A kis herceget a 11. b osztály adta elő pénteken 16:00-tól és kedden 19:00-tól. A véletlen műve, hogy az előző darabjukról is én írtam a kritikát, amit így fejeztem be: „Így csak annyit tudok mondani, hogy a játszma folytatódik – várom a következő előadásukat.” Ez múlt hét kedden meg is történt. Az osztály a tavalyi Sherlock Holmes feldolgozás után idén egy sokkal verbálisabb és mélyebb tartalmú művet választott, amiben szerintem épp ezért nagyobb volt a rizikó-faktor a sikert illetőleg. Mivel Antoine de Saint-Exupéry regénye nagy kedvencem, már az is felcsigázott, hogy valaki idén el fogja játszani, látni pedig még jobb volt.

A rendezők, Rainer-Micsinyei Borbála és Bremer Ádám remek munkát végeztek. A mű színpadra vitele nagyon jó ötlet volt, és zseniálisan sikerült megvalósítani. A szöveg szinte végig hű maradt a könyvhöz, a történet pedig eljátszva ugyanolyan elgondolkodtató és megható volt, mint olvasva. A darab végig fenn tudta tartani az érdeklődést, nem vált unalmassá a nagy mennyiségű párbeszédtől sem.

A színészek játéka jól lefestette a regény karaktereit. Mindenki érhetően és artikulálva beszélt, ezért a hátsó sorokból is tökéletesen lehetett hallani mindent. Külön ki szeretném emelni a főszereplőt (Lőrincz Balázs), aki biztos szövegtudással és teljes átéléssel alakította a kis herceget. A pilótán (Szabó Zoltán Bendegúz) láthattuk, ahogy a történet előrehaladtával egyre jobban aggódik a repülője, majd a végén az új barátja miatt is. Szálka Laura remekül mutatta meg a rózsa összetett személyiségét, Kirst Anita pedig a kígyó bőrébe bújva éppúgy elvarázsolta a közönséget, mint a kis herceget az ajánlatával, miszerint ő, ha kívánja, vissza tudja juttatni a bolygójára a rózsájához.

Mindenképpen szeretném megemlíteni a technikusokat is, akiknek (ahogy az előadás szünetében elcsípett mondatból megtudtam) szintén nem volt egyszerű dolguk. A darab közben több fény- és hanghatást is láthattunk, például amikor a vonatos jelenet hangulatát a MÁV hangjelzésének bejátszásával hozták közelebb a nézőkhöz.

Az utolsó jelenetek egyikének a megoldása tetszett még különösen, amikor egy áttetsző pavilon segítségével a nézők csak a szereplők sziluettjeit láthatták, ahogyan a kis herceg újra találkozik a kígyóval földi utazásának végén. Ez egyszerre idézte meg a sivatagi környezet és a könyv végének borús hangulatát.

Az előadáson csodálatosan éreztem magam, az osztálynak pedig nagyon-nagyon gratulálok, hogy ilyen szépen sikerült lezárnia az OSzF-karrierjét. Sajnálom, hogy többet nem fogom őket a díszterem színpadján látni, de rájuk a következő évben más megmérettetések várnak, kívánom, hogy érjenek el benne hasonló sikereket, mint a színjátszó fesztiválon.