Toldy Röplabda Kupa 2023



A hagyományokhoz híven idén áprilisban is megrendezésre került a Toldy Röplabda Kupa.

A bajnokság nagy népszerűségnek örvend régi és jelenlegi toldysaink körében. Ezt az idei 10 csapatnevezés is méltán bizonyította, melyből öt formáció már végzett diákjainkból, szintén öt pedig aktív diákokból állt össze.

A kupa április 21-én, péntek délután 15.00-kor egy rövid megnyitóval, szabályismertetéssel és a 2011-ben amatőr fiú diákolimpiát nyert - az idei bajnokságban ismét részt vevő - csapat tagjainak köszöntésével kezdődött .

A régi győztesek mellett nagy örömünkre az idei diákolimpia amatőr lány bajnokságban harmadik helyezett csapat tagjait is köszönthettük, mint a kupa résztvevői.

Ezenfelül megtiszteltetés volt újra a bajnokság résztvevőjeként üdvözölni az 1972-ben - több mint 50 éve - érettségizett T-Oldies csapatát. Természetesen megkerülhetetlen része minden bajnokságnak a toldys tanárok részvétele is, nem volt ez másként idén sem.

Részt vevő csapatok:

20230421_151133-2023-05-06-08-21.jpg

galéria megtekintése

A mérkőzések két pályán zajlottak, kettő-kettő hármas és két fős csoportban. A meccsek a nagyobb létszámú csoportokban egy, a kisebbekben két nyert szettre mentek.

Szoros és kiélezett összecsapások után az elődöntőkben a csoportok között keresztbe játszott mérkőzések következtek, amelyek alapján eldőlt, hogy kik játszhatnak az idei dobogós helyezésekért.

Nagyon magas színvonalú és szoros mérkőzésen végül a bajnoki címet és egyben vándorkupát az 'A csapat' (Kecskés Kinga, Ajtony Szofi, Balás Natasa, Barabás Kincső, Siklósi Balázs, Németh Máté Teó) formáció szerezte meg a 'Nehéz szülés' (Takács Bori, Takács Hanga, Papp Péter, Oszlányi Simon, Kovács Magor) csapatával szemben.

20230421_151156-2023-05-06-08-21.jpg

galéria megtekintése

Harmadik helyezett lett a 'Toldy' (Tánczos Lili, Mrenkó Zsófi, Mátyus Lilla, Góg Lili, Balás Ákos, Guthy Döme, Kászonyi Zsombor,Varga Márton, Guthy Koppány) csapata a '6.b Oláh nélkül' (Csik Nóra, Bene Borbála, Bodnár Lili, Balogh Ákos, Pintye Zsombor, Kiss Levente, Morvai Máté) ellenében.

Nagyon jó hangulatú és kiváló mérkőzéseknek lehettünk mindannyian részesei, köszönet ezért minden résztvevőnek!

Reméljük, jól éreztétek magatokat, és jövőre is várunk vissza szeretettel mindenkit!

img-9cc7e526f2c518061b0ac71704a38f45-v-2023-05-06-08-21.jpg

galéria megtekintése

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék