Hat remek előadás után ültem be a Chioggiai csetepatéra. Tudva, hogy ez az előadás az utolsó az osztályszínjátszóhéten, mely után visszakerülünk a "szürke hétköznapokba", pesszimista létemre már előre szomorkodtam. De a 9. b előadásán eltöltött vidám egy óra tökéletesen zárta le számomra az elmúlt másfél hetet.

Mi baj történhet egy nyugodt, kis olasz településen, ahol a lányok, asszonyok csipkeverés közben várják haza a férjüket, legényeket a hosszú halászatról? Ezt válaszolja meg a 9. b előadása, a Chioggiai csetepaté. A kezdeti csipkelődés után hamar elmérgesedik a helyzet, amikor színre lép a csábító Szúnyog, Toffolo (Rainer-Micsinyei Borbála), és tököt vesz Luciettának (Szálka Laura). Annak ellenére, hogy a hazatérő udvarlók és apák haragjától sikerül megmenekülnie, mégis feljelentést tesz a tiszteletreméltó bíró, illetve jegyző úrnál (Gazdag Vendel). Bár végig veszekedéstől hangos a színpad, végül szerencsére minden szándék kitisztul, és boldogság köszönt be a sziget lakóira.

Maga a történet olyan témákat is érintett, mint a barátság, az elköteleződés és a bizalom. Azt hiszem, talán ez utóbbi és az őszinte beszéd lenne a legfontosabb számunkra is, melyeket tanulságként a saját életünkbe is átvihetnénk. Ki kell még emelnem a viták szókincsét is, melyekben változatos szitokszavakat vágtak egymás fejéhez a résztvevők, mindezt nem vulgárisan megvalósítva.

Az alapvetően elég pörgős, veszekedős darabot az osztálynak úgy sikerült színpadra állítania, hogy érthető maradt. Bár a szereplők neveinek és gúnyneveinek váltakozásával néha meggyűlt a baja a nézőközönségnek, ez nem befolyásolta az élményt. A színészi játékra sem lehetett panasz, mindenki érhetően beszélt, kivéve persze Szabó Zoltán Bendegúzt, aki kimagaslóan alakította a hadarós Fortunatót. Beszédének megértéséhez nagyban hozzájárult erős gesztikulációja, ami kiemelte a többi szereplő közül. Bár sokakat lehetne még említeni, én Nagy Márton szerepét emelném még ki, aki mindig hozzájárult a helyzetkomikumhoz, az „Itt a tököm” mondattal, mellyel az előadás is indult. A jelenetek közötti függönyhúzás a nyugtató háttérzene ellenére néha kicsit megakasztotta a történet folyását. Ám ez sem tudta elvenni az előadás lendületét, melyhez nagyban hozzájárult, az, ami nézőként is látszott, hogy mennyire élvezik azt maguk az előadók is. 

Mit is írhatnék végszónak? Éljenek a chioggiai nők! Gratulálok a 9. b osztálynak a jól sikerült debütáláshoz, mely nem csak a színészek, de a rendezők (Rainer-Micsinyei Borbála és Szabó Zoltán Bendegúz) érdeme is. Kívánok legalább ilyen sok sikert és nagyobb publikumot az elkövetkezendő előadásaikra is!