Petri György-projektév, 2023-2024



A cikk ismerteti a projektév tervezett programjait.

Petri György (1943-2000) költő, műfordító, újságíró. 1958 és 1962 között a Toldy Ferenc Gimnázium tanulója. Első versei gimnazista korában, 1960-ban, a Toldy című iskolaújságban, valamint az Élet és Irodalomban jelentek meg. 1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakján tanult. 1974-től szabadfoglalkozású író. Első kötete Magyarázatok M. számára címmel 1971-ben látott napvilágot. 1975 és 1988 között publikálási tilalom sújtotta, ezért versei, kötetei szamizdatban és külföldön jelentek meg (Örökhétfő, 1981, Hólabda a kézben, 1984, Azt hiszik, 1985). 1981-től a Beszélő című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője, a magyar demokratikus ellenzék meghatározó alakja volt.

A Petri György-projektév tervezett programjai, eseményei:

Találkozások, előadások, beszélgetések

Kiállítás

kugo-2023-10-03-17-23.jpg

galéria megtekintése

Filmek

 

Letölthető fájlok

Letölthető fájlok