Szeptember 23-án korai reggeli után indultunk Ungvárra. Megérkezés után beruccantunk a tantestületet vendégül látó Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnáziumba egy gyors ismerkedésre, továbbá idegenvezetőnk, Oreszt is felszállt a buszra, amely a belvárosba szállított minket.

A városban (csakúgy, mint a térségben mindenhol) a mai napig láthatók a történelmi Magyarország fennállása idejéből származó épületek, természeten a kommunista korszak – sokszor mind esztétikai, mind kivitelezési szempontból szegényes – építészeti örökségével együtt. Mindezt tetézi az anyagi lehetőségek érzékelhető szűkössége is.

A belvárosba érve leszálltunk a buszról, és vezetőnket követve elindultunk a vár felé. Számos érdekességet tudhattunk meg a környékről és a várról. Például hogy régen a házszámokat kis csempék helyettesítették, három-három egy házon, ezek színe adta meg a szükséges információt. A várat csak kívülről tekintettük meg (az olasz várépítészet rajongói nem csalódhatnak, ha megnézik), ugyanis hosszabb időt a mellette lévő skanzenben terveztünk eltölteni, ahol a Kárpátalján élő különböző népek falvaiból volt megtekinthető egy-egy épület. Ezek egy részébe be is lehetett nézni vagy akár belépni. Még iskolaépületet is láthattunk.

A skanzen után megtekintettük még az ungvári görög katolikus székesegyházat és püspöki palotát. Szemközt Mária Terézia szobra, továbbá több, a terület történetében fontos szerepet játszó személyiség (pl. Szent István, Károly Róbert, Bercsényi Miklós) domborműve látható. Érdemes megfigyelni a képgalériában, hogy Károly Róbert portréjánál az alkotó erősen épített a királynak a forgalomból már kivont papír kétszáz forintoson látható képmására.

a kirándulás résztvevői felvételegaléria megtekintése

Rövid sétát követően indultunk vissza a Drugeth Gimnáziumba. A várost éppen vízszolgáltatási problémák sújtották, emiatt sajnos a tanítás elmaradt, így diákokkal nem találkozhattunk, és tanítási órán sem vehettünk részt. Mindent pótolt azonban a sok-sok szeretet, amivel vendéglátóink vártak bennünket. Kovács Péter igazgató úr és munkatársai élettel töltötték meg a sokszor közhelyes „magyaros vendégszeretet” kifejezést. Szívmelengető élmény volt a gimnáziumban töltött idő, materiális (ebéd) mellett lelki javakban is részesedtünk. Számos ismerettel gazdagodtunk például a helyi kollégák életének és munkájának nehézségeiről és szépségeiről, továbbá az iskola lehetőségeiről és fennmaradásáért folytatott küzdelméről, valamint arról is, hogy a helyi (magyar) fiatalok is gyakran próbálnak szerencsét a Nyugat-Európában, ami hosszú távon úgy az iskola, mint a magyar közösség szempontjából is aggasztó. Összességében nehezen vitatható, hogy az ungvári Drugeth Gimnázium tevékenysége, szerepe a helyi magyar közösség életében jóval hangsúlyosabb, mint egy átlagos iskoláé a saját környezetében Magyarországon.

Búcsúzás után indultunk tovább, hogy megnézzük a szerednyei pincerendszert. A pincét még Dobó István vájatta ki török hadifoglyokkal, és ma is a környékbeli borvidék központja. A látogatás mellett borkóstolás is szerepelt a programban. Ezzel kapcsolatban rögtön kétségeim támadtak, mikor megláttam a borászat épületét, amelyről a „borkombinát” kifejezés jutott eszembe. Kétségeim tovább erősödtek, mikor az épületben egy ajtó mögött több óriási, finoman szólva is elhanyagolt állapotú acéltartályt pillantottunk meg.

Maga a pincerendszer rendkívül érdekes, elég csak a falakon látható vésőnyomokat, a pincerendszer kivájásának emlékeire vagy a rengeteg hordót (amelyek mérete a pár száz literestől a 10 ezer literesig terjed) említeni, ugyanakkor szomorú látványt is nyújt, mivel a hordók üresen állnak, emiatt láthatóan romlik az állapotuk. Érdemes hozzátenni, hogy a gorbacsovi idők alkoholtilalma idején a környék szőlőinek javát ki kellett vágni, és a Szovjetunió megszűnése óta sem tudták a megművelt területet növelni.

a kirándulás résztvevői felvételegaléria megtekintése

A borkóstoláson hétféle bort kóstolhattunk meg, négy szárazat és három édeset. Hát… én az első, rendkívül óvatos korty után először megijedtem, hogy nem kapunk minden fajtához új poharat, arról viszont fogalmam sem volt, mit kezdhetnék a poharam hátralévő (és óriási mennyiségnek tűnő mintegy fél deciliteres) tartalmával, de szerencsére az asztalokon kancsókat helyeztek el, és ezek egyikének segítségével megmenekültem a maradék elfogyasztásától. A többi borról csak annyit, hogy a kancsó a továbbiakban is kiváló szolgálatot tett (cuvée!). Igazából nem voltam meglepve, már az idefelé vezető úton feltűnt a környékbeli szőlők elhanyagoltsága. (A korrekt tájékoztatás jegyében: többeknek ízlett a kóstolt borok egy része, és a borászat boltjában vásároltak is egyikből-másikból. Természetesen minden ízlés más, és a magamét nem helyezném másoké elébe.)

Szerednyéről már szállásunk felé vettük utunkat, ahol vacsora után többféle programból választhattak a kollégák (Activity, billiárd, szauna) a megérdemelt pihenés előtt.

A kárpátaljai kirándulásról szóló cikksorozatunk első része itt, a harmadik itt olvasható. Sorozatunkat a befejező negyedik rész zárja.

a kirándulás résztvevői felvételegaléria megtekintése