A megemlékezésen Kálmán András tanár úr tartott beszédet. Alább olvasható a beszéd szövege.

"Minden év október hatodikán szerte az országban megemlékeznek a tizenhárom aradi vértanúról és a velük egy időben kivégzett gróf Batthyány Lajosról, Magyarország első felelős miniszterelnökéről. Ezt tesszük most mi is.

Ők azonban halottak. És a halottaknak már minderre semmi szükségük sincs. Akár így-akár úgy, ők már révbe értek.

Nekünk – élőknek azonban létfontosságú az emlékezet. Létfontosságú, mert jelenünket, s nemzeti identitástudatunk révén jövőnket határozhatja meg az, hogy emlékezünk.

Ám az emlékezésnek is vannak jól meghatározható fokozatai. A legegyszerűbbek és legkényelmesebbek a(z ehhez hasonló) megemlékezések. Összegyűlünk egy adott időben és helyen. Végighallgatjuk a szónok beszédét, melynek egy-egy eleme, fordulata netán kizökkent a passzivitás indukálta fásult közönyből, hogy azután ismét visszasüppedjünk az érzékeink által agyunk számára továbbított ingerek egymást felülírni igyekvő békés hullámzásához. Elhelyezzük virágainkat, és közben szemünk vágyakozva téved a szomszédos presszó teraszára.

Van azután az emlékezésnek egy magasabb foka. Ez már némi aktivitást is igényel. Azt, hogy az emlékezés tárgyát magunknak „felfedezzük”. Nevüket, cselekedeteiket, életük sorsfordító eseményeit s esetenként haláluk körülményeit megismerjük. Kikászálódunk az inaktív befogadói lét puha karosszékéből, és levesszük a polcról az ismereteket tartalmazó forrásokat. Forgatjuk őket. Elhelyezzük nemzeti hőseink életét térben és időben…

Az emlékezés legmagasabb foka pedig az, ha (netán már az ismeretek birtokában) a motivációikat kutatjuk. Feltesszük a kérdést magunknak, hogy miért tették azt, amit tettek, mi hajtotta őket arra, hogy esetenként az életüket kockáztatva, akár fel is áldozva valamely magasabb cél elérésére törekedjenek. Megpróbáljuk megérteni, hogy mit is jelentett számukra a haza szeretete. S ezen igyekezetünk közben eltűnődünk azon, hogy mi hasonló helyzetben hogyan cselekednénk.

Az aradi vértanúk hazaszeretete közismert. Több mint másfél száz éve az ő példájukon tanulják a magyar diákok, hogy a „haza minden előtt”. De mit is jelent ez a hazaszeretet?

Mint minden elvont és összetett fogalom, a hazaszeretet, az iránta való lelki igény, és annak megítélése is egy skála mentén mozog.

Vannak, akik számára a hazaszeretet elsősorban földrajzi kategória, bár az „(…) itt élned, halnod kell!” alapján sem vonja tán senki kétségbe II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos haza iránt érzett ragaszkodását, vagy az 1956-os menekültek fájdalmát, amiért hazájuk elhagyására kényszerültek.

Vannak, akiknél a hazaszeretet igénye nagyrészt kielégül az olykor elkoptatott szófordulatok és klisék ismételgetésében és a közmondásos „sírva vígadunk” során elénekelt székely himnusz felidézésében.

Az aradi 13-ak számára a hazaszeretet elválaszthatatlanul összefonódott a szabadság szeretetével. Ez kötötte össze a szerb származású Damjanich Jánost és a magyar származású Török Ignácot, vagy a polgári származású Aulich Lajost és a német főnemesi származású Leiningen-Westerburg Károlyt. Egyikük sem vágyott a halálra. Búcsúleveleikből kicseng az élni akarás. Ugyanakkor a szabadság iránti vágyuk szembe fordította őket egy olyan zsarnoki hatalommal, amely a törvényeket nem tisztelve, saját korlátolt küldetéstudatától elvakítva kívánta rákényszeríteni akaratát a magyarságra. A hazug hatalom bitófára küldte a vértanúkat, hiszen ez mindenkor az egyik jellemzője. De a hazug hatalom semmikor nem akadályozhatja meg, hogy a nemzeti emlékezet révén példaként álljanak a magyarok előtt. Olyan példaként, amely ha a szabadságot bármi veszélyezteti, arra sarkaljon bennünket, hogy ne tűrjünk szó nélkül.

Nemzeti hőseink, s köztük az aradi vértanúk névsorát esetleg fel tudják sorolni azok, akiknek különösen szigorú történelemtanára volt. Életük eseményeit, motivációikat azonban valószínűleg sokkal kevesebben. Ne feledjük azonban a példát, amit életükkel, de legfőképp azzal, amiért az életüket adták, mutatnak nekünk.

Az aradi vértanúk kezükbe vették az ország sorsát! Nem dugták homokba a fejüket a lelki nyugalmuk megzavarására alkalmas hírek elől. Mertek alaposan tájékozódni és az alapján tenni. Nem féltek a zsarnoki hatalomtól. Ez az aradi vértanúk üzenete."