Bár sűrű, sötét köd gomolyog fölöttünk, de nem arról írok, hanem a nap felé fordítom az arcomat, az arcotokat. Ma egy igazi angyali történet esett meg velünk. Reggel a tanáriban egy óriási papírdobozra lettem figyelmes, melyből celofánba csomagolt kis sütis csomagok kandikáltak ki, mindegyiken külön kézzel készített fenyőfa rajza, és ünnepi jókívánságok. A dobozon egy alig olvasható női keresztnév aláírásként, viszont az ételérzékenyekre figyelve gondosan, alaposan részletezve a sütemények összetevői. Csepegtetve érkeztek az információk, egy kislány hozta a csomagot, aki ennekésennek az osztályába jár, otthon tanul, mivel az ő osztálya már online oktatásba kényszerült, és ma reggel még tanítás előtt bejött, itt hagyott egy csomagot, amiben egy kis meglepetést készített minden az iskolába bejáró tanárnak.  

Tehát arról van szó, hogy van egy több mint egy hónapja karanténban élő kamasz, aki karácsony idején azzal tölti az idejét (nem keveset, mert kb. 30 csomag készült), és arra fordítja a zsebpénzét (mint utóbb ez is kiderült, hogy nemcsak az ötlet, a kivitelezés, de az erőforrás is az övé volt), hogy azoknak szerezzen örömet, akik közül sokakat csak közvetve, éppenhogycsak látásból ismer (én is ez utóbbiak közé tartozom). Ez a minden érdek nélküli nagylelkűség, figyelmesség, és ugyanakkor szerénység ötvözete lenyűgöz, megnyugtat, erőt ad, és mindeközben táplálja bennem a reményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt néha olyan, mintha mégiscsak lenne valami értelme az egésznek. – Boldog karácsonyt!