Ha újra kezdeném… remélem, újra találkoznánk, úgy, mint 1968 szeptemberében. Amikor megkérdeztem egy srácot a suli udvarán az évnyitó előtt, hogy nem tudod, hol az 1. c? A legjobb helyen vagy, mondta. És ez tart azóta is, ahogy most elváltunk: jövőre veletek ugyanitt.

45-en érettségiztünk együtt, de volt közben 51 is az osztálylétszám, és tartjuk a kapcsolatot internet nélkül is. Jó napja volt az égieknek, amikor összerakták ezt a sok gyereket.

Így az sem volt kérdés, igent mondunk, amikor Jancsi felfedezte ezt a Toldy röplabda kupát és megkérdezte, nem indulunk-e? Ezelőtt tizenévvel. Az is egyértelmű volt az első után, hogy adunk egy kupát, amit majd el lehet nyerni, tudva, ez sosem lesz a mi kezünkben, hogy felemelhessük.

Érdekes nekünk ott a csarnokban játszani, mert mi ennek a tetején fociztunk, futottunk, sőt korcsolyáztunk! Utána hátborzongató volt hallgatni, hogy újabb és újabb háborús bombákat találtak ugyanott…

Eleinte még egy-egy meccset is sikerült nyernünk, most már örülünk, ha szorossá tudunk tenni egy meccset, de a kedvünk nem lankad. Az időolló nyílik, már átléptük a hetvenet, de még itt vagyunk. Sok-sok egykori ellenfelünk már érettségizett azóta, mi meg még mindig itt vagyunk. Köszönjük a befogadást, a sok kedves mosolyt, amit kapunk, és néha még szurkolást is.

Büszkén viseljük a hétköznapokban is a szép Toldy-s inget, ami mindenhol sikert arat és pár szóra összehoz ismeretlen egykori Toldysokkal is.

Üdvözlettel

Baráth Zoltán, a T-Oldies - 1968-72, IV. c - csapat nevében

(Az 1971-ben készült címlapképen az a Donáti utcai telek látható, ahol a szerző és társai sportoltak egykor, és amelyen ma a Toldy sportcsarnoka áll. - A szerk.)