"Kultúra - Kultúra"!



Szubjektív beszámoló a Populáris Kultúra június 10-i koncertjéről.

3. búcsúkoncert, Populáris Kultúra... Jelen sorok szerzője mindössze(?) hét éve a Toldy közösségének tagja, így még nem volt alkalma a iskola kultikus tanári zenekarát élőben látni. És bár tavaly egy rövid időre úgy tűnt, hogy lehetőségem nyílik a hiány pótlására, sajnos hamar kútba estek reményeim.

Ezért is fogadtam kitörő örömmel áprilisban, amikor a Facebookon meghirdette az együttes az eseményt ("Hatalmas slágerek, fékevesztett, modern nosztalgia!"). Kétgyermekes családapa ritkán tervez előre, de most azonnal bekerült a naptáramba a koncert. Szerencsére nem jött közbe semmi, ami megakadályozhatta volna részvételemet.

Mivel a zenekar pontos kezdést ígért, június 10-én már hét óra körül megérkeztem a Corvin Áruház épületéhez, le ne maradjak a kezdésről. Így még a beállást is láthattam, amiből sejthető volt, hogy némi csúszás azért lesz.

Ez azonban nem okozott problémát, a közönség csak lassan gyülekezett. Már fogalmaztam is magamban néhány súlyos gondolatot a Facebookon az "Ott leszek" gombra kattintás és az ezzel kifejezett szándék, valamint a fizikailag is létező térben megvalósított cselekvés közötti különbség mértékéről, de végül szerencsére megtelt a terem, így a világ egyelőre megmenekült ezen gondolatok kifejtésétől. A teremben több generációnyi toldys keveredett, harmincon felüliek csakúgy érkeztek, mint 1-2 éve végzettek, és persze számos jelenlegi tanuló is. A diákok szórakozásának tanári felügyelete érthető okokból (erdei iskola, osztálykirándulás pl.) sajnos kissé hiányosan, de végső soron azért megoldott volt.

image_002-2016-06-13-20-34.jpg

Sanyi aka DjNice felvételegaléria megtekintése

Nyolc óra körül lépett színpadra a zenekar: Bártfay "Csalogány" Réka (ének) - Bóra András (basszusgitár) - Grusz "Villámkéz" Gergely (gitár) - Hóbor "Atomóra" Miklós (dob), és Hóbor Miklós üdvözlő szavai után - ugyanúgy, mint a 17 évvel ezelőtti első koncerten - a Roxette The Look című számával elkezdték a koncertet. Az első dal rögtön megalapozta a hangulatot, majd következett a Fight for Your Right a Beastie Boys-tól, és utána is sorban követték egymást a jobbnál jobb slágerek - tegyük hozzá, egytől-egyig minőségi előadásban.

Személyes kedvenceim a Beastie Boys örökbecsű slágere mellett Szabó Benedek és a Galaxisok A teljesség felé című száma, valamint a koncertet végképp multikulturálissá avató dalok, a Моё сердце a Сплин-től, valamint a Die Toten Hosen Zehn kleine Jägermeistere voltak. És persze ki ne felejtsem Britney Spears Baby One More Time-ját! Az egyetlen szépséghiba a Lemon Tree (Fool's Garden) volt. "Vessenek a mókusok elé" (kb. idézet Woody Allentől), de ez a nóta szerintem emberiség elleni bűncselekmény, és véleményemen a  dal amúgy magas színvonalú előadása sem változtatott. Ezen kívül kisebb hiányérzetet okozott, hogy a koncerten mindössze két saját számot játszott a zenekar (Figyelj, Elvis és Mindenem a Kultúra).

Harmadik búcsúkoncerthez méltón a slágerek sorát egy megható pillanat szakította meg: Bártfay Réka búcsúzott az idei végzősöktől, a Toldyt tavaly elhagyó Földvári Miklóstól, valamint az áprilisban távozó Grusz Gergelytől.

image_003-2016-06-13-20-34.jpg

Sanyi aka DjNice felvételegaléria megtekintése

Az együttest a koncerten számos vendégművész is segítette. Mindenekelőtt az imént említett Földvári Miklós, aki három számban (pl. a Green Day Boulevard of Broken Dreams-ében) nyújtott emlékezetes produkciót énekével. Ketten (Szári Laura és Zalasch Tímea) vokálozni álltak be Bártfay Réka 2009-ben végzett osztályából több számban is, továbbá külön megemlítendő a zenekar barátja, Nagy Fruzsina, aki a doboknál a három dal erejéig frontemberré avanzsáló Hóbor Miklóst helyettesítette, valamint szintetizátoron segítette a hangzást (Liquido: Narcotic).*

A siker óriási volt, az együttesnek kétszer is ráadást kellett adnia.** A ráadásdalok közül kiskamaszkorom nagy slágerét, a Twisted Sisters ikonikus We're Not Gonna Take It-jét emelném ki.

Mindennél többet mond a közönség ütemes kiáltása az első ráadásblokk utolsó száma (a Mindenem a Kultúra) végén:

image_004-2016-06-13-20-34.jpg

Sanyi aka DjNice felvételegaléria megtekintése

"Kultúra - Kultúra"!

Remélem, lesz még alkalma a közönségnek arra, hogy a Populáris Kultúra előadását ünnepelje.

* Az együttes kérésére álljon itt azok neve, akik különféle módokon segítették a koncert létrejöttét: Asbóth Szaffi, Bartal Iván, Edőcs János (volt toldys, 2004) és Noszvai Anna (jelenlegi toldys, 5.b).

image_005-2016-06-13-20-34.jpg

Sanyi aka DjNice felvételegaléria megtekintése

** A teljes setlist:
Roxette: The Look
Beastie Boys: Fight for Your Right
The Black Eyed Peas: Let's Get it Started
Illúzió: Kicsikém
Green Day: Boulevard of Broken Dreams
Koncz Zsuzsa: Én nem tudtam azt, kérem...
Szabó Benedek és a Galaxisok: A teljesség felé
The Subways: Rock and Roll Queen
Edward Sharpe and the Magnetic Zeros: Home
Britney Spears: Baby One More Time
PK: Figyelj, Elvis
Fool's Garden: Lemon Tree
Die Toten Hosen: Zehn kleine Jägermeister
Splean: Moyo Serdce
Kispál és a Borz: Szőkített nő
Vidámpark: Nastassja Kinski
Liquido: Narcotic

Első ráadás
O-Zone: Dragostea din tei
Twisted Sister: We're Not Gonna Take It
PK: Mindenem a Kultúra

Második ráadás
2.Műsor: Alain Delon szeretnék lenni

image_006-2016-06-13-20-34.jpg

Sanyi aka DjNice felvételegaléria megtekintése

kapcsolódó archív cikkek

címkék