A korán érkezők már bent ültek a teremben, egy-két tanár, diák. Az előadók kissé idegesen, elegáns ruháikban feszengve készítették elő az eseményeket, a technika beszerelése után a prezentációk és videók elindulását tesztelték. Gondolatban – felkészült riporterhez híven – már próbáltam kiszemelni a legmegfelelőbb helyet, ahonnan jól látni és jegyzetelni lehet.

Kezdés előtt negyed órával beengedték a diákokat, szinte beömlött a tömeg a fizika előadó ajtaján. Mindenki rohant, hogy megtalálja a legjobb helyet, a zsúfoltság miatt hárman-négyen is ültek egy padban, az utolsók a fal mellett vagy a lépcsőkön nyújtogatták a nyakukat. A legelső sor fenn volt tartva a zsűrinek. Az előadásokat Alföldi Ferenc professzor, Állami Díjas orvos – aki nem mellesleg az iskola tanulója volt –, Dr. Funk Sándor főorvos, neurológus, Szuhay Péter etnográfus, Kovács Dániel rendező, szintén volt diákunk, Molnár Péter igazgatóhelyettes, illetve Tereh Balázs, tavalyi győztes és közönségdíjas diáktársunk értékelte. Az előadott tartalommal szemben elég magas volt az elvárás, első hangzásra nagyon tudományos: megfelelés a tudományosság követelményeinek, a szemléltetés eszközeinek hasznosítása, érdeklődés fenntartása, a megközelítés eredetisége, a fogalomhasználat szakszerűsége, nyelvhelyesség, stílus; mindez egy tartalmas, szépen összeállított, érdekes előadást eredményez.

A felkonferálás után elsőnek Németh Zsófia (5. b) tartotta meg előadását, Az ír kivándorlás és történelmi háttere címmel. Első fellépőként valószínűleg nagyon izgult. Udvariasan megköszönte a hallgatóságnak a jelenlétet, és ez a kifinomult, elegáns stílus utána egész előadását jellemezte. Először alapadatokat mondott Írországról, ahol egy évet töltött a családjával, és nagyon megszerette az íreket. Az ország történelmében meghatározó volt a mezőgazdaságra alapuló gazdaság, a krumplitermelés. Több hullámban is próbálkoztak a betelepítéssel, de mindig kudarcba fulladt. Hatalmas problémát okozott, hogy 1845-ben krumplipenész érkezett az országba, amiben a termés hatalmas része elpusztult, és kétmillióan haltak éhen. A huszadik századi szabadságmozgalmaknak köszönhetően Írország 1949-ben függetlenné vált, teljes önállóságot nyert. A jelenlegi kivándorlási helyzet elég rossz, 2006-tól 2012-ig több mint 50 ezren emigráltak, amiben a gazdasági válság is szerepet játszott. Elsősorban fiatalok mennek el, Angliába, Ausztráliába vagy Izlandra. Zsófi azt is elmondta, mennyire közvetlenek, segítőkészek az írek, összetartók és büszkék a hagyományaikra. A végén persze nagy tapsot kapott.

Második előadónk Lévai Júlia (5.a) volt, Shakespeare régen és most témában. A Szentivánéji álom két előadását hasonlította össze saját és szakmai szempontok alapján, az eredeti ősbemutatót, valamint Csányi János 1994 decemberében, a Merlin Színházban bemutatott darabját. Maga a dráma a Rómeó és Júliára hasonlít, de mivel ez happy enddel zárul, igazából ennek a paródiája. Először 1595-ben játszották egy 10-12 fős csak férfiakból álló profi társulattal, bár pontos adatokat nem tudunk. Az új darabban viszont olyan színészek játszottak, mint Kulka János, Udvaros Dorottya, Kaszás Gergő, Murányi Tünde, Gazdag Tibor és az akkor még kezdő színészeknek számító Mucsi Zoltán és Szabó Győző. Sokkal több szerep volt, mint színész, így néhányan 2-3 féle szerepben is színpadra kerültek. A régi darabban nagyon kevés idő volt az öltözésre, így csak szimbolikus jelmezeket használtak, ráadásul egy rendhagyó, esti előadás volt, ahol az apródok lámpásokkal világítottak. Ezt részben Csányi is átvette: az előadás este 11 órakor kezdődött, viszont mai, a karakterekre jellemző jelmezekben, és fontos szerepet kapott az UV fény. Az egész hangulatát fokozta, hogy a nézők hintákon és párnákon ültek. A két előadás nyelvezete is eltér: az elsőnél a különböző társadalmi rétegben lévő szereplők különböző stílusú szöveget mondtak. Ez térbeli elhelyezkedésben is megegyezett a nézőkkel (a szegényebb réteg lent volt, a gazdagok egyre feljebb). A második verzióban viszont egy újabb magyar fordítást alkalmaztak vendégszövegekkel, több szerepben improvizáltak. Az egészből persze Shakespeare profitálta a legtöbbet, és Csányi János végül is ennek az előadásnak köszönhetően tudta elindítani a Bárka Színházat. Persze ennél az előadásnál is jogosan járt a taps.

Ezek után egy rövid szünet következett, a diákok kizúdultak a teremből, a barátok gratuláltak az előadóknak, mindenki megtárgyalta, hogy tetszik eddig a program.

Harmadik előadóként Mészáros Orsolyát (6.a) láthattuk, tőle a Lovasterápia a gyógypedagógiában témakörben tudhattunk meg többet. Az egészet Helen Keller és Anne Sullivan különleges kapcsolatával kezdte – Helen is és Anne is siketvak volt; ők ketten egy sajátos jelrendszert dolgoztak ki, ennek segítségével Helennek diplomát is sikerült szereznie. Maga a ló, mint terapeuta sokféle dolgot végez: először is ott van az istálló, a természet, ahol a különféle hangok és szagok hatással vannak az emberre. Aztán a ló egy ilyen kapcsolat során szintén terapeutává válik. Ezekre csak bizonyos fajtájú lovak alkalmasak, jellemzően nyugodt vérmérséklettel, együttműködő-képességgel. A lovakat fiatal koruktól fogva fejlesztik, vizsgálatoknak és teszteknek vetik alá.

Négy különbözőféle lovas gyógykezelés létezik. Első a ló-mediált pszichoterápia. Ezt elsősorban nem csak betegeken alkalmazzák, hanem azokon is, akiknél hiányzik az ellentmondási képesség, mivel a ló mindig visszajön az emberhez. Fontosak az előre kitűzött célok a javulás érdekében, de van, hogy ez csak később következik be, hosszabb-rövidebb idővel a terápia után. A második ilyen módszer a lovas parasport. Általában korábbi sportolók is csinálják, akik valamikor lesérültek. A következő ilyen a lóterápia: lépésben vezetik a lovat, és rajta valaki lovastornai elemeket, gyakorlatokat végez, ezzel segítve elő a gyógyulást. Az utolsó pedig a hippoterápia. Fontos megjegyezni, hogy nincs köze a vízilovakhoz. Igazából itt magának a lovaglásnak a jótékony hatásai lépnek életbe, amit mozgásszervi elváltozásoknál, kötött izomzatnál érdemes használni. Emellett hallhattunk a Magyar Lovasterápia Szövetségről is. Ez 1997 óta működik, egyedüli képzőközpontként hazánkban. Tudni kell, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk, annyira nem, hogy gyógypedagógiai képzés is szükséges ehhez a feladathoz. Ráadásul, mint kiderült, Orsinak azért áll ilyen közel a szívéhez, mert ő is ezzel szeretne foglalkozni. Természetesen megérdemli a tapsot.

Utolsó és egyben legfiatalabb, egyetlen férfi előadónk Zempléni Ábel (3.a) volt, akinek a szülei Afrikában voltak hosszú ideig orvosok, és így az ottani gyógyításról szerzett tapasztalatait osztotta meg velünk Az afrikai pszichés zavarok gyógyítása címen. Magát a pszichiátriát a 19.-20. században ismerték el először új tudományágként, de már előtte is tudtak róla. Szenegál sokáig francia gyarmat volt, így oda is mentek európai orvosok gyógyítani. Amikor azt tapasztalták, hogy a tüneteket nem tudják besorolni az általuk ismert kategóriákba, kutatni kezdtek. A helyi lakosok (wolofok) gyógyító rítusokról beszéltek, tehát az orvosok adatokat gyűjtöttek. Így találtak rá az etropszichiátriára, amelynek szülőatyja George Devereux, aki Dobó György néven született Temesváron. Ez a hiedelmek alapján négy kategóriába sorolható. Az első az emberevő boszorkányokhoz kapcsolódik. A hiedelem szerint ők éjszaka dolgoznak, és az ember májában lévő életenergiát fogyasztják. Ennek az elvesztése olyan akut elmebetegséget okoz, mint a szorongás. A második a fekete mágia. Ez egy tényleges cselekmény, egy mágus rontást küld a kiszemelt áldozatra. Az eredménye a folyamatos járkálás, vagy épp ellenkezőleg, a lecövekelés, és ezzel magyarázzák a hallucinációt is. A harmadik hiedelem a dzsinnel való találkozás, amihez a gyógyíthatatlan betegségeket kötik, a negyedik pedig a megszállottság, ahová a folytonos betegségeket sorolják. Ilyenkor a beteg társadalmilag közömbös lesz, viszont bizonyos időközönként kríziseken megy át, amikor kifejezetten aktív lesz. Gyógyítására egy n’doep nevű rítust alkalmaznak, amit Ábel Szenegálban személyesen is látott. Ennek első eleme a simogatás és a tejköpés, amivel a szellemeket hívják. A második, hogy a beteget jelképesen együtt eltemetik az áldozati állattal, és ezt utána feláldozzák. Ennek a vérében szó szerint megfürdetik a beteget, majd megépítik a házi oltárt. Utána megint megjelenik a tejköpés a szellemek táplálására, majd a transzba esés és a megszállottsági táncok.

Meg kell még említeni, hogy a helyi kórházakban az európai orvosok ismerik ezeket a gyógyításokat, és ott igazából a hagyományos kezeléseket tartják az igazi gyógyításnak, így a kórházakban mindkettő megjelenik. Az előadás végén fergeteges tapsvihar.

A zsűri az előadások végén összegyűlt tanácskozni, közben pedig a nézők szavazhattak a szerintük legjobb előadóra. Kis idő múlva meg is lett az eredmény. A diákok harmadszorra is visszatértek a fizika előadó falai közé, bár most már inkább csak szivárogtak, sokan már nem várták meg az eredményhirdetést. Már jóval több helyünk volt, mindenkinek jutott saját pad. Az első előadást Molnár Péter tanár úr, a másodikat Kovács Dániel, a harmadikat Dr. Funk Sándor, a negyediket pedig Szuhay Péter értékelte. Mindenki nagyon pozitív visszajelzést és építő jellegű kritikát kapott, aztán következett a díjkiosztás. Mind a négy versenyző elismerésképp megkapta a Toldy Akadémia díját. A diákzsűri, vagyis Tereh Balázs különdíját Németh Zsófia, a tanári különdíjat Lévai Júlia, a zsűri elnökének különdíját pedig Mészáros Orsolya vehette át. Aztán a közönségdíj, amit Zempléni Ábelnek szavazott meg a diákság. Persze végül jött a fődíj: egy kis jegyzetkeresést követően meglett a győztes: Zempléni Ábel. Hatalmas gratuláció!