Mi is ez egész pontosan? A szakkör főszervezőjével, Szemes Botonddal (6.b) készítettünk interjút.
Aki időnként átfutja a Toldy-honlapon az aktuális információkat, biztos észrevette már, hogy új menüpont került fel a címlapra. Filozófia szakkör. Érdekesen hangzik, a legtöbbünk számára van benne valami behatárolhatatlan. Merthogy mi is ez úgy egészen pontosan? Hogy minél több dologra fényt derítsek, megkerestem Szemes Bobót (6.a) mint a szakkör főszervezőjét, aki készséggel állt rendelkezésemre.
Mindenek előtt megfogalmaznád nekünk, hogy mi is az a filozófia, és számodra miért fontos?
Nehéz erre röviden válaszolni, erről egy külön alkalmat tartottunk, mikor beindult a szakkör. Nálunk főleg különböző gondolatok, problémák megvitatásáról és értelmezéséről van szó. Fontosnak tartom, hogy a felvetett problémákat meg tudjuk beszélni, a szakkör egy jelentős része is erre épül.
Hogy jött az ötlet, hogy idén elindíts önállóan egy szakkört?
Igazából az ötlet nem új, hiszen már két éve van szakkör a Toldyban. Kezdetben Kékedi Bálint (osztálytársunk, Zsófi bátyja) volt a vezetője, aki szintén toldys volt, és éppen filozófiát tanult az egyetemen. Ő hozott rendszeresen témákat, amikből kiindultak a beszélgetések. Idén ezt a hagyományt szeretnénk folytatni azzal a kis változással, hogy a jelenlegi szakkörnek Nagy Dani, szintén volt toldys diák lesz a vezetője, aki Bálint szerepét veszi át, mert Bálint idén nem tud már részt venni a szakkörön
Van-e "célzott közönsége" a szakkörnek, melyik korosztálynak ajánlod inkább (ha van egyáltalán ilyen jellegű meghatározás)?
Az eddigi tapasztalatok alapján az ilyen kérdések és témafelvetések inkább az idősebbeket érdeklik, de természetesen mindenkit szeretettel várunk, aki szeret beszélgetni különféle elméletekről. Eddigi legnépszerűbb témánk a halálfélelem kérdése volt. Ezek azok a témák, amelyeknek mindig van aktualitása, minden korban gondolkodtak róla a filozófusok, sőt az átlagemberek is.
A szakkör október 18-án lesz legközelebb. Milyen témák várhatók, hogy zajlik általánosan egy filozófia szakkör? Az eddig elmondottak alapján nekem egy magyaróra ugrott be, messze járok?
Nem, talán ez áll a legközelebb a tantárgyak közül. De senki ne úgy képzelje el, hogy a foglalkozás minden perce meg van tervezve, és egy kötött forma szerint alakul. Általában kiindulunk egy filozófus, gondolkodó elméletéből, amit először megismerünk (a témák nem feltétlenül kronologikusan követik egymást), majd megbeszéljük. Nagyon fontos mindenkinek a saját, szubjektív véleménye, így egymásra reagálva kialakul egy beszélgetés, amit viszont már senki nem tud megtervezni, hogy hogyan fog alakulni.
A témákat illetően pedig azt tudom mondani, hogy azokat mindig a foglalkozás vezetője ajánlja, de nekünk, résztvevőknek is mindig van beleszólásunk. Így általában a 4-5 lehetséges téma közül az lesz, amelyik leginkább elnyeri a társaság tetszését.
Tervezel/terveztek-e meghívni esetleg valakit előadást tartani?
Ha lesz rá lehetőségünk, mindenképp szeretnénk! Már eddig is voltak vendég előadóink a két év során, és a jövőre nézve is vannak terveink. Decemberben valószínűleg lesz két egymást követő Wittgenstein-óra, amik közül az egyiket (terveink szerint) Kállay Géza egyetemi tanár (Kállay Eszter toldys diák apukája) tartaná.
Ez nagyon jól hangzik. Arra van lehetőség, hogy mindenki eldöntse, hogy melyik téma az, amelyik érdekli, és arra menjen el? Tehát lehet előre tudni, hogy milyen téma várható a következő alkalomkor?
Igen, a témákat igyekszünk jó előre meghatározni, hogy mindenkinek legyen ideje úgy alakítani a délutáni programjait, hogy el tudjon jönni, ha szeretne. Nemrég a facebookon is létrehoztunk egy csoportot, ha oda csatlakoztok, biztos, hogy mindent tudni fogtok időben!
Milyen gyakran lesznek a szakkörök?
Ez is a résztvevőktől, illetve Danitól (a szakkör vezetőjétől) függ, hogy ki mikor ér rá. Igyekszünk majd úgy szervezni, hogy minél nagyobb létszámban ott tudjunk lenni, hiszen minél többen vagyunk, annál érdekesebb. Eddig átlagosan olyan havi egyszer-kétszer tudtuk megtartani, általában kedden vagy szerdán. Várhatóan ez idén is hasonlóképpen fog alakulni, de a dolog még bonyolódik a szalagavatóra való készülések miatt.
Van-e valami terved a jövőre nézve a filozófiával, vagy mi a célod ezzel a szakkörrel?
Hát, igazság szerint komoly terveim nincsenek vele. A célja a szakkörnek az, hogy minél több mindenkivel megismertesse azokat a személyeket, akik jelentős gondolkodók voltak a filozófia történetében, illetve ezen személyek elképzeléseit, világképét. Ezen kívül pedig a szakkör jó lehetőséget biztosít mindenkinek arra, hogy saját világképét kialakítsa, elgondolkodjon a körülöttünk lévő dolgokon...
Kértél, vagy kaptál-e valakitől segítséget, hogy a filozófia szakkör létrejöhessen?
Persze, Németh György tanár úr volt a patronáló tanárunk, aki támogatta a szakkör létrejöttét, és az ő segítségével tudtuk elfogadtatni az ötletet az igazgató úrral. Ezúttal is köszönöm neki, illetve Kékedi Bálintnak és Nagy Daninak, akik szabadidejüket ránk áldozva, ingyen vállalták, hogy az élére állnak a szakkörnek, és nagyon színvonalas órákat tartanak. Mindenkit várunk szeretettel a következő alkalmakkor!