Ha az előadás rövid nem lett volna, a kritika is tovább tartott volna.
Az előadás szlogenje úgy hangzott: “3 a magyar igazság”. Első körben tehát megpróbálnám 3 szóval kifejezni a 10. a idei előadását: humoros, mai és nagyon eredeti!
Idén a 10. a megmutatta nekünk, milyen egy jó paródia. Le a kalappal a darab írója és rendezője előtt. Krizsán-Keszei Bence, remek munkát végeztél! Ő ugyanis 5 klasszikus magyar népmesét ollózott össze, és mesélte el röviden, de annál viccesebben. A közönség könnyesre nevette magát az előadáson! Személyes kedvencem Kóka Ádám volt a Tündér szerepében, de emlékezetesen alakított Östör Bálint Sárkányként vagy Locka Domonkos Legfiatalabb királyfiként. De minden szereplő nagyszerűen végezte a munkáját.
Nem lehet szó nélkül elmenni a zenés megnyitó és lezáró mellett sem, a jól ismert Magyar népmesék sorozat zenéjét játszották el, először fuvolán majd zongorán. De a díszletek és a jelmezek is nagyon ötletesek voltak, gratulálok a tervezőiknek, Megyeri Helena Júliának, Kis Janka Sárának, Csehi Laurának, Simon Rékának és Vadócz Dorkának. Valamint mindenképp meg kell említenem a két tanár remek alakítását, ami még szerethetőbbé tette a darabot. Remek volt Deliné Szita Anna tanárnő, mint egy Kis cicó, de Öregemberként Kőrösi Ágoston tanár úr is nagyot alakított.
Egyszóval a darab tökéletesre sikerült, egyetlen hibája talán, hogy túl hamar végetért. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki hosszan nézte volna még a 10. a idei darabját!
Gratulálok nekik!