1991-ben ötödéves egyetemistaként kerültem a Toldy falai közé. Orosz-angol szakon végeztem az ELTE-BTK-n. Kezdetben mindkét szakot, most - érdeklődés hiányában - csak az angolt tanítom. Évekig az iskola gyermekvédelmi felelőse is voltam, az alatt az idő alatt gyűjtött tapasztalataimat ma is próbálom hasznosítani.
Sokáig csak nyelvtanárként, de ma már osztályfőnökként a második osztályommal dolgozom. Ez a közös munka a közösen eldöntött célokért világossá tette számomra, hogy a mai megváltozott világban nem könnyű feladat tanárnak, pedagógusnak lenni, de próbálok tiszta szívemből, teljes erőmből a gyerekekért tenni. Bízom abban, hogy egymást tisztelő és segítő, a képességeinek javát nyújtó közösséget sikerül létrehoznom, és remélem, egyszer majd környezetünkért, családjukért felelős felnőtt emberek lesznek belőlük.
A tanítás mellett szívesen foglalkozom mással és másokkal. Időm nagy részét a családom köti le: két lányommal és férjemmel élünk boldogan, ugyanakkor szabadidőmben szívesen mozgok (úszás, kerékpározás), olvasok és tanulok más nyelveket.