Kerületi röplabdabajnokságot rendeztek három korcsoportban az iskolánkban 2016. április 4. és április 14. között.
A 2016-os évben is a Toldy Ferenc Gimnáziumban rendezték a Budapest I. Kerületi Röplabda Kupát. A kupának a Toldy Gimnázium már közel 10 éve ad otthont. A megmérettetésre az első kerület több iskolája nevezett, köztük a Szilágyi, Batthyány, Kosztolányi, Hunfalvy, Petőfi, Szt. Gellért, EKG és a Toldy Gimnázium.
2016. április 4-én a VI. korcsoportos fiúk küzdöttek meg további négy csapattal az első helyért. A fiúk, akik a Fővárosi Bajnokság négycsapatos döntőjében is részt vettek, bizonyították felkészültségüket, és megnyerték a versenyt.
Lőrincz Milán és Szakolczai Fédra felvétele
Április 5-én a VI. korcsoportos lányok álltak helyt. Ez csapat tagjai korábban csak testnevelés órán röplabdáztak, és a versenyen szoktak össze. Ennek ellenére ügyesen vették az akadályokat, és nagyon szoros küzdelemben maradtak csak alul ellenfeleikkel szemben. Röplabdaszeretetük azóta is lankadatlan, és délutánonként szívesen maradnak a tornateremben játszani.
Április 7-én az V. korcsoportos fiúk játszottak, akik két csapattal mérkőztek meg az első helyért. A fiúk közül voltak kosárlabdások és focisták is. Látványos labdamenetekkel bizonyították, hogy versenyzői képességeik a röplabdapályán is érvényesülnek. Mindkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték, így első helyen végeztek.
11-én az V. korcsoportos lányok következtek. Sokan jelentkeztek iskolánkból erre a versenyre, de sajnos végül csak egy csapattal tudtunk felállni. Ennek ellenére a lányok nagyon is ütőképesek voltak – a szó szoros értelmében.
Lőrincz Milán és Szakolczai Fédra felvétele
Végül 14-én a IV. korcsportos fiúk és lányok küzdelmei zajlottak a Toldy Ferenc Gimnázium Tornatermében. Sem a fiúknál, sem a lányoknál nem talált legyőzőre a Szilágyi Gimnázium csapata. Gimnáziumunk fiúcsapata a 3., míg a lányok a 2. helyen zárták napot.
Láthatóan nagyon felvillanyozta diákjainkat az iskolák közötti torna, és már most megfogadták, hogy jövőre a cél a dupla győzelem, ami az idén az V. korcsoportban sikerült is.
Köszönjük minden tanítványunknak a részvételt, hogy képviselték iskolájukat. Helyezéstől függetlenül jár a gratuláció minden csapatunknak, amit testnevelésből egy-egy jeles osztályzattal is kiegészítettünk.