Megint bajnokok!



„A kettes szám jelentése a két nemmel, a férfival és nővel hozható kapcsolatba. Jelenti még a két, egymást is kiegészítő jegyet: a jin-jangot is. A kettő a bölcsesség száma.”

2011. december 6-ától a kettes szám a Toldy fiú röplabdacsapatának budapesti bajnoki címeit is jelenti. Hiszen immár másodszor sikerült a nyílt (leigazolt játékosok részvételét is engedő) bajnokságban diadalmaskodni a fővárosban.

A csapat a bajnokság elejétől veretlenül jutott el a döntőnek számító meccsig, amit a legerősebb ellenféllel, a csepeli Kossuth Gimnázium gárdájával vívtak meg. Bár a csepeliek nagyon jól játszottak, és rendesen megizzasztották a mieinket, a Toldy megtartotta szett-veretlenségét is, ugyanis itt is 3:0-s végeredménnyel kerekedett ellenfelei fölé.

Mint a csapat tagja szeretném megköszönni mindnyájunk nevében a lelkes szurkolást minden kedves toldysnak, és ha valaki kedvet kapott volna, vagy lemaradt a meccsekről, az ne csüggedjen, mert az amatőr bajnokságban még lesz sok otthoni meccs, illetve komoly esély van rá, hogy az országos nyílt bajnokság elődöntőjét nálunk tartják meg, január 20-án.

A bajnokcsapat tagjai:

article_image_2655.jpg

galéria megtekintése

Edzők:

kapcsolódó cikkek

kapcsolódó archív cikkek

címkék