Újabb sikerek a kosárlabda diákolimpián



Iskolánk fiú kosárlabda csapata az első sikert követő két mérkőzésen sem talált legyőzőre. Kedden 12:30-kor budapesti elődöntő!

 Toldy Ferenc Gimnázium - Szent László Gimnázium 61:21

Második selejtező mérkőzésünk a Szt. László Gimnázium ellen nem okozott fejtörést sem a játékosoknak, sem az edzőnek. Sikerül minden játékost pályára küldeni, így a fiatalok is átestek a tűzkeresztségen. Az eredmény alakulása nyomán idő előtt lefújásra kerül a mérkőzés, mivel átléptük a negyven pontos különbséget.

Gratulálok minden játékosomnak!

Takács Zoltán

A csapat tagjai:

Toldy Ferenc Gimnázium - József Attila Gimnázium 85:70

Remek kvalitású fiaink ismét megmutatták, hogy mit is tudnak, és nagyon értékes győzelmet arattak a József Attila Gimnázium tanulóival szemben.

A meccsről a csapat irányítója, Pendert Balázs adott interjút. Nézzük, hogyan látta a játékot a pályán: "Veretlenül érkeztünk az utolsó csoportmérkőzésünkre. Nem ismertük az ellenfelet, úgyhogy az előzetes taktikánk a sok futásban és küzdésben merült ki. Jól kezdődött a mérkőzés, az első negyed végére tetemesebb előnyre is sikerült szert tennünk, azonban a félidőben - egy, az ellenfélnek sikeres védekezésváltás miatt - egál állt az eredményjelzőn. A második félidőt megint mi kezdtük jobban, újra elhúztunk a József Attila Gimnáziumtól. Ezt a rohamot az idősebb és egyben lassúbb ellenfél nem csak levegővel de idegekkel sem bírta. Technikai hibák, kiállítások jellemezték a harmadik negyed második felét. Mi végig nyugodtak maradtunk, jobban kezeltük az indulatainkat, így a negyedik negyedben a már erősen hiányos és érzelmileg túlfűtött ellenféllel szemben könnyű volt behúzni a harmadik győzelmünket. Talán meglepetésre hibátlanul jutottunk tovább az idősebbek között. Várjuk az ellenfelünket az egyenes kieséses szakaszban."

Remek játék, feszült hangulat, szoros eredmény, fantasztikus atmoszféra a lelátón... Ezekről maradtak le azok, akik kihagyták ezt a mérkőzést. Minden kedves tanárunkat és diáktársunkat várjuk szurkolni a következő mérkőzésre, a budapesti elődöntőre, amely kedden 12:30-kor kezdődik. Hajrá Toldy!

Seres Botond

A csapat tagjai:

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék