Az 1982 szeptemberében bemutatott Megáll az idő már akkor is hatalmas sikert aratott, népszerűsége továbbra is töretlen. Ezen nincs mit csodálkozni, egy népszerű, számos filmben megelevenített témát dolgoz fel, szerethető szereplőkkel, kimagasló zenei világgal, tehetséges filmes stáb produkciójában, melynek tagjai a magyar filmipar elitjét jelentették, s jelentik ma is: Gothár Péter rendezői, Koltai Lajos operatőri munkáját és Bereményi Géza forgatókönyvét a kiváló színészi gárda teszi teljessé.

A film cselekménye bő egy évtizedet fog át, kezdődik 1956. november 5-én, a forradalom leverésével, a résztvevők kétségbeesett menekülésével; az első fekete-fehér képkockákon két forradalmár ássa el fegyverét. A történet legnagyobb időszakot felölelő – színes – része 1963 novemberétől 1964 kora nyaráig tart, az utolsó percek pedig már 1967. december 31-én, szilveszterkor játszódnak. A keretidőpontok csak expozícióként és epilógusként szolgálnak, a kádári konszolidáció kezdeteként is ismert 1963-as és az azt követő év adja az eseménysor igazi magvát.

A film szerkezete alapján is nyilvánvaló, hogy történelmi háttérként az 1956-os forradalom, majd a már említett konszolidáció korszaka, a hatvanas évek közepe szolgál, a maga képmutatásával, hazugságaival, megkérdőjelezhető erkölcsi rendjével.

Ebben a környezetben él, próbál boldogulni Köves Dénes, Dini, akit a filmben Znamenák István alakít. Édesapja a politikai helyzet válságosra fordulásakor disszidált, hátrahagyva felségét és két fiát, akik nem voltak hajlandóak vele tartani. Dini rendkívül naiv, bizonytalan, ugyanakkor önfejű szárnybontogatása felfogható egyben nevelődéstörténeteként is: apa nélkül nő fel, szüntelen keresve a férfimintát.

Szűk családjában nem találja meg: a becsületesen boldogulni próbáló, a férje, István (Hetényi Pál) által előidézett szorult helyzetből kikecmeregni törekvő édesanya, Éva helyett egy férfifigurát keres, ám az orvosira készülő, nőcsábász bátyja, a Pauer Henrik által megformált Gábor sem megfelelő. Elsőként, igaz, csak rövid időre iskolai osztályfőnöke, Szombathy tanár úr tanácsait, értékrendjét próbálja magáévá tenni. A tanár egy igazi konzervatív, vallásos, ezzel együtt a rendszerből tökéletesen kiábrándult, keserű, csalódott ember, aki nem illik „a szocialista mintaiskola” közösségébe, így hamarosan elbocsátják.

Helyére osztályfőnökként „Malacpofa” (Ronyecz Mária) kerül, míg Dénes egyre inkább megbizonyosodik arról, hogy az egykori osztályfőnök tanai valótlanok. Így a példakép szerepét a családhoz költöző, Éva számára társat és támaszt biztosító Bodor László veszi át, akit A tanúból ismerős Virág elvtárs, Őze Lajos alakít. Laci vélhetőleg a családfő távozása előtt is viszonyt folytatott Évával, majd miután a börtönből szabadult, Kövesékhez költözött. Bodor úr Szombathyhoz hasonlóan cinikus és kiábrándult, ám nem tart ki elvei mellett: hogy kimosdatását segítse, együttműködik a rendszerrel. Pótapukaként egyértelmű a szerepe: Dini a tanácsait sokáig megfogadja.

Szintén érdekes Dénes és Malacpofa kapcsolata. A tanárnő meglehetősen naiv, idealista, ez már bemutatkozásakor nyilvánvalóvá válik. Jelmondata („Emberek, nem vadak, elmék vagyunk, s szívünk, míg vágyat érlel nem kartotékadat”) József Attila Levegőt! című, 1935-ben született verséből származik. Az idézet, szem előtt tartva a Horthy-kor viszonyait, ebben József Attila szerepét, nevetséges mottó a Kádár-rendszerben, hűen tükrözi Malacpofa gondolkodását, melynek fő eleme a tudat, az eszme és a szellem középpontba állítása. Ezt az idealizáltságot utasítja el Dini, szembesülve a felnőttek képmutatásával.

A legnagyobb hatást azonban Pierre (Sőth Sándor), a lázadó gyakorolja Dinire. Benne találta meg, amit igazán keresett: az anarchiát, a lázadást, a vagányságot. Ezeket hiányolta korábbi életéből, noha kamaszként nyilvánvalóan ezek a koherens gondolatok, nem amelyekkel a múltban találkozott. Nem véletlen, hogy az életében addig akadozva bontakozó szerelmi szál is Pierre hatása alatt tetőzik. A Dini iskolájában végzős fiúval kapcsolatban azonban végig az az érzésünk, hogy nincs jelen a történetben, mintha a valóságban nem létezne. Számos alkalommal eltűnik, újra felbukkan, ráadásul ő az egyetlen, akiről az epilógusban sem hallunk, annak ellenére, hogy disszidálni készült.

A „lázadó figurához” kapcsolódik az események talán legjellegzetesebbike: a május elsejei ünnepség. Ezt Pierre lázítással, anarchista mondatok kiabálásával zavarja meg, méghozzá az igazgató mikrofonja segítségével. A rendbontásból persze iszonyú botrány lesz, Pierre-t kicsapják, s persze Diniék osztályában is zajlanak az események. Egy ostoba vicc miatt hárman is intőt kapnak, de ami még fontosabb: itt találkozik Dénes a felnőttek képmutató, hazugságra és cinizmusra épülő világával.

Dini kamaszkori botladozását természetesen az első komolyabb kapcsolata során is nyomon követhetjük. A szerencsés lány Szukits Magda (Iván Anikó), szerelmük kibontakozása kisebb-nagyobb szünetekkel az egész filmet átszövi; ez is kiváló példa Dini bizonytalanságára és önfejűségére. Az első csókra végül a disszidálási kísérlet során kerül sor, ám az utolsó képkockák tanúsága szerint románcuk nem volt maradandó.

A főhősök mellett jelen vannak a korszak jellemző figurái is, az iskola kommunista vezetősége egy ártalmatlan, joviális igazgatóval, aki persze hű kádere a rendszernek, s a már jóval veszélyesebb igazgatóhelyettes (Rajhona Ádám), akit elsőként a motozás során ismerhetünk meg, mialatt különös kegyetlenséggel vegzálja a diákokat. Vele kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban a Budai Ifjúsági Park rendszeresen haj- és ruhaellenőrzést tartó vezetőjét is hozzá hasonlóan Rajnáknak hívták. De a diákok körében is találunk érdekes figurákat: talán legszembetűnőbb a Dénes barátjaként felbukkanó Vilma (Gálfy Péter). Karaktere, külsője, viselkedése röhejes, mindez a Malacpofáéknál rendezett házibuliban tetőzik, amikor kábítószeres mámorba kerül néhány korty kólától, majd felakasztja magát a WC-láncra (megmentik).

A remek forgatókönyv és az élethű, gondosan megformált színészi alakítások mellett érdemes figyelmet szentelni a környezetre, hiszen a díszletek élethűen, hitelesen adják vissza a hatvanas évek világát. Nem csupán az épületek, belső terek, hanem az utcaképek is. A film elején és végén is találkozunk egy utcai neonreklámmal, amely beszédes keretet szolgáltat, de a Kádár-kor lakásbelsőibe, lepusztult iskoláiba is betekinthetünk, amelyek szemmel láthatóan még nem heverték ki a megelőző húsz év háborús csapásait. Ezt a hangulatot teszi még tökéletesebbé a fényjáték: gyakran csak tompa, félhomályos jeleneteket látunk, korhű neonlámpákkal. Furcsa érzést kelt a folytonos fényképezés-vakuzás, hiszen ekkor egy pillanatra – mint egy fényképen – valóban megáll az idő.

A film rendkívül erős művészi eszköze – sok más mellett – a zenei háttér: a zeneszerzői feladatokat Selmeczi György látta el, de a film feldolgoz korabeli Elvis Presley-számokat is, s nem hiányozhat Paul Anka You are my destiny című slágere sem.

Zseniális megoldás a már sokszor emlegetett epilógus is, a fekete-fehér zárójelenetek egyrészt a keretszerűségre, másrészt a televízió motívumára utalnak, ami számos korábbi pillanatban fontos szereppel bírt. Fény derül a szereplők jövőjére: Gábor kutatóorvosként dolgozik, a bő tíz éve disszidált Köves István is hazatér, együtt szilveszterezik Bodorral és Évával, miközben felcsendül az alkalomhoz nagyon is illő, azóta híressé vált Nem ez a búcsú a végső című dal. A jelenetet lezáró hátráló kamera, az objektívbe tekintő szereplők a stilizált valóság hatását keltik. Nem hiányozhat Dini történetének lezárása sem. Főhősünk éppen sorkatonai szolgálatát tölti, ekkor találkozik Magdával, aki már egy másik férfi oldalán sétál. Elhaladásukkor a távolodó kép kimerevedik: az idő ténylegesen ekkor áll meg.

Gothár Péter műve – noha erre utaló jeleket is látunk szép számmal – mégsem politikai bírálat. Sokkal inkább nemzedéki portrét nyújt számunkra egy olyan korról, amelyben a kóla „ritka csodaszer”-nek számított, az orvosira csak erős hátszéllel lehetett bejutni, a felnőttek politikai megalkuvásával a fiatalok lázadása állt szemben, az iskolai tomboláshoz pedig a Jailhouse Rock szolgált háttérzeneként…