Nem cseng szokatlanul a Toldy Színjátszó Fesztiválján Dürrenmatt neve: csak az idei évben mindjárt két darabot is láthattunk tőle. Ez a népszerűség nem véletlen, a művei tökéletesen alkalmasak a díszterem színpadára és a fesztivál közönsége számára is élvezhetőek, ráadásul olyan értéket képviselnek, ami minden szereplő és néző számára hasznossá teszi az előadásokat. Épp ezért nagyon jó döntésnek tartom a 4. a darabválasztását.

Ugyanakkor még a legjobb darab is természetesen csak akkor ér valamit, ha a rendezés, a díszlet, a színészek, a technikusok és az összes többi résztvevő és alkotóelem is a helyén van. Ez mind megvalósult az előadásban, sőt, nemcsak teljesült az összes fenti feltétel, hanem messze meghaladták az elvárásaimat, és az osztály az eleve remek darabból kihozta a maximumot, az egyik legjobb előadást produkálva, amit valaha láttam a Toldy színpadán. Ez pedig – ahogy mindenki tanúsíthatja, aki járt már a Színjátszón - elég sokat jelent.

A díszlet nagyon alaposan ki volt dolgozva, minden bútornak és tárgynak megvolt a helye. Ami nekem személy szerint legjobban tetszett, az az étel megjelenítése volt: olyan szintre vitték a realista színházat, hogy még a fogások is valódiak voltak a színpadon az isteni illatot árasztó májgaluskalevestől kezdve a vörösboron (vagy annak kinéző folyadékon) át a sült csirkecombig. Az ilyenfajta díszlet előnye amellett, hogy mind a színészek, mind a nézők számára megkönnyíti a teljes beleélést és a darabbal való azonosulást, az, hogy nagyon esztétikus és látványos tud lenni, és ez tökéletesen sikerült is. Ugyanakkor ha már realista, akkor legyen teljesen az – nekem nagyon hiányzott egy “valódi” hulla az első alkalommal, amikor lecipeltek egyet a színpadról.

A zene, egész pontosan a zongorás zene fontos szerepet játszott a darab során, a cselekményben is helye volt, és a hangulat megteremtéséhez is szükség volt rá (érdekes, hogy ez a hangulat pont ellentétes volt a lejátszott dallam hangulatával – a tudat, hogy egy őrült gyilkos játszik, fenyegetővé és nyomasztóvá tette a szép és megnyugtató dalt). Ezt a rendezés élőjátékkal oldotta meg, szerencsére akadt egy tehetséges zenész az osztályban.

Makra Tamás felvételegaléria megtekintése

A színészek egészen lenyűgöző teljesítményt nyújtottak. A tavaly előadott vígjáték már megmutatta, hogy van az osztályban potenciál e téren, de azóta ráadásul rengeteget fejlődött mindenki, látszott az előző évben szerzett gyakorlat. Két szereplőt szeretnék megemlíteni név szerint. Az egyik Korányi Péter, aki "Newtont" alakította. Nem véletlen az idézőjel: a történet duplacsavarja miatt ő egy híres fizikust játszott, aki egy őrültet játszott, aki Einsteint játszotta, aki Newtont játszotta. (Na igen, nem volt egyszerű a történet.) Ez a rengeteg egymásba ágyazott szerep nehéz feladatot állított a színész elé, akinek azonban ez egy pillanatra se okozott problémát, teljes átéléssel és hibátlan szövegtudással állt helyt mindegyikben. Béndek Ábrisnak, "Einsteinnek" hasonlóan nehéz feladat jutott, és szintén kihozta a maximumot szerepéből, megjelenésében éppúgy, mint játékában. Talán az ő játéka volt, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem az előadás kapcsán.

A rendezésben egyetlen apró hiba volt: néhány fontos dialógus során a szereplők a színpad szélén, függöny mögött álltak, és így a nézőtér egyes részeiről nem látszottak. Ezt a kis tényezőt leszámítva azonban szinte tökéletes volt az előadás. A többi néző nevében is szívből gratulálhatok a rendezőknek és minden résztvevőnek, hiszen a legtöbbektől hasonlóan jó véleményt hallottam a darabról.

Makra Tamás felvételegaléria megtekintése