Toldy Akadémia 2017



A Toldy Akadémia a tehetséggondozás sajátos területe, melynek lényege, hogy toldys diákok tartanak előadásokat társaiknak és tanáraiknak. Kulcsár Jánosné tanárnő 2000-ben kezdeményezte az akadémia megalapítását.

Kezdetben minden előadó a Toldy Akadémia tagjává vált, később, 2007 óta a program versenyjelleget is öltött, ugyanakkor fontos szempont, hogy – a program felhívása szerint – „nemes verseny, s ne vérre menő küzdelem legyen, az előadások minősége és a tudás átadásának fontossága kerüljön az előtérbe”.

A Toldy Akadémia ülését a Toldys Diáknapok (TDN) időszakában tartjuk meg. Az előkészítő munka viszont már hónapokkal korábban megkezdődik. Három vagy négy tanuló jelentkezik, majd egy szinopszis elkészítésével pályázik arra, hogy a rendezvényen előadást tarthasson. Az előadások témáihoz zsűritagokat kérünk fel, lehetőleg olyan szakembereket, akik toldys diákok voltak. A zsűri elnöke Dr. Alföldy Ferenc professzor, transzplantációs sebész, aki 1960-ban érettségizett gimnáziumunkban.

A Toldy Akadémia ülésére legalább három, legfeljebb négy toldys diák pályázhat. Az alapvető feltétel egy 2-3 oldal terjedelmű szinopszis elkészítése és átadása Németh Györgynek, a TA szervező tanárának. Az előadás 25 perc időtartamú lehet.

kapcsolódó archív cikkek

címkék