A teremre sötétség borul, sejtelmes zongoradallam hatol a csendbe. Így kezdődött a 10. b produkciója. Ez volt a legelső darab, amit toldys diákként megnézhettem, így várakozással telve ültem be a terembe. Többen dicsérték már, így igazán kíváncsi és izgatott voltam. És hogy az előadás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? Abszolút!

A világhírű nyomozó, Sherlock Holmes (Gyüre Dávid) régóta nem talál semmi érdekes ügyet, így napjait otthonában tölti, ideje nagy részében a falba lövöldöz. Ekkor bátyja Mycroft (Farkas Boldizsár) beállít hozzá, hogy segítséget kérjen a brit kormány egyik legnagyobb értékének eltűnése ügyében. Kiderül, hogy a bűntény mögött Moriarty (Gulyás Bálint), Sherlock régi ellensége áll. Ekkor Holmes megkezdi a vizsgálódást, ám a nyomok nem vezetnek el a megoldáshoz. A tolvaj mesterkedései által Sherlock az emberek szemében csalóvá, hazuggá válik. Végül a két lángelme egy háztetőn találkozik. Moriarty, aki ekkor már beteg, fejbe lövi magát, ám előtte megkéri ellenfelét, hogy ugorjon le. Ezt végül meg is teszi, ám a földre érkezés pillanatát senki sem látja. Így a mű végéig lóg a levegőben a kérdés: él, vagy sem?

Egy-egy jelenet lemerevítése Dr. Watson (Domonkos Kadosa) narrálása közben zseniálisan keretezte a darabot. A szereplők gyakran heves érzelmei a nézőkre is átszálltak. Mindenkit nem emelhetek ki, pedig megérdemelnék, mert egy összeszedett, színvonalas produkciót láthattunk tőlük. A szereposztás nagyon jó volt, mindenkire pontosan illett a szerepe, vagy legalábbis jól játszotta. Kirst Athinának nagyon hitelesen sikerült Irene Adler gonosz, ám mégis áldozati karakterét alakítani. Gyüre Dávid kiváló Sherlock volt, mint minden szereplő, ő is biztos szövegtudással és teljes beleéléssel adott elő, ám személyes kedvencem mégis Domonkos Kadosa játéka volt, ő remekül vezette végig az előadáson a nézőket, nekem olyan érzésem volt, mintha rá írták volna a szerepet.

Külön ki szeretném emelni a két rendezőt, akik átírták a BBC sorozatának egy részét színpadra, ami nem lehetett kis munka. Farkas Boldizsár ráadásul egészen nagy szerepet vállalt mindezek mellett, Nagy Mártonnak, a másik rendezőnek pedig egy osztálytársa helyett kellett beugrania, gratulálok mindkettőjüknek. És nem csak nekik, hanem az egész osztálynak, minden szereplőnek. Előadásukban kereshetnék hibát, de nem sokat találnék. Így csak annyit tudok mondani, hogy a játszma folytatódik – várom a következő előadásukat.

Makra Tamás felvételegaléria megtekintése