OSZF '24 - Tóték


Írta:


“Ebben az alvilági bűnhődőben látja Camus az abszurd hős típusát, akinek egész élete arra való csak, hogy semmit se vigyen véghez.”

Az osztályszinjátszó fesztiválon való részvételnek mindig íve van. Egy kilencedikes osztály – főleg ha kevés iskolai darabhoz volt szerencséjük, például a Covid-járvány miatt – kicsit botorkál, ügyetlen a színpadon, az ajtókat túl erősen csukják be a színészek, a függönyt nem elég óvatosan húzzák a függönyhúzók. A tizenegyedikesek jellemzően ügyesebbek, rutinosabban mozognak, hangosabban beszélnek, jobban átélik a szerepeiket, de a legnagyobb fejlődés időnként mégsem ebben mutatkozik meg, hanem magában a darabválasztásban. Míg az első évben a darab sokszor mellékes, a figyelem arra irányul hogy egyáltalán színpadra lehessen állítani; egy másodszor próbálkozó tizedikes osztály más kísérletezhet érdekes ötletekkel, az előadásnak lehet célja a puszta színpadra vitelen kívül; egy tapasztalt tizenegyedikes osztály pedig latba vetheti minden eddigi tudását, és komoly értéket teremthet.

Az elmúlt években több ilyen tizenegyedikes darab is volt: A menedék, A kulcskeresők, A kis herceg; ebbe a sorba állt be merészen az idei tizenegyedik a-sok Tóték-ja.

Bár bátor döntés ilyen súlyos szépirodalmi műhöz nyúlni egy amatőr színjátszó fesztiválon, a 11. a elegánsan és pont elég formabontással kezelte a darabot ahhoz, hogy a produktum elfoglalhassa helyét a toldys sikerek listáján.

Az előadás letisztult, realista díszlettel és elegáns, plasztikus játékmóddal operált. A darab humora a leglaikusabbak számára is könnyen befogadható volt, a színészek végig egy osztály utolsó színjátszójához méltóan mozogtak karakterük bőrében. Tót Úr (Dudás Márton) a végsőkig küzdött szuverenitásáért; felesége, Mariska (Hidvéghi Júlia) mindent megtett hogy gyermekük épségben hazatérhessen; lányuk, Ágika (Oláh Dóra) teljes szívével rajongott az Őrnagy iránt, és még sorolhatnám.

A produkció húzóereje azonban mégis a rendezés: például a Tóték fia, Gyula (Formanek-Temesszentandrási Emma), aki a távoli fronton küzd, és csak leveleiből hallunk felőle, de a darab első fordulópontjáig a színpadon állva felolvassa saját üzeneteit; amikor Tót úr az Őrnagy társaságában a kertvégi árnyékszéken ülve végleg elveszti önmagát egy zenei betét közben; vagy amikor Ágika rajongása az elnyomó katonatiszt iránt dalba torkollik.

Persze egy ilyen utolsó darabhoz szükség van legalább egy (három) ambiciózus rendezőre (itt: Kötcsei Júlia, Mészáros Barnabás, Kósa Emma), egy lelkes osztályra és legalább egy jó ötletre, aminek a mentén elindulhatnak. Sok osztályában tehát nincs mód, de sokszor kedv sem egy ilyen jellegű herkulesi feladat végbeviteléhez, de természetesen ezzel sincs semmi baj: a fesztivál célja első sorban hogy összerázza az osztályokat egy közös feladattal, ha a résztvevők élvezik a folyamatot, akkor ez teljesül is.

De amikor egy-egy osztály felett összeáll a bolygók sora, és elhatározzák hogy maradandót alkotnak, akkor az eredeti program határát átlépve komoly teljesítménnyel hagyják maguk mögött a fesztivált, és joggal tekintenek vissza büszkén utolsó színdarabjukra.

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék