Ezúttal Harsányi Tibor tanár úr, Szász András tanár úr és Tóth Sarolta tanárnő a Mosoni-Duna felé vezényelte a csapatot.

Az idei odaút sem telhetett persze különféle balga módon feleslegesnek nyilvánítható izgalmak, avagy az állami vasutak már-már a fizika törvényeit megszegő bénázásai nélkül: a Keletiből induló Liszt Ferenc EuroCity egyik szerelvényét végtelen bölcsességében a MÁV leválasztotta, így habár helyjegyeink voltak, ezeknek érvényre juttatásáért meg kellett küzdenünk válogatott olasz nénikkel és bácsikkal és egyéb a vadonban/vagonban fellelhető entitásokkal. A hosszas beszélgetéseket és a vonaton az egyébként azóta is ismeretlen céllal elhaladó rendőröket követően beütött a baj, és megérkeztünk Hegyeshalomra. Itt a nagyjából egy óra várakozás alatt kezdődött meg a táborra a továbbiakban is jellemző ontológiai (létfilozófiai) kérdésfeltevések megalapozása.

A túlságosan hosszúnak nem mondható második vonatút és egy végeláthatatlan séta után megérkeztünk a táborhelyre Rajka közelében, ahol mindenki elkezdte összeeszkábálni a sátrát. Már akkor is egy kellemetlen procedúra volt a cövekekkel bajlódni, és az sem tartotta bennünk a lelket, hogy a tábor lánctúra (mindig más táborhelyen töltöttük az éjszakát) jellegéből adódóan többször is fel kellett vernünk a sátrat. Ezt követően Gábor, a túravezető bevezette a társaságot az evezés rejtelmeibe, majd ezt rögtön gyakorlatba is ültettük egy próbaevezés keretei között, ahol kisebb-nagyobb sikerrel „Jobbra!” és „Nem! A másik jobbra!” kifejezések ordítása közepette manővereztünk a fák között.

Egy ilyen kimerítő, de közben frissítő első nap után arra keltünk, hogy le kell bontani a sátrat és menni kell reggelizni. A vízre szállás zökkenőmentesen ment, és egyből célba vettük a következő táborhelyet, Halászit. Rövidesen a túra megindítását követően az egyik csapat a “vízbe kívánkozott”, és ott is találta magát. Mivel a hajójuk beakadt egy fába, bő háromnegyed óráig élvezhettük a tűző napot. Viszont a folyóistenek végtelenül gyűlölhettek minket, hiszen alig 200 méterrel később egy másik csapat is beborult a vízbe, igaz a várakozás ezúttal rövidebb volt. Mivel a tábor során folyásirányban csónakáztunk, adódtak olyan pillanatok (vagy órák) mikor nem lapátoltunk serényen, hanem csak csurogtunk lefele az árral. Körülbelül 25 kilométer gyönyörű partszakaszt követően megérkeztünk Halásziba, ahol “lehorgonyoztunk”, és újból felállítottuk a sátrat, majd egy mennyei paprikás krumplival koronáztuk meg a napot.

A túra harmadik napján az illetékes szervek („kérnék 7-8 erős fiatalembert”) korán elindultak a helyi kisboltba, hogy a többieknek bőséges reggelit biztosítsanak, amelynek minőségére és mennyiségére panasz azóta sem érkezett. A csónakok ezúttal már rutinosabb vízre tételét követően kezdetét is vette a túra leghosszabb, Halászi és Novákpuszta között húzódó 30 kilométeres szakasza. A tábort elhagyva a parton sokáig láthattuk még civilizáció jeleit gyanúsan zöld gyeppel körülvett haciendák képében, ám ezek a nap csúcspontját jelentő gát és kapcsolódó kenu-csúszda után rejtélyes módon eltűntek, helyüket az érintetlen erdők vették át. Novákpusztára érkezve a csapat egyből neki is állt a sátorverésnek, majd bőségesen elemózsiázott Zoli, a másik túravezető rizseshúsából. Az este hátralevő részében a táborhelyen fellelhető billiárd, csocsó, pingpong és gitárok jelentették a szórakozást.

A szerencsésebbek egy az este folyamán már megismert cica dorombolására nyitották fel a szemüket a negyedik napon. Mint kiderült ugyanis, bemászott a sátrunkba, és az arcunk mellett aludt el. Ezen „kellemetlenség” után a nap további része sikeresen zajlott le, viszont eddigre érthetően elfáradtak a népek, így a mi hajónk is inkább leállt a túra vége felé beszélgetni a kedves szervezőtanárokkal, aminek a részünkről egy fél órás késés lett az eredménye. A táborhely Dunaszegen volt a legszúnyogosabb és legforróbb. Sokan többször is befújták magukat különböző szerekkel, hogy lecsökkentsék a 3 csípés/másodperc rátát, sikertelenül. A viszontagságokat átvészelve ettünk egy lukulluszi túrós csuszát, néhányan pedig meglátogatták Gatya Papa Falodáját, egy rendkívül aranyos étkezdét. Mint minden este ezen a napon is nagy vigadalom volt, ment a holland kocsma és egy bizonyos egyiptomi patkányos kártyajáték.

A tábor utolsó napja fáradt, de vidám csapatra virradt. Harsányi tanár úr a sátrak közt sétálva gyors közvéleménykutatást tartott a „Tej” nevű ital népszerűségét felmérendő, aminek jelenléte a reggelinél megadta az utolsó 19 kilométer leevezéséhez szükséges motivációs löketet is. Ez a távolság pedig meglepően gyorsan le lett tudva. Nagyjából fél négy táján kötöttünk ki a győri Aranykárász strandon, ahol a tábor résztvevőit röplabdázási, fürdési és palacsintaevési lehetőségek várták. Tudni illik, hogy a csapat ránk eső része számára a palacsinta a túra során céllá magasztalódott, így mikor a strand mentén felfedeztük a Bahnhof Győri Lapos Tanszéket, ahol kettő, azaz kettő tisztességes méretű palacsinta kapható mindössze 700 forintért, akkor pár ezer forintot ott hagytunk fejenként. És igen, ez itt teljes mértékben promóció. A nutellás és lekváros palacsinták elfogyasztása okozta nirvána-szerű állapotot egy hosszú séta váltotta a pályaudvar felé, ami az evezésben elfáradt és most bőröndöket cipelő karokra már-már elviselhetetlen súlyként nehezedett. A pályaudvarra megérkezve pedig... A MÁV végtelen bölcsességében leválasztotta a kocsinkat. Úgyhogy visszaúton mi voltunk az olasz nénik és bácsik, illetve a padlón ülő menekültjei a Mosoni-Dunának.

A tábor során észveszejtő kalandokban vehettünk részt, mint például a Karib-tenger kalózai, vagy a Deja vu zenék ütemére megelőzni az összes hajót, a tanárokat rükvercben, hátrafele lapátolva lekörözni, vagy egy csúszdán hajóval lemenni. Sokat fürödtünk a Dunában, mindig felfrissítő volt végre nem a tűző napon aszalódni. A jó hangulatú reggelikre szendvicset ettünk, és akkor kellett elkészíteni az útravaló finomságokat is hasonló formában. Esténként pedig bográcsban készítettük a jobbnál jobb vacsorákat.

Véleményünk szerint felejthetetlen volt a tábor, és melegen tudjuk ajánlani mindenkinek a Toldyban, hogy jövőre próbálja ki, és részesüljön hasonló rendkívüli élményekben!