Februárban idén is beköszöntött a kémiaversenyek időszaka.
A sort a 7-8.-osok Hevesy György kémiaversenye indította, amelynek kerületi fordulóján 12 diákunk vett részt.
A hetedikesek versenyében az első 5 helyen toldysok végeztek:
Ők mindannyian továbbjutottak a verseny budapesti fordulójába.
A nyolcadikosok között Csontos Domonkos (2. a) 3. helyezést ért el.
Február 27-én rendezték az Irinyi János verseny budapesti fordulóját, ezen iskolánkat 9. évfolyamon Habány Csongor, Incze Adél és Kovács Viktor, 10. évfolyamon Temesvári-Nagy Levente képviselte. Az elméleti és számítási feladatokon kívül titrálási gyakorlati feladatot kellett végrehajtaniuk. Az országos döntőbe Leventének sikerült bejutnia, így érte még tovább izgulhatunk.
Az Oláh György verseny két levelező forduló után a döntőjéhez érkezett. A döntő négy kategóriájának összesen 38 versenyzője közé idén három toldys is bejutott, Karászi András (4. a), Temesvári-Nagy Levente (4. a) és Gellér Blanka (6. a). A döntő kétnapos volt. Február 28-án, pénteken zajlott az írásbeli forduló, szombaton pedig 10-10 perces prezentációt kellett bemutatni a versenyzőknek, előre megadott témákban. Levente az üzemanyagcellákról, András az ammóniaszintézisről, Blanka pedig a tömegspektrometriáról tartotta előadását. Az előadásokat ebéd követte, majd a Richter Gedeon Vegyészeti Gyárba utaztunk, ahol „Milyen a jó kutató?” címmel hallottunk előadást, amelyet kutatókkal folytatott beszélgetés követett. Sajnos a tervezett laborlátogatás elmaradt. A Richterben tartották az eredményhirdetést is.
Eredmények:
I. kategória: Karászi András 6. hely
II. kategória: Temesvári-Nagy Levente 6. hely
III. kategória: Gellér Blanka 2. hely
Blanka kategóriája legjobb előadójaként különdíjban részesült, és így lehetőséget kapott, hogy előadását egy tudományos konferencián is bemutassa.
Gratulálunk a szép eredményekhez!