Sass Péter beszámolója és fotói a Thury-ösztöndíj tavalyi nyertese, Oszlányi Simon kiállításáról.
Május 29-én nyílt meg iskolánk dísztermében a tavalyi Thury Levente ösztöndíjas, Oszlányi Simon kiállítása. Ami először feltűnt, az az alkotások hihetetlen sokszínűsége. A művész szinte minden anyagból készített műveket, például faszobrok, festmények, kézre festett szörnyek, krétából faragott sakkfigurákra emlékeztető szobrocskák, csodálatos, faragott sétabotok. Minden műben látszott a hosszú munka, és a hobbi szeretete.
Simon még kiskorában kezdett alkotni, szörnyecskék rajzolásával. "Úgy kezdtem, mint bárki, nagymamának karácsonyra rajz, agyagbábu, karácsonyfadísz. Csak én folytattam is a gyerekkori kézműves dolgaimat." Ekkor még ő sem sejtette, hogy ösztöndíjat nyer majd munkáival.
Kedvenc anyaga a fa (a kiállításon tényleg a fából készült művek voltak a legjellemzőbbek), majd a kő, a csont illetve a fém. "Bár a fémműveléshez még nem alakítottam ki itthon műhelyet, de már tervbe vettem."
"Nem tudom, hogy honnan szerzek ihletet, sokszor csak elkezdem és alakul magától. Művészettörténet órán a Hieronymus Bosch- és Salvador Dalí-alkotások tetszettek legjobban, a valósághű ábrázolás nekem nem élvezet." Ennek ellenére fellelhetők voltak a kiállításon portrék emberekről, ezeket Simon azzal magyarázta, hogy próbált valósághű műveket is létrehozni, de nem tetszett, úgyhogy maradt a fantázia világában.
A kiállításon is látszott, és ezt később ő is megerősítette, hogy szobrászkodni szeret leginkább. Sokféle méretben láthattunk szobrokat, a terem közepén volt elhelyezve a két remekmű, a két faszobor. Groteszk kinézetük és részletességük megdöbbentette a vendégeket, mondhatni ez a két mű volt a legsikeresebb és legnépszerűbb alkotás. Továbbá még néhány kiemelhető szobor, mint például a gömb alakú, termőföldből faragott arcok, illetve a hatalmas, mészkőből készült fej, ami mellett két szép szál vasrózsa feküdt.
Főbb eszközei például fejsze, különböző vésők, kések, fúró, sarokcsiszoló és univerzális csiszológép. Innentől már csak fantázia, amiből láthatóan nem szokott kifogyni. Simon öt éve űzi hobbiját komolyabban, többnyire saját szórakozására. Miután elvégezte az egyetemet, terméktervezés mellett hobbinál többnek is szeretné megtartani a szobrászkodást, de egyelőre az egyetem utáni tervei homályosak.