Dr. Alföldy Ferenc 1942. január 23-án született Budapesten. A Toldy Ferenc Gimnáziumban 1960-ban érettségizett. A középiskolában színésznek készült, mégis inkább édesapja, Dr. Alföldy Zoltán orvosprofesszor nyomdokaiba lépett. 1966-ban szerzett orvosi diplomát.

Pályája során szakvizsgát tett kórbonctanból és kórszövettanból, sebészetből, nefrológiából, majd igazságügyi orvosszakértő minősítéssel is rendelkezett. Sebészorvosi, tudományos kutató és tanári pályája a Semmelweis Egyetemhez kötődött: a Transzplantációs és Sebészeti Klinika professzora, igazgató-helyettese, majd 2002-2003-ban megbízott igazgatója.

Jelentős szerepet játszott a magyarországi rendszeres vese-átültetési program kialakításában, majd a májátültetési program elindításában. Az orvostudományok kandidátusa (1982). A Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT) 74 közleményét tartják nyilván, ugyanakkor a fiataloknak szóló tudományos ismeretterjesztést is fontosnak tartotta (A csodálatos emberi test, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Bp., 1985.; Élet a halál árán, Kozmosz Könyvek, 1988.).

A szervátültetés hazai fejlesztése terén elért kimagasló eredményeiért 1983-ban Állami Díjban részesült (kollégáival, Dr. Perner Ferenccel és Dr. Járay Jenővel, megosztva). A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2021-ben a Szervátültetettek Szolgálatáért Életműdíjat adományozta Alföldy professzornak.

Toldy Akadémia, 2010. március 18. Sipos Balázs, a Toldy Akadémia tagja (2009), diákzsűri (b), Dr. Alföldy Ferenc (k), Strausz Péter, a Toldy Akadémia 2010. évi ülésén megválasztott tagja (j)galéria megtekintése

Dr. Alföldy Ferenc professzor 15 éven keresztül töltötte be a Toldy Akadémia zsűrielnöki posztját: érdeklődése, figyelme, bölcsessége, a gimnazista diákokat megszólító, közvetlen kommunikációja, az előadások konstruktív értékelése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Toldy Akadémia iskolánk rangos, komoly érdeklődést kiváltó programsorozatává vált.

Dr. Alföldy Ferenc: A Toldy Akadémia, a zsűrielnök szemszögéből (2008, részlet)

„Ahányszor belépek a Gimnázium kapuján, mindig különös érzés fog el. Boldog fiatal korom gondtalan évei mellett bizonyos szorongás is erőt vesz rajtam. Hogyan fog végződni a mai nap? Felelés, dolgozatírás, felelősségre vonás az elmúlt napok „csintalanságai” miatt? Ma már inkább a fiatalság varázsos ideje jut eszembe, ennek ellenére a fiatalkor könnyed felelőtlensége után mindig valamiféle felelősségérzéssel nyomom le az oroszlános kilincset.

A Szervátültetettek Szolgálatáért Életműdíj átadása, 2021galéria megtekintése

Valamit vár, jogosan elvár tőlem a Gimnázium. Így történt ez most is, amikor Németh tanár úr kérésére ismét az a megtiszteltetés ért, hogy a Toldy Akadémia bírálóbizottságának elnöke lehettem, és a felkérést elfogadtam. Megtiszteltetés, mert a gimnázium olyan sok hírességnek volt az Alma Matere, hogy bőven lehetett választani közülük. Ezek után nem lepett meg, hogy a bírálóbizottság tagjai – akiket megkerestem – szabadkoztak, mondván, nem érzik magukat méltónak erre a tisztségre, de végül valamennyien örömmel és készséggel vállalták ezt a (mint utólag kiderült) nem könnyű feladatot.

Miért is nehéz a zsűri feladata? Először is azért, mert objektívnak kell(ene) lennie. És ez nem mindig sikerül. El kell fogadnia a bíráltaknak azt, hogy a bizottság tagjai is csak emberek, ezért nem róható fel nekik, hogy bizonyos mértékben szubjektívek. Az előadók megjelenése, modora, hangja, stílusa, szóhasználata, az előadás módja, technikája, egyszóval az irányukban megjelenő szimpátia gátolja az objektív vélemény kialakítását.  Azt gondolhatnám, hogy ha valami nekem tetszik, az másnak is tetszeni fog. De ez korántsem igaz.  Nagyon ideillő a mondás: „ízlések és pofonok különböznek”.  Éppen ebben rejlik a bírálók felelőssége. Valóban apró dolog-e az élet „nagy dolgaihoz” képest a bírálóbizottság tevékenysége egy ilyen eseményen, mint a Toldy Akadémia? Egyeltalán nem. A fiatal korban átélt élmények maradandóak. A bizottság véleménye, kritikája, észrevételei komoly hatással lehetnek az előadókra. Elkedvetlenítheti őket, vagy szárnyakat adhat. Érezhetik úgy is, hogy a komoly munka, időtöltés, készülődés és izgalom, mind felesleges volt. Kellő mértéktartás és önértékelés hiányában pedig elbizakodottá tehet. Lehetséges, hogy a kezdeti lépések, sikerek vagy sikertelenség egy egész életre befolyásolják az előadó jövőjét. Nem könnyű feledni egy kudarcot. Szerencsés esetben a sikertelenség inkább inspirálja az egyént a még jobb teljesítményre, a győzni akarásra, az első hely megszerzésére, az elismerésre. Máskor feladja a küzdelmet. Feladni pedig nem szabad. Sokszor a bírálókon múlik, hogy az előadó melyik utat választja. Csak egy célunk lehet. Az előadókat hitükben megerősíteni, hogy amit csináltak, jól csinálták, és volt értelme. Maguk és a kis közösség szempontjából. Mert a kezdeti kis lépések vezetnek a nagy lépések, a „nagy közösség” – amit nemzetnek nevezünk – érdekében végzett tetteink felé. (…)” (A teljes cikk a Toldy Ferenc Gimnázium 2007-2008. évkönyvében jelent meg.)

A Toldy Akadémia 2013. március 14-i üléséngaléria megtekintése