Ha étel, akkor három lehetőség közül lehet választani. Egy: a jól ismert szendvics-módszer, kettő: a mindenkori gyermekétkeztetési vállalat, és három: Ildi. Egy biztos: Ildi a legfinomabb.

Nyugi. Nem őrültem meg. Ildit nem eszik, nem isszák, ő a büfés. Alapvetően a legtöbb dolog megfizethető nála. A büfében az a legjobb, hogy a kaját megeheted ott (nagyon jó hangulata van a büféhelyiségnek, a diákok festették ki és Bartucz tanárnő – fizika – szervezte meg az akciót), vagy el is viheted. Ráadásul lemehetsz lyukasórában (igen, az is lesz), vagy akár becsöngetés előtt 10 perccel, melegszendvics mindig akad. Nem úgy, mint a menzán...

A menza is az alagsorban van, akárcsak a büfé, kb. 10m-re tőle. De lehetnek bármilyen közel egymáshoz, az ízük eléggé különbözik. Ha azt hiszitek, most csak a reklámot csinálom Ildinek, tévedtek. A menza nagyon is praktikus. Az ötödik szünet után bármikor le lehet menni. Maga az étel átlagos: a vállalat hozza... hát, végső soron ehető. Leves, második, néha sütemény is van hozzá, esetleg gyümölcs vagy saláta.

A menzával kapcsolatban van még egy jó és egy rossz hírem: kezdem a rosszal. A sorban nem az érkezési, hanem az osztályok sorrendje számít. Legelőre állnak a 6-osok (végzősök), mögéjük az ötödikesek..., a legvégére meg az elsősök. Sajnos ez „hagyomány”, és tapasztalatból mondom, hogy nem érdemes beszólni az idősebbeknek. A jó hír viszont az, hogy az elsősöket 5 perccel óra előtt elengedik a tanárok, így pedig ki lehet kerülni a fölsőbb éveseket. (itt azóta javulást értünk el - szerk.)

Ha pedig sem a menza, sem pedig a büfé nem jött be, még mindig ott van a bevált, régi szendvicsezés. Lehet, hogy kicsit száraz, nem meleg és reggel óta (jobb esetben csak reggel óta) a táskában utazik, de egy biztos – mindig kéznél van.