultúra, ami a toldys létet jelentette neki.

Ezzel párhuzamosan kérdezősködtem jelenlegi toldysoknál is. Talán a legjobb választ a büfében kaptam, pár, matekházit másoló, melegszendvicsre kecsapot kenő és történeket mesélő iskolatársamtól, akiknek feltettem a kérdést (mit jelent…); mire az egyik barátom felnézett az ikszek és ipszilonok közül, és csak ennyit mondott: „nézz körül.”

Telitalálat. Nagyon sok minden benne volt ebben a „nézz körül”-ben. Az a hangulat, amiről a régi toldysok is meséltek, amit én is átélek nap, mint nap. Ami nem az oroszlános kilincstől van. Ami csak úgy van. Tőlünk. Toldysoktól.

„Valahogy itt mindenki ismer mindenkit a jó értelemben véve” – írták az e-mailben. Telitalálat kettő. Ez az iskola tényleg nem az osztályok, évfolyamok által alkotott valami, hanem egy nagy közösség. Nincsenek határok, nem jelent korlátot a korkülönbség, sőt. A „kicsiknek” jó érzés a „nagyoktól” tanulni (és tőlük tényleg lehet, sokat), és a „nagyoknak” is jó a „kicsiktől” tanulni (szintén lehet, sokat). Végigmegy az ember a folyosón, ráköszönnek ismerősök, nem is ismerősök, többek annál, talán barátok… „hogy vagy?, holnap ráérsz?, délután Bisztró?”... Néha, nagyon mélyen (és pontatlanul), azt gondoljuk, hogy „nem” a válasz arra a kérdésre, amit hetente többször is az arcunkba kapunk, ha egy órán nagyobb a zajszint a kelleténél: „közösségi életet lehet máshol is élni, nem?”

A Toldy egy hangulat, egy érzés, egy közösség, egy remek közeg a személyiségfejlődéshez, a jó személyiségfejlődéshez. Hogy amikor eljön a felvételi pontok ideje, az emelt-töri, az emelt-biosz, ne csak okos, művelt gyerekek, hanem felesleges gátlások nélküli, kreatív, életvidám felnőttek (!) induljanak neki az életnek. És hogy addig sok a vargabetű, a kacskaringó – az biztos. És hogy ez így van rendjén – az is.

Különben is a toldys lányok a legszebbek.

Bárkinek, akit érdekel, hogy mit jelent toldysnak lenni, azt ajánlom: „Nézz körül, és feel the ’dyFerenc”


Whoops, looks like something went wrong.