Ablonczy Laura:

Én – őszintén szólva – vegyes érzelmekkel indultam el otthonról az olasz diákcserére. Nyilván nagyon izgatottan vártam már szeptember óta, de ugyanakkor izgultam is az egész miatt, mert áprilisban nem lettem olyan jóban az olaszommal. Harmadrészt pedig tudtam, hogy milyen rossz lesz, ha vége lesz, és még jobban fognak hiányozni.

Végül az egész remekül sikerült: mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg időt tölthettünk az olaszokkal, talán néha már jól is jött volna egy kis magány... Néhány szervezési nehézségen kívül, úgy gondolom, a programok is nagyon jók voltak, még akkor is, ha én ezeket nagyrészt már júliusban láttam. Szerintem a két legjobb nap a Garda-tó körüli kirándulás volt, és az, amikor órákat látogattunk.

Személy szerint én is sokat tanultam, változtam e hét alatt. Ez a hét segített megtanulni jobban nyitni az emberek felé, alkalmazkodni egy teljesen más környezethez, átvenni egy kicsit az olasz mentalitást, amelyet egyébként is nagyra becsültem.

galéria megtekintése

Persze hiányozni fognak az olaszok (sőt már most is hiányoznak), de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem most találkoztunk velük utoljára. Szerintem lehetnek ebből életen át tartó kapcsolatok, barátságok...

Nagyon fárasztó, de elképesztően élménydús hetet élhettünk át, ezt mindenki nevében írhatom.

Ezúton is szeretném megköszönni Hadrik és Bujtor tanárnőknek, hogy megszervezték nekünk ezt a felejthetetlen (mondhatom, hogy tanulmányi :)) kirándulást, meglehetősen feldobva vele szürke hétköznapjainkat.

galéria megtekintése

Szemán Péter:

Nem is tudom, hogyan kezdjem, mert még mindig a hatása alatt vagyok a múlt hétnek, habár a héten a suliban már elkezdődött a [munka], visszaszoktatás az unalmas, szürke iskolai életbe. Azon a héten egy akkora élménysokkot kaptam, amit soha nem fogok elfelejteni. Ez az utazás ezerszer jobb volt számomra, mint amikor áprilisban ők jöttek hozzánk. Akkor még nem éreztem annyira az olasz-magyar 'összehangoltságot', mint most, októberben. Nem mellesleg, most nem nekünk kellett szervezni a programokat, csak élvezni mindent...

Amikor megérkeztünk Veronába, kicsit izgultam, hogy mi lesz majd velem, de a család nagyon kedves, aranyos, megértő volt, persze egyből 'bedobtak a mély vízbe', tehát olaszul beszélgettünk a megérkezéstől kezdve. Eleinte nehezen, a hét végére viszont teljesen belejöttem, mert mindennap olaszul beszélgettem a családdal, főleg a vacsoránál. Ha valaki megkérdezi, hogy mi tetszett a legjobban, akkor azt válaszolom, hogy a család, mert hihetetlenül fantasztikus volt egy olasz család életében benne lenni. Úgy éreztem, ők is szeretnek engem, nemcsak amiatt kedvesek, mert 'kedvesnek kell lenni a cserediákkal'. Emellett nekem nagyon pozitív volt még a reggeli buszozás a suliba, vicces volt, hogy Filippo (a cserediákom) barátai ''rám másztak'', végig dumáltam velük olaszul az utat minden reggel Magyarországról (azt hitték, hogy valahol Oroszországon belül van...) meg úgy össze-vissza mindenről. A busz minden reggel zajos volt a sok beszélgetéstől, jó hangulat és vidámság uralkodott, annak ellenére, hogy suliba mentünk (még szombaton is!). Ez a hangulat nekem furcsa volt, mert Magyarországon ez szinte elképzelhetetlen. Ezt a két dolgot tudnám kiemelni, de a többi dolog is fenomenális volt, és köszönöm Hadrik Zita tanárnőnek, hogy megszervezte ezt az utat, mert életre szóló élmény volt!!!

galéria megtekintése