Ákos (11. b) a 10 méteres puska-pisztoly országos bajnokságán győzött csapatával ifi korosztályban.
Az alábbiakban Ákos (a kép jobb szélén látható) beszámolója következik.
"A Magyar Sportlövők Szövetsége 2023. október 19-21. között tartotta meg a 10 méteres puska-pisztoly országos bajnokságát. A Budapesti Honvéd ifi csapatának részeként Rácz Áronnal és Takács Dezsővel nyár vége óta erre a versenyre készültünk, mivel ez az egyik legfontosabb megmérettetés az idényben.
Október 19-én, pénteken, az ifi korcsoport versenyszámai zajlottak, a 40 lövéses versenyszámot csapatunk 1218 ponttal megnyerte, mindössze 2.6 ponttal maradtunk el az országos csúcstól.
Szombaton már a bajnoki címmel a zsebünkben ifi csapatként tét nélkül kezdtünk neki a junior (18-21 év) korcsoport 60 lövéses versenyének. Mindhárman jó eredménnyel szerepeltünk, összesen 1844.3 pontot szereztünk, amely az előkelő harmadik helyhez volt elég, mindössze 1.2 ponttal lemaradva a második csapattól.
Az eredményes szereplés szárnyakat adott csapatunknak. Az őszi versenyszezonban kisebb nemzetközi versenyeken is indulunk, amelyeken hasonlóan jó eredményeket szeretnénk elérni."
A sikerhez szeretetel gratulálunk!