Röplabdás lányaink 2023. december 14-én első helyen végeztek a hetedik alkalommal megrendezett tornán.
A győzelemről az alábbi beszámolót írta a csapat három tagja: Kürthy Flóra (12. a), Molnár Lilla (9. b) és Gazdag Viola (9. b)
A tavalyi év rendkívül sikeres volt az iskolai röplabdacsapat számára. Áprilisban a Diákolimpián csapatunk az előkelő bronzérmet hozhatta haza, ám ezt követően sem ért véget a sikerszezon. Szeptemberben új tagokkal bővült a Toldy lánycsapata, sok lelkes alsóbb éves csatlakozott az összetartó közösséghez.
Idén is indultunk a Diákolimpia budapesti selejtezőjén, mindeddig hibátlan eredményeket elérve. Két meccs között azonban egy új kalandra is időt szakítottunk. December közepén részt vettünk a budakeszi Prohászka Gimnázium által rendezett rangos kupán, amelyen az ország kiemelkedő középiskolai csapatait hívják meg a szervezők.
A verseny napján mindenki kirobbanó lelkesedéssel állt pályára, hiszen tanulás helyett kedvenc sportunknak szentelhettük az egész napot. A zárt bajnokságban induló csapatunk azonban kibővült több profi játékossal is, ezzel növelve a játék színvonalát. Bár ilyen felállásban még sosem játszottunk, hála a csapatkapitányunknak, Barabás Kincsőnek (12. c) és a támogató edzőknek, aznap senki és semmi sem állíthatott meg minket.
Délelőttre sorsolt ellenfeleink Szeged és Vác voltak. Ezeket a meccseket könnyedén vette a csapatunk, stabil játékkal és megfelelő taktikával több becserélésre is lehetőség nyílt. Így a kisebbek is sokat tudtak tanulni a már tapasztalt, valamint a profi csapattagoktól egyaránt. Természetesen egy ilyen hosszúra nyúló napon szükség van a megfelelő energia-utántöltésre, erről gondoskodott Takács tanár úr és Szarvas tanárnő, akik KFC-vel buzdították a csapatot a győzelemre. Csoportelsőként zártuk a délelőttöt, így tovább küzdhettünk a döntőbe jutásért.
Nem hagytuk, hogy bármiféle kétely, esetleges megrendülés felüsse a fejét a győzelem felé vezető úton, fenntartottuk a pozitív hozzáállásunkat. Az elődöntő rendesen megdolgoztatta a csapatot, ám nem véletlen nyerte el tavaly Balás Natasa (11. b) a Diákolimpia legjobb támadójátékosa címet, egymás után helyezte tökéletes pontosággal a labdákat a védtelenül hagyott szegletekbe, valamint minden pályán lévő játékos alkalmazta iskolánk elvét, miszerint „egy toldys mindent megold”. Nem véletlen, hogy a toldys szellem számos szituációban helyt áll, amit bizonyít az is, hogy a Sopron elleni meccset szoros küzdelemben, de 2-0 szettarányban sikerült megnyernünk, és ezzel bekerültünk a döntőbe.
A döntőben nem más, mint régi riválisunk, a Prohászka ellen kellett küzdenünk. Ugyanakkor, mint ahogy korábban említettük, csapatunk nem csak fizikailag, de mentálisan is készült az egész napos megmérettetésre. Az első szett késő délután vette kezdetét, emelkedett hangulat közepette. A házigazdának egy egész csarnoknyi szurkolótábora volt, azonban a kispados csapattársak is kitettek magukért a buzdításban. Ennek meg is lett a gyümölcse, már az első szett közepén jelentős pontelőnnyel robogott az aranyérem felé csapatunk. A második szett elejére ellenfelünk megtört a csapatunk lehengerlő és domináló játékától, így egyenes út vezetett a dobogó legfelső fokára.
Nagy büszkeséggel, nehéz munka és verejtékezés árán, de a Toldy lánycsapata végre elnyerte a 7. Prohászka Vándorkupát.
Reméljük, ezzel egy hagyományt állított fel a tavalyi csapat, és idén sikerül megvédeni a bajnoki címet!
A csapat nevében köszönjük Szarvas Zsófia Tanárnő és Takács Zoltán Tanár Úr fáradságos munkáját!
A csapat tagjai