Székely-Magyar Leány Kosárlabda Torna


Írta:

Ajtony Anna

Idén szeptemberben már negyedik alkalommal rendezték meg a Székely-Magyar Leány Kosárlabda Torna elnevezésű rendezvényt, melynek lényege, hogy magyarországi és erdélyi iskolák 4 fős csapatai versengenek egymással, félpályás kosármeccsek keretében.

Gimnáziumunk eddig minden évben elindult, és ez idén sem volt másként. A négyfős csapat tagjai a következők voltak: Kiss Réka (2.b), Rabi Panni (3.a), Zöller Enikő (3.b) és Ajtony Panni (4.b) - vagyis jómagam, az edzőnk pedig idén is Széky Anna tanárnő lett.

Ezzel a viszonylag fiatal csapattal keltünk útra, a vándorkupával a csomagtartónkban, mivel a harmadik tornát a toldysok nyerték, igaz, ők májusban sajnos elballagtak, így ránk várt a feladat, hogy valamilyen szép eredményt érjünk el.

Az első állomás az idei erdélyi helyszín, Nagyszalonta volt. Miután odaértünk, meglátogattuk Arany János szülőházát, és az ő életét bemutató múzeumot is. Másnap két mérkőzésünk volt, ahol a házigazdákat kis különbséggel ugyan, de megvertük, ám a kézdivásárhelyieket sajnos nem tudtuk legyőzni (mentségünkre legyen mondva, hogy a végén ők nyerték az egész tornát is…). Még aznap indultunk tovább/vissza a magyar helyszínre, vagyis Ceglédre.

A meccsek másnap folytatódtak, számunkra szerencsére két győzelemmel, bár se Székelyudvarhely, se Gyergyószentmiklós nem adta magát könnyen. Délután a ceglédi Dobmúzeumban jártunk, ahol a világ minden tájáról származó dobokról szóló előadást, valamint egy bemutatót is meghallgattunk. Vacsora után mindenki nagy-nagy örömére a helyi termálfürdőben pihentük ki a meccsek fáradalmait.

article_image_6086.jpg

galéria megtekintése

Az utolsó napra az előzetes eredmények alapján kialakult a felső- és az alsóház. Mi a 3-1-es addigi mérlegünkkel az előbbibe kerültünk, ám így újra a Székelyudvarhely csapatát kaptuk ellenfelünknek, az eredmény pedig szinte pontosan ugyanaz lett, mint az előző összecsapás alkalmával. Így a bronzéremért szálltunk harcba a szintén budapesti József Attila Gimnáziummal. Mindkét csapat részéről nagyon nagy küzdést lehetett látni, nem kíméltük egymást annak ellenére, hogy a torna során nagyon jóban lettünk. Sajnálatos módon a végén 1 ponttal kikaptunk, de így sem lettünk szomorúak, hiszen ennek a négy napnak a lényege nem csak az, hogy ki viszi haza a kupát, hanem az is, hogy az amúgy egymástól messze élő lányok összebarátkozzanak, és ez szerintem sikerült is.

Én személy szerint nagyon élveztem a tornát, de erről a kérdésről utólag a csapat többi tagját is megkérdeztem, hiszen több szem többet lát(ott):

K. Réka: Jó volt, hogy a meccsek általában sportszerűek voltak, és hogy a kosarazás mellett a többi csapattal is megismerkedhettünk, de jók voltak a szabadidős programok is.

article_image_6087.jpg

galéria megtekintése

R. Panni: Mindenki nagyon kedves volt, remek volt a hangulat is. A Dobmúzeum nagyon érdekes volt, főleg, hogy kipróbálhattam a dobolást.

Z. Enikő: Nagyon jó volt együtt lenni a csapattársakkal, megismerni más embereket, és persze a feledhetetlen karaokeestek a tanárnő kocsijában. :-)

Széky Anna tanárnő: Nagyon elégedett voltam a lányok játékával, szerintem nagyon jó az elért helyezés, a csapat amúgy is viszonylag fiatal, a következő években csak még jobbak lehetünk. A szabadidős programok szokás szerint érdekesek voltak.

article_image_6088.jpg

galéria megtekintése

Eredményeink:

Az eredményhez a szerk. is szívből gratulál!

article_image_6089.jpg

galéria megtekintése

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék